Ha az érdekcsoport többségben van, a demokratikus kormányzat rendszere lehetővé teszi a számára, hogy mind a köz javát, mind pedig a mások jogait feláldozza szenvedélyei és érdekei oltárán.
(James Madison)
A népszavazási kampány jelszavainak és hazugságainak áradatában hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni a legelemibb összefüggéseket is. Hadd hívjuk föl most a figyelmet néhány elemi részre.
A köztársaság alkotmánya szerint a nép hatalomgyakorlásának normális módja a képviseleti demokrácia, és csak kivételes alkalmakkor kerülhet sor a közvetlen demokrácia eszközeinek alkalmazására. Ilyen eszköz éppen a népszavazás, amit tehát csak rendkívüli problémák esetén lenne szabad kiírni. A miniszterelnök által a múltkoriban előadott javaslatok annyiban ilyenek voltak, hogy az Országgyűlés - kétharmados többséget igényelvén - nem boldogult velük, ám még ezek a kérdések is inflálták volna praktikusan a népszavazás intézményét. A háromdíjas népszavazás viszont egyszerűen nevetségessé teszi.
Tudjuk: az Alkotmánybíróság jóváhagyta. Egyszer majd még szégyellni fogja, ahogyan már most is szégyenletesnek minősül az 50 százalékos részvétel helyett a 25 százalékos küszöb elvtelen bevezetése. Az alkotmány tiltja a népszavazást a költségvetést érintő ügyekben, s nem tesz különbséget bevételi és kiadási oldal között; a háromdíjas népszavazás tehát ellentétes az alkotmány betűjével, még inkább szellemével. Az Alkotmánybíróság döntését természetesen el kell fogadnunk, ám egyetértésre senki nem kötelezhet bennünket. Ebből pedig az következik, hogy egy demokrata számára az elvi magatartás csakis a népszavazás bojkottálása lehet. Megértjük persze azokat is, akik úgy vélik: ha már megkérdik a véleményüket, kötelességük azt megmondani.
*
A három vitatott díjat nem népnyúzás céljából vezették be, hiszen a befolyt pénz a háziorvosoknál, a kórházaknál, az egyetemeknél marad. Már az eddig eltelt kevés idő is megmutatta a pozitív hatásokat: ezért azok, akik nem a desperádópropaganda eszközei, hívei annak, hogy a díjak megmaradjanak, bár a tömegpszichológiai nyomás miatt csak ritkán mernek megszólalni. (Lásd Tocqueville jellemzését a többség zsarnokságáról.) A demagóg hazugságok közül a legarcátlanabb, hogy a díjak szelektálnak gazdagok és szegények között, mert csak a gazdagok tudják megfizetni őket. Magyarországon ezek szerint csak úgy nyüzsögnek a gazdag emberek, akik jelenleg is kifizetik a szóban forgó díjakat (tandíj is van már ma is).
A díjak bevezetésére azért volt szükség, mert a járulékok korábban megszabott szintje nem tudja fedezni az idevágó kiadásokat: az időskorúak számának örvendetes növekedése és az egyre jobb (és költségesebb) gyógyszerek és gyógymódok, illetve a hallgatói létszámok földuzzadása és az újabb (és megint csak költségesebb) oktatási módszerek miatt. A díjak eltörlése tehát a háziorvosok munkájának megnehezítéséhez, a kórházi ellátás romlásához, az egyetemi fejlesztések (köztük az ösztöndíjak) látványos elmaradásához fog vezetni. Akik azt hazudják, hogy mindezt az államnak kell majd pótolnia, elfelejtik, hogy nem a kormány kívánta az eltörlést, s hogy viszont ők, akik kívánták, azzal érveltek a népszavazás ügyében, hogy az nem érinti a költségvetést. Na és vajon honnan vegye a pénzt a kormány? Emeljen adót? Adja föl a konvergenciaprogramot? Vagy vezessen be új megszorításokat?
*
A népszavazás semmi másról nem fog szólni, mint a három díj eltörléséről. Persze a desperádópropaganda kezdettől fogva úgy állítja be, mintha ez csak eszköz volna a kormány "elkergetéséhez". Csakhogy ugyanazok a közvélemény-kutatások, melyek az "igen" szavazatok bőségesen megfelelő számát jósolják, egyúttal azt is kimutatták, hogy a válaszadók nagy többsége erre az esetre sem kívánja a kormány távozását. A kormány maradni fog, és bízvást ki fogja tölteni a ciklust. Hogy a népszerűsége mélyponton van, az teljesen szokásos dolog két választás között, így van ez mindenütt a világon, és így volt Magyarországon is az elmúlt kormányzati ciklusokban. S hogy aztán vissza tudja-e szerezni a népszerűségét a következő választásokra, az nyitott kérdés, és egy demokráciában annak is kell maradnia.
A népszavazási eredmény azért lenne állítólag több egy átlagos közvélemény-kutatásnál, merthogy a kormánypártok úgymond hazudtak a választási propagandájukban, amikor e díjakat nem ígérték be jó előre. A választási programokban valójában azonban voltak idevágó utalások. A kormánypártok csupán az ellenzék rágalmait tagadták: fizetős lesz az egészségügy és a felsőoktatás; százezrekbe kerül majd egy műtét, milliókba egy diploma. A vizitdíj, a napidíj, a fejlesztési részhozzájárulás nemcsak hogy nem azonos ezzel, de meg sem közelíti. Különben is, azok, akik a választási győzelmük másnapján kereken és pimaszul bejelentették, hogy választási program és kormányprogram az kettő, jobban tennék, ha befognák a szájukat. Egyszer már bebizonyíthatnák azt is, amit ők naponta hazudnak, hogy ti. a miniszterelnök hazudott: konkrétan ugyan hol és mikor? Csodálnivaló a szocik türelme, hogy még nem szedték csokorba a desperádóvezér minden megnyilatkozásában található minimum 1 hazugságot.
*
A népszavazás tehát minden előrejelzés szerint meg fogja majd mutatni, hogy a magyar választópolgárok nem szeretnek pénzt kiadni a zsebükből. Hatalmas eredmény lesz! Micsoda győzelme a demokráciának! De mégis, szeretett elnökünknek mintha mégis lenne valami igaza abban, hogy a népszavazáson talán még más is meg fog mutatkozni. Azonban nem az, amire az elnök úr valószínűleg gondol, hogy ti. a reformokat csak nagy népi támogatással lehet bevezetni. Hosszú távon elfogadtatni persze igen, de a bevezetésnél szükségképpen nincs és nem is lehet még nagyarányú támogatás, hiszen az ún. társadalmi viták is csak látszatok szoktak lenni, melyeknek nagyobb a füstje, mint a lángja. (Lásd Tubes-vita és Tubes-népszavazás, hogy elnökünk kedvelt témakörében maradjunk.) A népszavazás azt fogja megmutatni, hogy mennyire érettek a magyar választópolgárok, mennyire tudnak tovább látni a közvetlen napi érdeküknél és az orruknál. Azt, hogy mennyire fejlett vagy nem fejlett a magyar demokrácia. Mert a nép döntésével is ugyanaz a helyzet, mint az Alkotmánybíróságéval: el kell fogadni, de attól még háromdíjas hülyeség marad.
