Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
A meg nem gondolt gondolat...
(József Attila)
Budapest főpolgármestere, a tévészékház megrohanásának másnapján, sajtótájékoztatóján fölmutatott egy marokkövet, mondván: a kőkorszakban az ősember ilyenekkel még egy mamutot is el tudott ejteni. Azt kívánta demonstrálni persze, hogy csöppet sem ártatlan gyermekcsíny ilyesmit hajigálni. Ám gesztusával akaratlanul egy asszociációt is keltett: azt ugyanis, hogy azokat, akik az előző napon ezt tették, alighanem tényleg egy szellemi kőkorszakból szalasztották ide. Ők persze azt mondják magukról, hogy forradalmárok, akik csupán tiltakozni kívánnak az ellen, hogy... Nos, mi ellen is? Az események kiváltó okának egy rezüméje, mely valósággal beleette magát a média szóhasználatába, olyannyira, hogy azután az innen felszínesen tájékozódó külföldön is elterjedtté vált, a következő.
Nyilvánosságra került a miniszterelnök egy korábban elmondott titkos beszéde (1), melyben elismerte (2), hogy hatalmuk megtartása érdekében a választási kampányban (3) hazudtak (4), mivel kormányzásuk egész ideje alatt nem csináltak semmit (5).
Ennek az összefoglalásnak, amint erre egyébként már számos kitűnő elemző is egyes részleteiben rámutatott, minden egyes eleme hazugság.
1. A beszéd nem volt titkos. A sajtó beszámolt róla, s arról is, hogy az ülésen heves vitákra került sor, melyek során a miniszterelnök fölajánlotta lemondását.
2. A miniszterelnök nem "ismert el" semmit. Elismerni - ez annyit tesz, hogy valaki azt mondja: amivel vádolják, az igaz. A desperádópropaganda a megszorító csomag nyilvánosságra kerülése óta tényleg folyamatosan vádolta ellenfelét hazugsággal, mondván: nem ezt ígérték a választási kampányban. Csakhogy.
3. A miniszterelnök kijelentése nem a választási kampányra vonatkozott, és nem is valamely konkrét hazugságra, hanem miniszterelnöksége másfél évének általa vélelmezett egész hamisságára. (Azért erre a másfél évre, mert ebben érezte a saját felelősségét.) A választási kampánnyal kapcsolatban annyit a miniszterelnök már korábban tényleg elismert, hogy "nem bontotta ki" a teljes igazságot - ezt lehet ugyan hazugságnak nevezni, de inkább őszintétlenség.
4. A hazudozásról a miniszterelnök többes szám első személyben beszélt. Ez azt jelenti, hogy nem saját magáról, ahogyan az ellene irányuló uszítás be akarja állítani, amikor a "hazug" miniszterelnökről, pláne "beteges hazudozóról" kiabál, arról tehát, hogy "a miniszterelnök hazudott"; ugyanakkor azonban nem is vonja ki magát a felelősség alól. A hazug beszédet ugyanis a Grand Old Party adta elő, saját magát is áltatva vele. A "hazudtunk reggel és este" természetesen retorikai túlzás, tudatos asszociációval 1956-ra.
5. Éppígy retorikai túlzás, hogy a kormány négy éven keresztül úgymond nem csinált semmit. Természetesen csinált, csak éppen a lényegi dolgokat nem: vagyis nem kezdett hozzá semmilyen lényeges reformhoz. És az - általában vett - hazugság abban állt, hogy eközben úgy csináltak, mintha minden rendben lenne, s az ország dolgai mehetnének úgy tovább, mint addig. A költségvetési hiányt valahogyan, részben például pénzügyi trükkökkel, csak lenyelik, aztán pedig jönnek majd az uniós pénzek. Ebben a hozzáállásban nyilván nagy adag öncsalás is volt, s amit ténylegesen a kormány szemére lehet vetni, az csak az adatok nyilvánosságra hozatalának manipulatív kezelése.
Mármost, hogy az utcára tóduló fanatikusok mindezt nem értik, azon nincs mit csodálkozni. Hogy a desperádópropaganda nem hajlandó érteni, az egyenesen magától értődő. Hogy azonban a jogi finomságokat is értő köztársasági elnök vagy a hermeneutikában kötelezően jártas egyházi vezetők se akarják érteni, talán mégiscsak túlzás. S hogy végül a médiának a szenzációkat és a leegyszerűsített tálalást megszokott módon előnyben részesítő magatartása nem képes megtenni a szükséges distinkciókat, az sajnos a modern tömegkommunikáció természetéből adódik. De ugyanakkor rendkívül veszélyes. Mert nemcsak a miniszterelnök személyének lehetetlenné tétele volna az ország számára katasztrófa, de az is, ha úgy marasztalnák hivatalban, hogy közben mégiscsak hazugnak tartják. Ez ugyanis valóban az ország morális válságát tükrözné.
