A szerk.

Az alkotmányozás körüli káosz egy kormányfői nyilatkozattal öltött a minap kivehetőbb kontúrokat - eszerint "a folyamat" április 25-én, húsvét hétfőn fog lezárulni. Ez persze még csak a kezdet, hisz annyi minden lóg a levegőben: egy legyen a kamara vagy kettő, mik legyenek az elnöki jogkörök, mi legyen a fékekkel és ellensúlyokkal, egyáltalán, hogy mire terjedjen ki az alaptörvény és mire ne; és akkor a Szent Koronáról meg a Jóistenről nem is szóltunk. Ezekről a Fidesz leginkább önmagával vitázik, de még e viták is a szokásos módon fognak eldőlni: ahogy és amerre Orbán Viktor akarja. Néhány jobb érzésű pártközeli értelmiségi vagy fideszes politikus próbálkozik egy kicsit - de előbb-utóbb úgyis elhallgat majd, rosszabb esetben ő viszi majd tovább az ügyet, és súrolja le az ábrázatát a rücskös kövezeten, amikor a főnök felnyalatja vele. A tippünk a végkimenetelre a következő. Kicsike kis alkotmány, sok kétharmados törvénnyel és ebből adódóan szinte korlátlan kormány-, azaz kormányfői hatalommal; valódi alkotmánybíráskodás nem lesz, de lesz választójog a határon túli magyaroknak, és az idiotizmusig koncentrált állami hatalom, talán még két kamara is; két kétharmados többség kell majd az újabb alkotmányozáshoz, sőt Schmitt Pál fel is oszlathatja majd a következő Országgyűlést, ha netán nem a Fidesznek lesz benne többsége. (Hisz az nyilvánvalóan a legfelsőbb metafizikus akarat és erkölcsi parancs elleni kihágás lenne.)

"Szilveszterkor biztos irányt kap a nemzet / ha megszólal éjfélkor a Schmitt Pál / érezni fogod, bármit is ittál / hogy új szelek fújnak a köztársaságban" - énekelte a tavaly augusztusban a YouTube-ra felrakott felvételén egy Kozmosz nevű együttes. A jövőbe láttak.

Az elmúlt bő fél évben Magyarország a felismerhetetlenségig megváltozott. Eddigi - az Alkotmányában és törvényeiben is rögzített - államszervezeti ideáljának, a számos érdeket artikuláló, azokat óvatosan kiegyensúlyozó, a magukat vesztesnek érzők számát minimalizálni próbáló, a kölcsönös kompromisszumokra alapozó demokráciának befellegzett. A folyamat állomásait ez az újság (is) lépésről lépésre követte és okadatolta, így most csak azt szögeznénk le, hogy az első lépés a Trianon-törvény és a kettős állampolgárságról szóló törvény volt: ezek ugyanis a kormány ellenfeleit automatikusan a nemzet ellenségeinek bugyrába lökték.

A magánnyugdíjpénztárak vagyonának átirányítása precízen kitervelt és tökéletesen végrehajtott operáció. Az a pénz meg lesz szerezve, és bele lesz áramoltatva a közösbe, és a jó úristen sem fogja onnét visszaszipkázni. Egyetlen kérdés vár már csak közeles tisztázásra: mit szól ehhez az Európai Unió? Netán tesz-e valamit?

Az új Alkotmány nyilvánosságra került munkaanyaga szerint Magyarország állami zászlajára felkerülne a címer - ha azt mondjuk, hogy a kedves megrendelő még kért hozzá egy kis zöldet is, bizonyára a "svájcisapkázás" szörnyű nemzetellenes vétkét valósítjuk meg, pedig hát a címer tölgyfalevelek ölelésében szerepelne a trikolóron - ilyen (zászlónk) még úgysem volt. Tartották már a címert két oldalról angyalok (a kiegyezéstől '18-ig), állt már rajta magában a koronás címer (jellemzően '19-től '46-ig), díszítette Kossuth-címer ('46-49), csúfította Rákosi-címer ('49-56), sőt, volt már lyukas is, 1956-ban! Ezt a tölgyfalevelet hadi, illetve haditengerészeti zászlainkon találták.

