Három kívánság

- sisso -
1997. augusztus 21.

Tranzit

Az ezredvég kultikus helyei közül talán az Aranyhal tartotta magát legtovább, egy békés félsziget volt a változás tengerében: zúzapörkölt, pacal, házi tarhonya, naiv festmények, legelésző kutyák. Az idő azonban, - mint azt már Cserháti Zsuzsa is oly találóan megjegyezte, - könyörtelen, az Aranyhal felett is eljárt, amely most átalakult.

Aranyhal vendéglő

Bp. XI., Kopaszi gát

Nyitva: mindennap 11-24

A kerthelyiségekre oly nagy szüksége van a városlakóknak, akár a villanyborotvának a konnektorra. Akad olyan urbánus kísértet, aki a saját bevallása szerint úgy ébred fel reggelente, hogy leissza magáról a formalint, de egy kerthelyiségi túra őt is kisegíti a szinte már állandósult rosszkedvéből, annyira, hogy egy göngyöleggyári szilvás gombócra is képes mosolyogni, bár nem eszi, csak piszkálja.

Mégis minden kerthelyiséget bezárnak, korlátoznak, megfenyítenek. A Sellők és Sirályokat a népszerűsége csúcsán sikerült kinyírni. A zajfigyelők bilincsben vitték el a tulajdonost, gondolták, neki is jobb a csúcson abbahagyni. Körülötte meg ott maradtak a margitszigeti visszafogott diszkók. Biztosak voltunk benne, hogy a Kopaszi gáti buliknak is leáldozott már, pedig az ELTE valaha világkiállításra törekvő építkezéseinek árva betonelemeit meg a túlparti szabadkikötő unatkozó patkánypopulációját biztos nem zavarja a hétvégi jókedv.

Ám az Aranyhal vendéglő még él, és új üzemeltetői vannak. Igaz, nincsenek programok, szabadtéri koncertek, tánc, aminél jobban már csak egy szabadtéri mozi jönne be a vendégeknek, és a régi kugli. A kockás terítők meg Mihók Barna szamarai is eltűntek, de legalább nem lett belőle egy jachtkikötő gyorsétkezdéje, csak a fémszerkezetes tető és a kerti bútorok olasz műanyag bája emlékeztet kissé a kihagyott lehetőségre. Pénteken viszont rangos esemény színhelye, illetve végállomása volt a terep, ugyanis itt jegyezték sörrel a Tour de Lágymányos kerékpáros hedonista befutóit a Libellából. Jó kezdet a puritán bulizáshoz. Így meg lehet bocsátani azt is, hogy minden leves egyforma színű, a krokettet időnként rizsnek értik, a hamut mamunak mondják, az igenre nemmel válaszolnak és a kenyér néha elfogy, valamint a borokat is érdemes nagyon sok szódával hígítani az alapízek megkülönböztethetősége végett. Persze lehet, hogy csak a kezdeti igyekezet lányos zavarai voltak ezek, a rétest nem kóstoltuk, tehát nem biztos, hogy az meg el van sózva.

Úgyis mindenkinek meg kell ennie mindent, ha a szabadban akar ücsörögni, az már túlzó gesztus volna, ha ezt a minőséggel tolerálnák. Jó itt lenni, kék az ég, zöld a fű, ilyenek.

Minden határeset. A félsziget határán, a cseppet sem vidám betongyárnál például van egy kuvaszpár, akiket jobb nem harcra bírni, csak egy barátunk beszél a nyelvükön, de ő egyébként is poliglott. A vendéglő határán éjjel egy baseballütős ólálkodik, vele sem érdemes kikezdeni, arra például kifejezetten érzékeny, ha a kerítés tövébe pisilnek, ilyenkor összevonja a szemöldökét, és úgy motyog, mintha a szétütöm a szájad mantra ráolvasását alkalmazza. A kaja jó is meg nem is, de legalább nem drága. A rántott velő nem rossz, a halászlé olyan, mintha egy nagyon részeg albán önkormányzati képviselő fűszerezte volna, a bableves már jobb, a túrós csusza túrós is meg csusza is, a szemes sült halacskák élvezhetők, a majonéz édes, a gombóc szükség esetén fogyasztható, visszadobni nem kell, mert egy kívánságot sem teljesít.

- sisso -