A nagy nyugdíjcsata 2.

Publicisztika

A magánnyugdíjpénztárak vagyonának átirányítása precízen kitervelt és tökéletesen végrehajtott operáció. Az a pénz meg lesz szerezve, és bele lesz áramoltatva a közösbe, és a jó úristen sem fogja onnét visszaszipkázni. Egyetlen kérdés vár már csak közeles tisztázásra: mit szól ehhez az Európai Unió? Netán tesz-e valamit?

Nem mintha tenni olyan sokat tudna - a nyugdíjrendszer tagállami hatáskör, miként azon demokratikus intézmények működése vagy működésképtelensége is az, amelyek normális körülmények között Orbánék ötletének megvalósulását meg tudták volna akadályozni. Az unió a dolgok jelen állása szerint egyvalamit tehetne - azt tudniillik, hogy ezt az irgalmatlan mennyiségű pénzt, ami jövő január végéig a büdzsébe folyik, ne engedje valós bevételként elkönyvelni 2011-re és 2012-re: azaz ne engedje meg, hogy a magyar kormány evvel az összeggel csökkenthesse a jövő évi és az az utáni hiányt. Ha jól értjük, többek között e tárgyban üvöltözött egymással a minap Olli Rehn, az unió pénzügyi biztosa és Matolcsy György gazdasági miniszter. A választ elvben az Eurostat hivatalnokainak kéne kimondaniuk, de kötve hinnénk, hogy végül ne politikai döntés születne. Azt sem tudhatjuk, hogy ezt a döntést valamely intézmény hozza-e meg (például a Bizottság?), vagy az erős szereplők sub rosa összjátékának végeredménye lesz.

A további spekulációk illetékességét ez a kafkai titokzatosság ugyan erősen behatárolja - de mégis, mire lehet számítani kedd kora délután?

Az kétségkívül az uniós mainstream rémálma lenne, ha magánnyugdíjpénztárak államosítása - és a költségvetési hiányok ily módon történő lefaragása - bevett gyakorlattá válna Európában. Jellemző módon néhány ágrólszakadt kelet-európai tagállam gondolkodott ezen erősen: a lengyel kormány ízlelgette az ötletet, de felbukkant a cseh politikai légtérben is; Bulgária meg neki is látott a szivattyúzásnak. Csak az kéne, hogy ezek Orbán példáján vérszemet kapjanak!

De vajon megéri-e Brüsszel számára a konfrontáció a magyar kormánnyal, ha senki nem kap vérszemet? Bulgáriában nem úgy és nem annyit nyúl le a kormány; a cseh pénzügyminiszter a minap tett pontot az ott igazából el sem kezdődött vita végére, és jelentette ki, hogy erősíteni fogják a magánnyugdíjpénztárakat; Varsóban pedig egyesek már azt híresztelik, hogy a magyar út járhatatlan. Így viszont miért is ne hagyná rá az unió a hülyeséget a magyar kormányra - legalábbis egyelőre? Különösen, hogy jövőre pont ennek a kormánynak kellene világra segítenie a tagállamok költségvetésének minden eddiginél szigorúbb közösségi szabályozását, és ehhez a minimális együttműködésére azért csak szükség van. Különösen, hogy az egyetlen ellenlépés, amit Brüsszel megtehet - az tehát, hogy nem engedi a magánnyugdíjpénzekkel a hiányt csökkenteni - legalábbis kétes kimenetelű. Legfeljebb annyi történik, hogy az ország kockázati felára az egekbe szökik, mert a hiány 7 százalékos lesz. De szüksége van-e az uniónak még egy, a csőd szélén tántorgó, a fekete lukba beleszédülő, magát finanszírozni képtelen vámpírra?

Ennél egyszerűbb lesz Brüsszelnek semmit nem csinálni most - azaz nem szólni előre, hogy ezzel a pénzzel nem lehet a hiányt csökkenteni. Az uniónak amúgy is erős rutinja van a sunnyogásban meg a halogatásban.

De nehogy azt gondoljuk, hogy evvel bármit is megúsztunk.

Hisz a hiány kiszámításáról szóló döntést meghozhatják később is: és akkor nem a jövő héten, hanem 2011 végén bukunk le. De nem csak erről van szó. Az unió szinte egységesen kötelezte el magát a szigorú fiskális politika, azaz a költségvetések kiadási oldalának lefaragása, azaz a válságból való kimenekülés német útja mellett. A reformok és a megszorítások, meg az olyan új közösségi intézmények és mechanizmusok mellett, amelyek csak annyit engednek költeni egy-egy országnak, amennyit bizonyíthatóan megkeresett. A konszenzus, amin egyelőre minden nagyobb európai párt osztozik, az, hogy az euró és vele az európai politikai közösség csak így menthető meg.

A magyar kormány másképp gondolja. Vuduzzuk meg a gazdaságot: mondjuk neki, hogy nőjél, növekedjél, és akkor növekedni is fog. Eddig más ötletéről nem hallottunk. Vagy nem gondolja sehogy: csak megúszni akarja. Erre kell a 3000 milliárd: hogy a végén nézhessünk magunk elé, semmi nem történt, csak elköltöttünk 3000 milliárdot. És közben úgy tettünk, mintha nem lenne semmi baj. Ez Fekete János és Medgyessy Péter politikája - a látszólagos különbség annyi, hogy ők direkt kölcsönöket vettek fel, Orbán meg a párnacihába nyúlt. De ezt a párnacihapénzt is vissza kell egyszer adni, tíz, húsz, harminc év múlva.

Ja, és mind a kettő egy rendszert buktatott meg.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.