Kedden az Országgyűlés kormánypárti többsége név szerinti szavazással elfogadta az Alkotmánybíróság (AB) jogköreit szűkítő alkotmánymódosítást. Természetesen újra átment a végkielégítéseket 98 százalékos különadóval sújtó javaslat is, amit korábbi parlamenti elfogadása után elmeszelt az AB - pro forma éppen ez volt a háborút kiváltó ok Orbán Viktor és csapata számára.
Biztos, ami biztos, az AB-ellenes módosításon még az utolsó pillanatban is finomhangolt a beterjesztő Lázár János frakcióvezető, aminek eredményeként az alkotmányőrök nemhogy nem semmisíthetnek meg alkotmányellenesnek ítélt gazdaságpolitikai törvényeket (eredetileg kigondolt fideszes büntetésük ez lett volna), de többé nem is vizsgálhatják ezek alkotmányosságát. Lázár a vitában ismét megemlítette ugyan, hogy e korlátozás "ideiglenes", mivel az alkotmányozáskor az AB hatásköreit is újraszabják majd - de érvei kevéssé lehettek meggyőzőek, mert az MSZP és az LMP után még a Jobbik is otthagyta az alkotmányelőkészítő bizottságot. (Igaz, ők a Szent Korona-tan és a külföldiek földszerzési tilalmának nem kellő súlyú kezelése miatt).
A Fidesz agitprop gépezete már régóta mást sem tesz, mint utólag próbálja tartalommal megtölteni Orbán ötletszerű vagdalkozásait. Ahogy a hiánycél felpuhításának brüsszeli elutasítását követő fideszes pánikreakciókat idővel "gazdasági szabadságharccá" stilizálták föl, úgy szelídül a jogállami garanciák fokozatos leépítése a nagyobb jó érdekében szükségszerűen foganatosított átmeneti intézkedésekké. Mert Orbán természetesen reformálni fog, végre "jó" célokra használja kétharmados többségét. Csakhogy a fiókok üresek: a reformokat előkészítő "szakmai vitákról", amikre Orbán hétfői költségvetési expozéjában utalt, rajta kívül senki nem hallott még. De hogyan is lennének ilyenek, amikor éppen az átgondolt gazdaságpolitika hiánya miatt van szüksége Orbánnak arra, hogy eddig nem látott erőszakossággal vegye el a mások pénzét - többek között a hárommillió magánnyugdíjpénztári tag egyéni befizetéseit. Alkotmányossági szempontból vélhetően legalább annyira neccesek e "válságintézkedések" is, ahogyan az volt a visszadobott 98 százalékos különadó. Az ágazati sarcok és a nyugdíjpénztári tagi befizetések ügyében egy sor indítvány hever az AB előtt; és az is borítékolható, hogy normális - értsd: jogállami - viszonyok közepette a jó erkölcsbe nem ütköző végkielégítéseket is büntető adó újrafogalmazott változata ismét elbukna az alkotmányossági kontrollon. De mivel nincs kontroll, nincs bukta sem, Orbán felhőtlenül szórakozhat a más tulajdonával.
Ám az, hogy az Alkotmánybíróságon már nem hasalhat el a kormányzat, nem azt jelenti, hogy a hatalmát fékező mechanizmusok teljességgel ki volnának iktatva a rendszerből. Nem csak a nemzetközi bíróságokra gondolunk. Az Alkotmány 77. paragrafusának 2. bekezdése szerint az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek. Az alkotmányosság tiszteletét adott esetben a rendes bíróság alkotmányos joga kikényszeríteni; vagyis ha jogkör híján az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja például a nyugdíjpénztári pénzek elvételét kimondó rendelkezés alkotmányosságát, s nem hozhat erről mindenkire nézve kötelező erejű határozatot, konkrét ügyben (perindítás esetén) a független magyar bíróság teszi mérlegre az inkriminált jogszabály érvényességét - vagyis átveszi a kimiskárolt AB szerepét.
Sólyom László 2003 karácsonya előtt azt nyilatkozta a Narancsnak, hogy "a bíróságok annyira 'önjáróak', hogy abba nem tud a politika belenyúlni". Orbán az Alkotmánybíróságot kiiktatta. (És emberei nyilvánosan megfenyegetnek mindenkit, aki ellenkezni mer ún. "elképzeléseivel": legutóbb a Költségvetési Tanács kapott figyelmeztetést.) A bíróságok bármilyen kormányzati vagy parlamenti korlátozása azonban még az AB-ellenes alkotmánymódosításnál is egyértelműbb jogtiprás volna. Illúzióink ne legyenek: a tehetetlenségből fakadó agresszivitás, ami az új Orbán-éra legfőbb jellemzője, nemcsak eddig nem ismert határokat, hanem ezután sem fog.
