Nanotech: Zsugorodó világ

szerző
- sisso -
publikálva
1997/5. (01. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A mütyürök mindig is megdobogtatták a leány- és asszonyszíveket, lehet az bármi: kis doboz, körömnyi medve, kindertojásból előkerült mozdony vagy Apró Antal. Ez rendben is van, de mi lesz, ha a gyufásdobozban alvó ajándék zsiráf éjszaka felkel, és alapos kémtevékenységbe fog, képeket közvetít a központban lapuló megbízójának?

A mütyürök mindig is megdobogtatták a leány- és asszonyszíveket, lehet az bármi: kis doboz, körömnyi medve, kindertojásból előkerült mozdony vagy Apró Antal. Ez rendben is van, de mi lesz, ha a gyufásdobozban alvó ajándék zsiráf éjszaka felkel, és alapos kémtevékenységbe fog, képeket közvetít a központban lapuló megbízójának?

Az ember döbbenettel veszi tudomásul, ugyanakkor büszkeséggel tölti el, ha olyan dolgot lát, mint a napokban a BBC televízió adásában bemutatott, rádió adó-vevővel felszerelt japán csótány. Közlik, hogy ezek a félig élő, félig elektronikus kis szörnyetegek a vízvezeték-szerelőkkel összefogva fognak a lakásunkba jönni, és felderítik az akármilyen kis vékony csővezetékekben a bármennyire kis repedéseket is. Azt viszont alig hangsúlyozzák, hogy mielőtt svábbogárkommandók fogják helyettesíteni a vízművek alkalmazottait, azért beküldik még majd őket néhány zárt politikai tárgyalásra, próbafelvételre, ahol meg fog lepődni a személyzet, amikor az állat kiirtására irányuló taposási mozdulat következtében a szerencsétlen pára a kelleténél nagyobbat reccsen és szikrázik is.

Az emberiség

azonban vonzódik a kicsi dolgokhoz, mert kuckósodik általuk a világ, meg mert önmaga tökéletes mását véli felfedezni bennük (kivéve a svábbogarat). Több válfaja van ezeknek a miniatűröknek, úgymint: csigafasznyi szemkápráztató tárgyak, hasonló méretű és működőképes szerkezetek, valamint ugyanilyen méretű, ám gonoszságra is képes működő szerkezetek. (Ami működésre képes, azt már csak egy hangyányi választja el attól, hogy rosszindulatú legyen.)

A miniatűrök megszállottjai, mire felnőttek lesznek, minden kultúrnemzetben egyesületekbe tömörülnek, akár a bogárhátút rosszul vezetők, és vélik, hogy csak akkor érdekesek a titkaik, ha megosztják őket egymás között. Gyűjtik a rizsszemekre faragott portrékat, a két inch nagyságú, mozgatható, munkaruhába öltöztetett teddy-beart, a mini-friszbit, a babaházakat, és partikat rendeznek (meghívások találhatók például a weben), ahol kapásból lehányhatnak egy egész várost.

Akár élvezik, hogy hatalmuk van a kis birodalmak felett, akár csak az a kis szabadidős regresszió esik jól nekik, nem gúnyolódhatunk, hisz mindannyian szívesen birtoklunk valami miniatűr őrületet egy kis zsebbe csempészhető gyermekkor gyanánt.

