- sisso -

Fölösleges para, amikor az ember kér öt jegyet elővételben holnapra a Halálhajóra, aztán otthon gondolkozik másnapig, vajon kellett volna-e mondani, hogy retúr. Mindenki másképp kódol, másképp retteg, mindenkinek megvan a maga északnyugati átjárója vagy eseményhorizontja, vagy mi. Vannak, akik megússzák, ha átutaznak rajta, megjegyzem, azoknak sem jó, de olyanok is vannak, akik soha többé nem térnek vissza az ezredvégi aktuális vagy virtuális pszichotikus kirándulásokról, ahogyan az Event Horizon legénységének és a Jávor terem közönségének egy jelentős része.

Nem sok olyan étterem van, ahol első nekifutásból sikerül eltölteni egy egész napot. A Kalóztanya ilyen. Még csak nem is volt egyhangú az a nap, pedig elborzasztónak tűnik, hogy a nappali átmeneti anorexia után valaki harmadjára kússzon vissza ugyanarra a helyre vastagon pirítósra kent csontvelőt enni. Fárasztó valóság a városi gasztrokalózoké. Minden velőt csapra vernek, aztán mikor eljön a vég, pusztító túltápláltság képében, nem a tengerbe temetkeznek, hanem pontypörköltbe galuskával.

"Európába tartunk, ugye, és ez a magyar fodrászok szakmai gyakorlatára nézve is fontos" - mondta Kókai Jánosné, az Országos Fodrász, Kozmetikus Ipartestület igazgatója. Nem sokkal ezután száz hajszárító berregett fel egyszerre a háttérben, hogy frizurákat főnözzön az európai egyesült frizuradivat nevében.

Sokan úgy gondolják, hogy semmi baja nem lett volna az emberiségnek a nőkkel, főleg az üzletasszonyokkal, és a nők sem tartanának az ezredvégre az idegösszeomlás szélén, ha valaki idejében betereli egy célgömbbe Simon de Beauvoir-t a nadrágfilozófiájával meg Coco Chanelt az angyalian könnyednek álcázott, amazongerilloid divatjával együtt. Bármennyire is egyszerűnek tűnik valakinek kívülről ez a téma, azt azért be kell látni, hogy ezeknek a kreatív nőknek semmi közük ahhoz, hogy egy nő számára a kilencvenes évek végén Budapesten lelkileg az üzleti léttel azonosulni minimum skizó.

Az ezredvég kultikus helyei közül talán az Aranyhal tartotta magát legtovább, egy békés félsziget volt a változás tengerében: zúzapörkölt, pacal, házi tarhonya, naiv festmények, legelésző kutyák. Az idő azonban, - mint azt már Cserháti Zsuzsa is oly találóan megjegyezte, - könyörtelen, az Aranyhal felett is eljárt, amely most átalakult.

Nem megerősített források szerint J. P. Sartre, mielőtt belekezdett volna filozófusi pályájába, szakácskönyvet akart írni. Az omlettnél nem jutott tovább, mert rájött, hogy minden egyes általa készített tojásrántottában ott az egzisztenciaűr. Így ahelyett, hogy megpróbálkozott volna a Camus által ajánlott paprikázással, vagy főzött volna egy csigapörköltet, további esélyeket adva magának az önkifejezésre, konyakba fojtotta gasztrokarrierjét és ránk szabadította a filozófiáját. Sokan innen datálják az egzisztencializmus kialakulását és a francia konyha új felfedezését.

Mit lehet csinálni az Ausztráliából ide látogató maori ismerőssel február elején azonkívül, hogy elvisszük az Operettszínházba? Természetesen másnap reggel kocsiba vele, és irány Mohács, ahol majd nem gyötri annyira a honvágy. A busójárás persze, akárcsak az operett vagy a törpedobálás, nem magyar találmány.

A mütyürök mindig is megdobogtatták a leány- és asszonyszíveket, lehet az bármi: kis doboz, körömnyi medve, kindertojásból előkerült mozdony vagy Apró Antal. Ez rendben is van, de mi lesz, ha a gyufásdobozban alvó ajándék zsiráf éjszaka felkel, és alapos kémtevékenységbe fog, képeket közvetít a központban lapuló megbízójának?

A színház, akárcsak a kocsma, általános és kézenfekvő leképezése a társadalomnak, főleg amennyiben a fenti két intézmény egyetlen objektumban foglal helyet. Ilyenkor óhatatlanul jut az ember eszébe számtalan szebbnél szebb párhuzam, melyektől aztán rövid megfontolás után megkíméli a gyanútlan olvasót. A Kolibri Pinceszínház és Pincekocsma mindezek ellenére tanulságos és használható hely.

Az InterCom videója.

Az alternatív kultúra a kilencvenes évek közepére lassan feloldódik a fogyasztói kultúrában, az underground néprajzi gyűjtők már csak nyomokban lelik fel a hőskori habitus elemeit, talán a helyek elnevezésében. Sikátori kalózokat, a nyolcvanas évek egyeduralkodóit már fű alatt sem könnyű találni.

A kismama majdnem teljesen szabadon választhatja meg ma Magyarországon, hogyan szül: rózsaszín alapon sárga pettyes szobában, kedvenc zenéjét hallgatva, totál elérzéstelenítés közben sétálva, de kizárólag intézményi keretek között.