Valamikor, a távoli, ködös múltban, amikor még piacgazdaság volt Magyarországon, azt, hogy melyik a jó patika és melyik a rossz, az ún. vásárlók döntötték el, az általuk spontánul gyakorolt tevékenység, az ún. vásárlás útján. Patikát ugyanis ezekben a forradalom előtti időkben - ha betartott pár szigorú szakmai szabályt - bárki szinte bárhol nyithatott.
Mostantól ez nem egészen így lesz.
Hiszen ez a fenti állapot - a "vásárló" felelőtlen csapongása - nem tetszett azoknak, akiknek e fenti állapotot, vagyis a patikaliberalizációt megelőzően még garantált üzletük volt, hiszen senki nem nyithatott mellettük vagy máshol, bárhol új patikát. A kis helyi monopóliumok további előnye volt, hogy azokat lelépési pénzért lehetett továbbadni. Nagyon, elképzelhetetlenül jól lehetett ebből élni. Ezt tette tönkre a patikanyitás szabadsága - éhen halni ugyan eztán sem kellett a gyógyszer-kiskereskedőknek, de a verseny miatt nem ártott összekapniuk magukat.
A Magyar Gyógyszerészeti Kamara kezdettől ellenezte ezt a rendetlenséget, és eközben a közgazdaságtan minden alaptételét cáfolni igyekezett. Néha igen szórakoztató érvekkel: talán a legjobbnak az elszabaduló árakkal való fenyegetést ítélhetjük, de a betegek notórius megmérgezésének vádja is telitalálat volt. Nem lett volna mindennek túl nagy jelentősége, de a nevezett korporáció a reménybeli kormányerő hű politikai társává szegődött, segítette, ahol tudta, és várta a jutalmát. A Fidesz pedig kormányra kerülve rögvest "ideiglenesen leállította" a liberalizációt.
Még ezzel sem lett volna nagyon nagy baj: új üzletet nyitni nem lehet, de legalább azok, akik az utóbbi pár évben megvetették a lábukat, maradhatnak.
Csakhogy a kamarának ez nem volt elég. Ekkor már azt állította, hogy mivel nem az ott dolgozó gyógyszerész az üzlet tulajdonosa, "megszűnt a szakmaiság", meg "romlott a gyógyszerellátás színvonala". Pedig ha valami történt, az épp ennek az ellenkezője. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából készült reprezentatív felmérés úgy tudja, a lakosság 71 százaléka szerint javultak a gyógyszertári szolgáltatások; de a patikusok 89 százaléka is ezt érzékelte. A kormány mégis magáévá tette a kamarai érvelést. A parlament elé beterjesztett törvény szerint 2014. január 1. után minden patika csak úgy működhet, ha ott a vezető gyógyszerész többségi tulajdonossá válik.
Márpedig ha a kényszerértékesítés biztos, és még a végső határideje is ismert, akkor az menthetetlenül leveri az árakat. Az eddig tízmilliókat befektető új patikatulajdonosok elbúcsúzhatnak a pénzük jó részétől. Jogorvoslatról nem is álmodhatnak, hiszen a legújabb Alkotmány szerint az Alkotmánybíróság nem vizsgálhat olyan adótörvényeket, amelyek a tulajdonhoz való alapjogot sértik. Ez ugyan nem adótörvény, de ne legyen kétségünk: ahol baj van, nyomban ott terem a Lázár János nevű törvényhozás. Az új tulajdonosok viszont nagyon jól járnak. A vásárláshoz némi pénzre ugyan szükségük lesz, de a kamara szerint ebben igazán segíthetne az állam. Az adófizetők adjanak tehát össze némi aprót azoknak, akik a jövőben a helyi monopóliumok birtokosaként betegre fogják magukat keresni. Mindezt azért, hogy néhány tucat ember örüljön; néhány millió, meglehet, szívni fog, de úgysem veszi majd észre.
Ez van, ha egy párt egyetlen politikai teljesítménye kimerül annyiban, hogy elveszi a másét. Csak nem tagadhatja ezt meg néhány régi baráttól.
