A nagy nyugdíjcsata 2.

Publicisztika

A magánnyugdíjpénztárak vagyonának átirányítása precízen kitervelt és tökéletesen végrehajtott operáció. Az a pénz meg lesz szerezve, és bele lesz áramoltatva a közösbe, és a jó úristen sem fogja onnét visszaszipkázni. Egyetlen kérdés vár már csak közeles tisztázásra: mit szól ehhez az Európai Unió? Netán tesz-e valamit?

Nem mintha tenni olyan sokat tudna - a nyugdíjrendszer tagállami hatáskör, miként azon demokratikus intézmények működése vagy működésképtelensége is az, amelyek normális körülmények között Orbánék ötletének megvalósulását meg tudták volna akadályozni. Az unió a dolgok jelen állása szerint egyvalamit tehetne - azt tudniillik, hogy ezt az irgalmatlan mennyiségű pénzt, ami jövő január végéig a büdzsébe folyik, ne engedje valós bevételként elkönyvelni 2011-re és 2012-re: azaz ne engedje meg, hogy a magyar kormány evvel az összeggel csökkenthesse a jövő évi és az az utáni hiányt. Ha jól értjük, többek között e tárgyban üvöltözött egymással a minap Olli Rehn, az unió pénzügyi biztosa és Matolcsy György gazdasági miniszter. A választ elvben az Eurostat hivatalnokainak kéne kimondaniuk, de kötve hinnénk, hogy végül ne politikai döntés születne. Azt sem tudhatjuk, hogy ezt a döntést valamely intézmény hozza-e meg (például a Bizottság?), vagy az erős szereplők sub rosa összjátékának végeredménye lesz.

A további spekulációk illetékességét ez a kafkai titokzatosság ugyan erősen behatárolja - de mégis, mire lehet számítani kedd kora délután?

Az kétségkívül az uniós mainstream rémálma lenne, ha magánnyugdíjpénztárak államosítása - és a költségvetési hiányok ily módon történő lefaragása - bevett gyakorlattá válna Európában. Jellemző módon néhány ágrólszakadt kelet-európai tagállam gondolkodott ezen erősen: a lengyel kormány ízlelgette az ötletet, de felbukkant a cseh politikai légtérben is; Bulgária meg neki is látott a szivattyúzásnak. Csak az kéne, hogy ezek Orbán példáján vérszemet kapjanak!

De vajon megéri-e Brüsszel számára a konfrontáció a magyar kormánnyal, ha senki nem kap vérszemet? Bulgáriában nem úgy és nem annyit nyúl le a kormány; a cseh pénzügyminiszter a minap tett pontot az ott igazából el sem kezdődött vita végére, és jelentette ki, hogy erősíteni fogják a magánnyugdíjpénztárakat; Varsóban pedig egyesek már azt híresztelik, hogy a magyar út járhatatlan. Így viszont miért is ne hagyná rá az unió a hülyeséget a magyar kormányra - legalábbis egyelőre? Különösen, hogy jövőre pont ennek a kormánynak kellene világra segítenie a tagállamok költségvetésének minden eddiginél szigorúbb közösségi szabályozását, és ehhez a minimális együttműködésére azért csak szükség van. Különösen, hogy az egyetlen ellenlépés, amit Brüsszel megtehet - az tehát, hogy nem engedi a magánnyugdíjpénzekkel a hiányt csökkenteni - legalábbis kétes kimenetelű. Legfeljebb annyi történik, hogy az ország kockázati felára az egekbe szökik, mert a hiány 7 százalékos lesz. De szüksége van-e az uniónak még egy, a csőd szélén tántorgó, a fekete lukba beleszédülő, magát finanszírozni képtelen vámpírra?

Ennél egyszerűbb lesz Brüsszelnek semmit nem csinálni most - azaz nem szólni előre, hogy ezzel a pénzzel nem lehet a hiányt csökkenteni. Az uniónak amúgy is erős rutinja van a sunnyogásban meg a halogatásban.

De nehogy azt gondoljuk, hogy evvel bármit is megúsztunk.

Hisz a hiány kiszámításáról szóló döntést meghozhatják később is: és akkor nem a jövő héten, hanem 2011 végén bukunk le. De nem csak erről van szó. Az unió szinte egységesen kötelezte el magát a szigorú fiskális politika, azaz a költségvetések kiadási oldalának lefaragása, azaz a válságból való kimenekülés német útja mellett. A reformok és a megszorítások, meg az olyan új közösségi intézmények és mechanizmusok mellett, amelyek csak annyit engednek költeni egy-egy országnak, amennyit bizonyíthatóan megkeresett. A konszenzus, amin egyelőre minden nagyobb európai párt osztozik, az, hogy az euró és vele az európai politikai közösség csak így menthető meg.

A magyar kormány másképp gondolja. Vuduzzuk meg a gazdaságot: mondjuk neki, hogy nőjél, növekedjél, és akkor növekedni is fog. Eddig más ötletéről nem hallottunk. Vagy nem gondolja sehogy: csak megúszni akarja. Erre kell a 3000 milliárd: hogy a végén nézhessünk magunk elé, semmi nem történt, csak elköltöttünk 3000 milliárdot. És közben úgy tettünk, mintha nem lenne semmi baj. Ez Fekete János és Medgyessy Péter politikája - a látszólagos különbség annyi, hogy ők direkt kölcsönöket vettek fel, Orbán meg a párnacihába nyúlt. De ezt a párnacihapénzt is vissza kell egyszer adni, tíz, húsz, harminc év múlva.

Ja, és mind a kettő egy rendszert buktatott meg.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”