Aztán

vannak azok

a kis szerkezetek,

amiknek őstípusát az ismeri igazán, aki szintén megnézte hússzor A bolha című szovjet rajzfilmet a hetvenes évek derekán. ("Mondjátok meg a cááárnak, hogy a franciák neeem téglaporral tisztítják a puskacsövet!") Ebben a tragikus kimenetelű történetben a végén a mesterember megőrül. Először csinál egy miniatűr bolhát, ami táncol, aztán még meg is patkolja. Ezt a cár nem értékeli, pedig patkolt bolhával legyőzhette volna a katonák lapostetveit, amelyek hozzájárultak a vesztes csatákhoz, mivel vakarózni és puskát elsütni nem lehet egy időben. Hasonló szórakoztató szerkezetekkel ma természetesen a japánok foglalkoznak legszívesebben, amikor a háromszor húszórás műszak után hazamennek a Toyota üzemből. Már a metrón alvás közben megálmodják a napi új konstrukciót kicsiben, és otthon olyan csodákra képesek a hozott anyagból, mint a gyufafej nagyságú, működő motorral rendelkező autó, amit a gyerek katicabogár helyett futtat fel az ujja hegyére. (Egyébként a miniatűrmániásokra jellemző, hogy dolgaikat gondosan elzárják a gyerekek elől.) Az ilyen alig látható modellekből lesznek aztán a csúcsfegyverek svábbogárra tapaszozva.

A hype pedig az,

hogy homokszem méretű tesz-vesz robotkarocskák egész nap atomokat tologatnak ide-oda; megpróbálják a lehetetlent, azaz molekulánként összerakni az anyagot olvasztás, forrasztás és más késő paleolitikus módszerek helyett. Ez már több mint bezsebelhető játék vagy könnyen emészthető hobbiháború. Egyrészt annyira kicsi, hogy kiürítenénk a zsebpiszokkal, másrészt élvezhetetlen szabad szemmel, a gyerek meg simán lenyeli.

Ez a jövő civilizációjának fundamentális faktortudománya csak fanatikus tudósok számára, hiszen az ipar és a kutatás jelenleg elég rövid távú tervekkel dolgozik. Íme a nanotechnológia, amihez képest a miniatürizálás végtelenül durva, hihetetlenül barbár eljárás. Igaz, még húsz-harminc év hátravan az aktuális eredményekig, mert egyelőre csak kémiai folyamatok silicon graphics számítógépeken való szimulációival bizonyították (Merke Ralph kutatócsoportja a kaliforniai Palo Altóban), hogy lehetséges molekuláris kötéseket létrehozni csupán az atomok sorba rakosgatásával. Napjainkban még a legkisebb berendezés is ezerszer nagyobb annál, hogy egy atomot külön manipulálhasson. Ám Thomas Donaldson biológus nanotechnológiai aranyköpését, miszerint a jövő olyan objektum, amely felé nem utazunk, hanem mi fogjuk megcsinálni magunknak, programmondattá avatták a nanotudósok, és

gyűrik az atomokat,

míg ki nem derül, hogyan készíthetők el a mi pici kis segítőtársaink, a mikroba méretű gépek, amelyek majd önmagukat is reprodukálják, és kellemes, tiszta, posztindusztriális paradicsommá változtatják nekünk a földet azzal, hogy atomi szinten foltozzák az utakat, megeszik a szennyeződéseket vagy semlegesítik a drogokat.

Itt akkor felmerül a halhatatlanság kérdése is. Míg a miniatűr tárgyak a szemet gyönyörködtetik és a szívet melengetik, ami persze szintén fontos, addig a nanotech bébik egészen konkrétan arra lehetnének idomítva, hogy a szervezetbe lőve átépítsék a sejtjeinket, így juttatván minket az állandó, folyamatos regenerálódás hálás képességéhez. Persze kár volna itt most bárkit az örök életre felbujtani, mert simán előfordulhat, hogy előtte az egyre érzőbb és egyre tanulékonyabb csótányok kicsi, molekuláris szintű robotokkal felszerelve atomrakéta-indítógombokat aktiválgatnak, miközben egyszerűbb kasztból való társaik a konyhában neszezgetnek. Nem beszélve arról, hogy ami rákos sejtet bontani képes, az építheti is azt.

Ami kicsi, az nagyszerű. Az ember viszont mindent úgy használ; szándékai szerint. Még a mennyei bogaraknál is ki tudja, nincs-e ott a háttérben a lucifer.com.

- sisso -

szerző
- sisso -
publikálva
1997/5. (01. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...