*
Tudjuk persze, mit mond az átlagember. Azt mondja: úgyis minden politikus hazudik. De ez nem igaz. Időnként minden politikusnak hazudnia kell ugyan, de tisztességes politikus csak annyit hazudik, amennyit muszáj. A miniszterelnök, ha hazudott, csak annyit hazudott. És bár ezt a beszédében így nem mondta ki, de kijelentésének hátterében tényleg ott volt, hogy itt valójában az egész politikai elit 16 éve tartó hazudozássorozatáról van szó. Ha ellenfelei most azt játsszák, hogy csak ő a hunyó, mert ő "ismerte be", hogy "hazudott", az - mint egy jeles esztéta írta - az álszentek összeesküvése. A folyamatosan hazudozó desperádóvezér pedig, kijelentésével, hogy ő ugyan soha nem hazudott az embereknek, minden bizonnyal joggal pályázhat a hazugság világrekorderének címére. A miniszterelnök azzal, hogy megtagadta a korábbi - közös - hazugságot, az igazság felé nyitott: ellenfelei úgy rágalmazzák ugyan, hogy a beismert hazugságra büszke, a valóságban azonban persze arra, hogy szakított vele. A desperádóvezér viszont azzal, hogy letagadja a saját korábbi hazugságait, épp azt bizonyítja, hogy továbbra is hazudozni akar.
De mire is megy ki mindez? A rendszerváltó első miniszterelnök óta a mostani az első, aki komolyan veszi államférfiúi hivatását, s az ország érdekében "kamikaze-politikára" is hajlandó. Ezért ő most az első számú közellenség, akit mindenáron el kell távolítani, hogy megakadályozhassák az ország modernizációját (ne adj' isten, még sikerül neki!), s mindenki szabadon garázdálkodhasson tovább a megszokott módon, legalábbis míg mindnyájan bele nem döglünk. Annak idején a taxisblokádban egy baloldali csőcselék vonta kétségbe a törvényes rendet, most egy jobboldali csőcselék.
Mert hogy erről van szó, azt az első pillanattól látni lehetett. Ehhez elegendő volt ránézni az első árpádsávos zászlóra. Akinek pedig ez nem volt elég, láthatta utána, hogy milyen szervezetek képviselői vannak jelen a demonstráción. Ennek a soviniszta és szélsőjobboldali irányzatnak a nyilvánosságra került beszéd, de valójában a megszorító csomag is ürügy csak, hogy már négy év óta halmozódó lefojtott dühét végre kitombolja; ők nem a megszorító csomag bevezetését nem tudják megbocsátani, hanem a kettős állampolgárság elutasítását. Aki szerint a zavargás oka a beszéd nyilvánosságra kerülése, körülbelül olyasmit mond, mint hogy az első világháború oka a szarajevói merénylet. És hiába hangoztatják a tüntetők a demonstráció békés jellegét, hiába ájuldozik egynémely riporter a tüntetés piknikhangulatán. Először is ez a "békés" tömeg a rombolók hátországa és rezervoárja, fölbujtója és cinkosa: amikor a rendőrség nem mer kiemelni közülük egy körözött bűnözőt, ezzel megvalósul a bűnpártolás egy minősített esete. Másodszor pedig, minthogy azért senkinek nem jár külön dicséret, hogy épp nem rombol és gyújtogat, az igazán fontos kérdés csak az, hogy ez a "békés demonstráció" valójában mit akar elérni. A miniszterelnök távozását? Nem, többet. A kormány távozását? Nem, annál is többet. Az Országgyűlés föloszlatását? Nem, még annál is többet: az egész fönnálló alkotmányos rend megdöntését. Úgymond "békésen": polgári engedetlenségi mozgalommal - vagyis a köztársaság törvényeinek megszegésével. Ezek az elemek a demokrácia élősködői, akik visszaélnek a szabadságjogokkal; ezért egy szikra együttérzést, egy csipetnyi tiszteletet sem érdemelnek.
De hát ők azt mondják, forradalmat akarnak. Mert ők a nép. 'k, a választópolgárok törpe minoritása! Persze, ne legyenek illúzióink: forradalmat mindig egy agresszív kisebbség kezdeményez, tömegmozgalmat mindig a csőcselék csinál, deklasszált és kalandor értelmiségiek vezetésével. De hogy egy "forradalmi" tömegmozgalmat elismerünk-e végül csakugyan forradalomnak, az attól függ, hogy utólag legitimációt kap-e a társadalom egészétől - és ez a társaság remélhetőleg nem fog ilyet kapni. Egy ismert mondás szerint minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel, s a magyar nép - hitünk szerint - van már olyan érett, hogy ne kövesse őket, egyenesen a szakadékba. Az egyetlen tehát, amit el tudnak érni, kizárólag a rombolás, Budapest fizikai és Magyarország financiális tönkretétele: visszavezetése a kőkorszakba, ahonnan vezérük előhívta őket.
