A nagy nyugdíjcsata 2.

Publicisztika

A magánnyugdíjpénztárak vagyonának átirányítása precízen kitervelt és tökéletesen végrehajtott operáció. Az a pénz meg lesz szerezve, és bele lesz áramoltatva a közösbe, és a jó úristen sem fogja onnét visszaszipkázni. Egyetlen kérdés vár már csak közeles tisztázásra: mit szól ehhez az Európai Unió? Netán tesz-e valamit?

Nem mintha tenni olyan sokat tudna - a nyugdíjrendszer tagállami hatáskör, miként azon demokratikus intézmények működése vagy működésképtelensége is az, amelyek normális körülmények között Orbánék ötletének megvalósulását meg tudták volna akadályozni. Az unió a dolgok jelen állása szerint egyvalamit tehetne - azt tudniillik, hogy ezt az irgalmatlan mennyiségű pénzt, ami jövő január végéig a büdzsébe folyik, ne engedje valós bevételként elkönyvelni 2011-re és 2012-re: azaz ne engedje meg, hogy a magyar kormány evvel az összeggel csökkenthesse a jövő évi és az az utáni hiányt. Ha jól értjük, többek között e tárgyban üvöltözött egymással a minap Olli Rehn, az unió pénzügyi biztosa és Matolcsy György gazdasági miniszter. A választ elvben az Eurostat hivatalnokainak kéne kimondaniuk, de kötve hinnénk, hogy végül ne politikai döntés születne. Azt sem tudhatjuk, hogy ezt a döntést valamely intézmény hozza-e meg (például a Bizottság?), vagy az erős szereplők sub rosa összjátékának végeredménye lesz.

A további spekulációk illetékességét ez a kafkai titokzatosság ugyan erősen behatárolja - de mégis, mire lehet számítani kedd kora délután?

Az kétségkívül az uniós mainstream rémálma lenne, ha magánnyugdíjpénztárak államosítása - és a költségvetési hiányok ily módon történő lefaragása - bevett gyakorlattá válna Európában. Jellemző módon néhány ágrólszakadt kelet-európai tagállam gondolkodott ezen erősen: a lengyel kormány ízlelgette az ötletet, de felbukkant a cseh politikai légtérben is; Bulgária meg neki is látott a szivattyúzásnak. Csak az kéne, hogy ezek Orbán példáján vérszemet kapjanak!

De vajon megéri-e Brüsszel számára a konfrontáció a magyar kormánnyal, ha senki nem kap vérszemet? Bulgáriában nem úgy és nem annyit nyúl le a kormány; a cseh pénzügyminiszter a minap tett pontot az ott igazából el sem kezdődött vita végére, és jelentette ki, hogy erősíteni fogják a magánnyugdíjpénztárakat; Varsóban pedig egyesek már azt híresztelik, hogy a magyar út járhatatlan. Így viszont miért is ne hagyná rá az unió a hülyeséget a magyar kormányra - legalábbis egyelőre? Különösen, hogy jövőre pont ennek a kormánynak kellene világra segítenie a tagállamok költségvetésének minden eddiginél szigorúbb közösségi szabályozását, és ehhez a minimális együttműködésére azért csak szükség van. Különösen, hogy az egyetlen ellenlépés, amit Brüsszel megtehet - az tehát, hogy nem engedi a magánnyugdíjpénzekkel a hiányt csökkenteni - legalábbis kétes kimenetelű. Legfeljebb annyi történik, hogy az ország kockázati felára az egekbe szökik, mert a hiány 7 százalékos lesz. De szüksége van-e az uniónak még egy, a csőd szélén tántorgó, a fekete lukba beleszédülő, magát finanszírozni képtelen vámpírra?

Ennél egyszerűbb lesz Brüsszelnek semmit nem csinálni most - azaz nem szólni előre, hogy ezzel a pénzzel nem lehet a hiányt csökkenteni. Az uniónak amúgy is erős rutinja van a sunnyogásban meg a halogatásban.

De nehogy azt gondoljuk, hogy evvel bármit is megúsztunk.

Hisz a hiány kiszámításáról szóló döntést meghozhatják később is: és akkor nem a jövő héten, hanem 2011 végén bukunk le. De nem csak erről van szó. Az unió szinte egységesen kötelezte el magát a szigorú fiskális politika, azaz a költségvetések kiadási oldalának lefaragása, azaz a válságból való kimenekülés német útja mellett. A reformok és a megszorítások, meg az olyan új közösségi intézmények és mechanizmusok mellett, amelyek csak annyit engednek költeni egy-egy országnak, amennyit bizonyíthatóan megkeresett. A konszenzus, amin egyelőre minden nagyobb európai párt osztozik, az, hogy az euró és vele az európai politikai közösség csak így menthető meg.

A magyar kormány másképp gondolja. Vuduzzuk meg a gazdaságot: mondjuk neki, hogy nőjél, növekedjél, és akkor növekedni is fog. Eddig más ötletéről nem hallottunk. Vagy nem gondolja sehogy: csak megúszni akarja. Erre kell a 3000 milliárd: hogy a végén nézhessünk magunk elé, semmi nem történt, csak elköltöttünk 3000 milliárdot. És közben úgy tettünk, mintha nem lenne semmi baj. Ez Fekete János és Medgyessy Péter politikája - a látszólagos különbség annyi, hogy ők direkt kölcsönöket vettek fel, Orbán meg a párnacihába nyúlt. De ezt a párnacihapénzt is vissza kell egyszer adni, tíz, húsz, harminc év múlva.

Ja, és mind a kettő egy rendszert buktatott meg.

Figyelmébe ajánljuk

Múzeum Hatvanpusztán

Egy-két ezer ember tüntetett Hatvanpusztán szombat délután. A rendszert biztosan nem döntik meg ezzel, de legalább szívtak egy kis friss levegőt. De mennyi legyen a belépő a jövőre megnyitó Korrupció Múzeumba?

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.