El kell ismernünk, hogy mára kialakult az a szüléstechnokrácia, amely minden elemében a természetes folyamat eltorzításához vezetett. Az ősi szorongást, ami a szüléssel jár (és amit a család eltávolított magától, akár a haldoklás folyamatát), inkább a születéstechnokrácia mögött álló
techno-macho impérium
indokolja.
A birodalmi szülészetszemlélet csúcsát számomra az a jelenet szemléltette leginkább, amikor az idén november 22-én megrendezett Szülészeti és Perinatológiai Aneszteziológiai Társaság (SZPAT) néhány előadója és elnökletének többsége (mind egy szálig férfi) eufóriában fürdött annak hallatán, hogy van olyan vidéki kórház, ahol a szülő nők majdnem nyolcvan százaléka epidurális érzéstelenítéssel szül, köztük talán olyanok is, akik a tájékoztatást megelőzően semmiféle archaikus szorongást nem éreztek a szaporodás tényétől. Az eufória annak szólt, hogy így a nő a fájdalommentes szülés után olyan nosztalgia lehetőségével tér haza, ami nem hagy kétségeket afelől, hogy legközelebb is megpróbálja. Így fog sziklákat döngetni a demográfiai új hullám. Mindemellett főként azon vitatkoznak jókat a szülész-nőgyógyászok és az aneszteziológusok, hogy melyikükre van jobban szükség a szülés levezetésénél. Igazuk is van, hiszen csak ők tudják, hogy akkor és ott
mi zajlik a nőben,
aki lábával a műtő plafonja felé, mintegy teljes önmegadással, a dolog biomechanikai lényegéből mit sem sejtve élvezi a szülés misztériumát. Esetleg, hogy teljes legyen az impérium jogainak demonstrálása, a kritikus kötődési idő lejártáig még elszórakoznak a csecsemővel, hogy aztán ők, mint egy ajándékot, az ő művüket visszaszolgáltassák az addigra erről már rég megfeledkezett mamának. A valaha ambiciózus szülésznő meg szép lassan mindig belátja, hogy orvosszolgaként kell megtalálnia a helyét a financiális hierarchiában. Esetleg elvégzi a gátmetszést, amelyről a fent említett konferencián kiderült, hogy tulajdonképpen szükségtelen, amennyiben a szülés nem kóros lefolyású.
Nem a fájdalommentes szülés igazán fontos, mint a hivatalos szakmai vélemény tartja, hanem az, hogy bárki megkaphassa a szükséges információkat a lehetséges változatokról, akár az epidurális érzéstelenítésről is. És itt jön be az, amiről az SZPAT harmadik szimpóziumán csupán érintőlegesen volt szó, azaz az otthon szülés legális mivoltáról. Szó esett arról, hogy mennyire otthonosak a szülőszobák, mennyit gyalogolhatnak közben a kismamák, szülhetnek már guggolva, kádban, úgy, hogy ott van mellettük az apa, a szerencsétlen, még olyan hely is van, ahol a borotválás sem kötelező. Ám Nick Thorpe angol újságíró előadását és dr. Geréb Ágnes felszólalását nem kritikával, hanem azonnali visszautasítással és a további hozzászólások elvetésével ünnepelte az a konferencia, amely a kérdések előítélet- és indulatmentes megtárgyalását hirdette. Ahogy ezt Erdély Dániel, az Alternatal alapítvány egyik alapítója megfogalmazta, "úgy állnak a dologhoz, hogy bár jól ismerik az intézeten kívüli, szaksegítséggel történő szülések jó statisztikáját és előnyeit, ráadásul támogatják a filozófiáját is, csupán intézeten belül tudják ezt elképzelni".
Sajnos ellenzéknek
kell nevezni őket, akik azt szerették volna elérni, hogy egy születésház keretein belül, olajozottan működő háttérkórházzal lehetőséget biztosítsanak a nőknek az otthon szülésre. Azóta politikailag és nem orvosilag kezeli őket a hatalmat bitorló szakmai réteg. Az sem minden ponton világos, hogyan történhetett az, hogy az alapítvány részére 1993-ban a parlament által 252 kontra 5 szavazattöbbséggel a születésházra megszavazott 3,6 millió forintot miért vonták vissza a szakmai kollégium javaslatára, holott a házat már elkezdték berendezni a döntés fedezetére kapott Soros-kölcsönből. Így persze már könnyű arra hivatkozni, hogy az ott szüléshez nincsenek meg a feltételek, holott a pénzből futotta volna biztonságos háttérre, közben meg kórházi ágyak váltak feleslegessé. A születésház Magyarországon elsőként el tudta volna érni, hogy a legkörültekintőbben figyelembe véve a szakmai előírásokat, demisztifikálja a szülés körülményeit. Ezzel, elsősorban a tájékoztatással, megadhatná a lehetőséget a nőknek, hogy a szülés úgy, ha maguk vezetik, a szakemberek csupán kísérik, nőiességük kiteljesedéseként legyen átélhető számukra, és valóban örömünneppé váljon kórházi látogatóvá lefokozott családjuknak is.
Ez valószínűleg fájna
a szakmának, különösen azért, mert a szülésznő első számú szakemberré léphetne elő, ahogy az már számos nyugati országban van. 1973 óta létezik egy törvény, miszerint minden szülő nőnek biztosítani kell az intézményi ellátást, amennyiben pedig erre nincs lehetőség, akkor a szakembert a szüléshez. Az utóbbi fél mondatot lehet úgy értelmezni, hogy ha a demokráciában valaki nem akar kórházba menni, annak nem kötelező, és ha dr. Geréb Ágnes ilyenkor hajlandó végigkísérni a szülést, akkor nem vonható felelősségre, és ha az előzetes szűréseken ki nem szűrt komplikáció miatt kórházba szállítja az asszonyt, akkor segíteniük kell, nem pedig hatalmi szóval megfenyíteniük a felelőtlenségéért. Egy átkozott szabad országban ahhoz sincs semmi köze a nőgyógyásznak, ha a nő a gyermekének fogyatékosságára vonatkozó vizsgálatokat sem hajlandó elvégeztetni, mert mindenképpen szülni szeretne.
Valami azért biztos
elindult a szülés demokratizálásának irányában is, ha más nem, az, hogy az otthon szülés, vagyis a háborítatlan szülés szakembereinek fogalomrendszerét fokozatosan átvette az intézményi réteg.
- sisso -
Köszönet azoknak az embereknek, akik nem adták fel, hogy segítsenek az otthonosan szülni vágyóknak, még ha ez számukra rengeteg álmatlan éjszakát jelent is. Elsősorban dr. Geréb Ágnesnek, F. Várkonyi Zsuzsának, Rózsa Editnek, Erdély Dánielnek és Nick Thorpe-nak, valamint dr. Krasznai Péternek, aki a konferencia szervezőjeként és elnökeként előterjesztette, hogy az otthon szülés legalizációjának feltételeit ideje volna megteremteni.