A "médiaszolgáltatásokról és a kommunikációról szóló törvénytervezet" szeméremmel és visszafogottsággal viszonyul saját magához, és dicséretesen kerüli a közbotrányokozást. Nem úgy nevezi magát például, hogy "törvénytervezet a sajtószabadság felszámolásának technológiájáról és a cenzúra intézményesítéséről", vagy úgy, hogy "törvénytervezet arról, hogyan fogja be mindenki a pofáját ezentúl".

Mégsem megy el az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elé idézett Alföldi Róbert a csütörtöki meghallgatásra, pedig a bizottság elnöke, a jobbikos Novák Előd direkt az ő kedvéért tűzte ki azt erre a napra. Nagyon helyes, ne is menjen! Ugyan bizonyára derekabb kiállásnak tűnt volna, ha elmaradása bejelentésével Alföldi nem várja meg, míg a fideszes bizottsági tagok is el nem hajtják Novákot, mondván, nem asszisztálnak ahhoz, hogy saját politikai céljaira használja a bizottságot. De e sorrendiségnek (ki mikor mondott nemet) nincsen még másodlagos jelentősége sem, hiszen a lényeg az, hogy helyes döntésről van szó. Mi keresnivalója is lenne Alföldinek kihallgatói előtt?

Hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok pénzét nem engedheti el többé a kormány, az nyilvánvalónak látszik: arra a pénzre szüksége van, és nemcsak az októbertől eltérített befizetések jövendő 360 milliárdjára, hanem a már befizetett vagyonra, a 3000 milliárdra is. Különben megdől a költségvetés, adott esetben nem csupán a jövő évi, és akkor megdől a kormány gazdaságpolitikája is, vissza kéne csinálni az egykulcsos szja-t és az adócsökkentést; és akkor megdől minden, amit Orbán az elmúlt években a magyar társadalom és gazdaság kívánatos állapotáról és az oda vezető útról állított. Márpedig ez, ugye, nem fordulhat elő.

Pártunk és kormányunk jövőre megszünteti a közös pénzügyeinket monitorozó Költségvetési Tanácsot (KT). Nem ezt mondják persze, ez így túl egyenes, pusztán csökkentik az éves büdzséjét, nagyjából nullára. Az indoklás szerint az erre szánt keretet roma ösztöndíjakra kell átcsoportosítani. A szokásos sunyi ügymenet része az is, hogy a javaslat, mint a költségvetési törvény módosítója, egy eddig ismeretlen fideszes képviselő fejéből pattant ki.

November 11-i számunk kiállításrecenziójában (Az emlékezés dialektikája) hozzátoldottunk egy c betűt László Gergely és Rákosi Péter művészcsoportjának nevéhez. A név helyesen: Tehnica Schweiz.

Kedden az Országgyűlés kormánypárti többsége név szerinti szavazással elfogadta az Alkotmánybíróság (AB) jogköreit szűkítő alkotmánymódosítást. Természetesen újra átment a végkielégítéseket 98 százalékos különadóval sújtó javaslat is, amit korábbi parlamenti elfogadása után elmeszelt az AB - pro forma éppen ez volt a háborút kiváltó ok Orbán Viktor és csapata számára.

Valamikor, a távoli, ködös múltban, amikor még piacgazdaság volt Magyarországon, azt, hogy melyik a jó patika és melyik a rossz, az ún. vásárlók döntötték el, az általuk spontánul gyakorolt tevékenység, az ún. vásárlás útján. Patikát ugyanis ezekben a forradalom előtti időkben - ha betartott pár szigorú szakmai szabályt - bárki szinte bárhol nyithatott. Mostantól ez nem egészen így lesz.