*
Mert ez a demonstráció csak látszólag kezdődött spontán módon. Az utat a desperádóvezér és mozgalma egyengette és nyitotta meg neki, amikor folyamatosan a kormány illegitim voltát hirdette, és a kormány ellen való megindulásra biztatott. Gyűjtötte szorgosan a puskaport a hordóba, hátha beléhull valahonnan egy szikra, s ő aztán széttárja kezeit, és azt mondja, megmondtuk előre. A desperádó-vezetők általában sajátos jóstehetséggel rendelkeznek: egyikük például óvja a miniszterelnököt, nehogy merényletet szervezzen maga ellen, s mit ad isten, valaki 24 órán belül életveszélyesen megfenyegeti a kormányfőt. Hiába, megmondta már Vico, hogy az ember csak azt ismeri igazán, amit maga csinál. Nem véletlen, hogy a demonstrálók a desperádóvezért várják oda maguk közé és a maguk élére: oda való, a természetes vezérük. A helyhatósági választások népszavazásként való beállítása, egy "szakértői" kormányról (egy desperádó-bábkormányról) való fecsegése sajátos fintorral köszön vissza a nemzetgyűlésről stb. szóló zagyvaságokban.
A desperádóvezér most sunyi módon arról beszél, hogy majd a külföldi befektetők is belátják, a kibontakozás akadálya a miniszterelnök személye. Mintha az agresszor azt mondaná: azért tart még a sajnálatos konfliktus, mert megátalkodott áldozata nem hajlandó megadni magátÉ Még nála is sunyibb alvezére pedig arra célozgat, hogy ők realisták, s adott esetben lemondanának némely (képtelen) választási ígéretükről - nocsak, talán elismeri, hogy hazudtak a választási kampányban?! A helyhatósági választásokon nem azért kell minél nagyobb arányban elutasítani a jobboldalt, mintha ez tényleg népszavazás lenne, hanem hogy minél kisebb hivatkozási alapja legyen ennek a handabandának.
A miniszterelnököt leváltani ténylegesen csak egy módon lehet: konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal. Van erre esély? Nos, sajnos van. A desperádópropaganda és a tömegdemonstráció nyomása ténylegesen nem annyira a miniszterelnökre nehezedik, hanem a szocialista párt soraiban meghúzódó kriptokommunistákra; azokra, akik a miniszterelnöki beszéd első számú célközönsége voltak. Hiszen ez a beszéd azért volt olyan szenvedélyes és túlzó, mert őket kellett retorikailag és morálisan lehengerelni, s ezért lett végül is, úgy, ahogyan ott, minden durva kifejezésével együtt elhangzott - amint azt két nagy magyar író is megállapította -, "retorikai csúcsteljesítmény" és "erkölcsi alapozású szöveg". Most ezeket az ott áskálódó vakondokat akarják rávenni, hogy bújjanak elő, és kövessék a már átállt árulókat. A magunk részéről nem morális elveket ajánlunk a figyelmükbe, hanem történelmi példák tanulmányozását arról, hogyan is járnak végül az árulók.
A miniszterelnöknek egy dolgot nem tudunk javasolni, egy másikat viszont igen. Nem javasoljuk, hogy magyarázkodjon és kérjen bocsánatot, mert eddig még egyetlen félreérthető vagy félremagyarázott kijelentésével (a szaúdi terroristáktól a kóbor kutyákig) kapcsolatos magyarázatát sem fogadták el. Javasoljuk viszont, hogy tartson ki a végsőkig, mert - hiába nézegetünk körbe-körbe - jelenleg ő látszik az egyetlen embernek ebben a kurva országban, aki végig tudja vinni a reformokat. ' is tudja, hogy ezért gyűlölik oly engesztelhetetlenül, s hogy ezért akarják eltenni az útból. Szerezze hát be Thatcher asszony arcképét, és állítsa az íróasztalára: gondoljon arra, hogy a hölgy a hetekig tartó sztrájkok, az iszonyatos tömegnyomás és a közhangulat minden gyűlölete ellenére is kitartott, és végül nyert. De jusson eszébe az is, mi volt a Vaslady egyik első intézkedése: fölemelte a rendőrök fizetését. (Ez nálunk már csak azért is üdvös lenne, hogy ne kelljen elfogadniuk a tüntetők gulyáslevesét.) Az utóbbi hetek tapasztalatai alapján a tűzoltóktól, a mentőktől, sőt - üsse kő! - még a traumatológusoktól sem sajnálnánk a pénzt. A többinek pedig basta!
