A szerk.

  • A szerk.

A szerk. cikkei

Gondolatkör

„Orbán Viktor is hasonlóan gondolkodik” – hozta fel mentségként múlt csütörtöki tárgyalásán egy erőszakos bűnöző. Azért állították bíróság elé, mert kilenccentiméteres pengehosszúságú késével rátámadt két nőre a villamoson, akik kézen fogva utaztak.

Tanácsi sztárparádé

Lassan három éve, hogy Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját miniszteri biztossá nevezték ki azzal a feladattal, hogy „koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmasítását”. Első hallásra csak egy újabb kulturális elmebaj körvonalazódott, de miután Demeter olyan tervezettel állt elő, amelyben a klubok és a próbahelyek fejlesztésétől a fellépési lehetőségek bővítésén át a tehetségkutatók és a turnék támogatásáig sok minden szerepelt, a hazai könnyűzenészek jó része üdvözölte a miniszteri biztos belépőjét. Különösen annak fényében, hogy Demeter belengette azt a 25 milliárd forintos állami támogatást is, amelyet szerinte öt év alatt lehet majd elkölteni a különféle programpontokra.

Mindent és mindenkitől

Megkárosítva érzi magát és feljelentést tervez több olyan orosz állampolgár, aki magyar letelepedési kötvényt vásárolt a VolDan Investments Ltd. nevű közvetítőcégen keresztül.

Vajon bíróság elé áll-e valaha Vlagyimir Putyin?

Ez a mai tudásunk szerint eléggé valószínűtlen, de bárkinek a világon ezután nehezebb dolga lesz, ha a gyerekeket etnikai hovatartozásuk miatt tízezerszám deportáló orosz elnökkel barátkozna, vele egy követ fújna, vagy akár „reálpolitikai megfontolásokból” Putyin „igazságát” fontolgatná.

Na, mi a térkép, öreg?

Hadházy Ákos feljelentést tesz! Magyarország miniszterelnökét nyomja fel a hatóságoknál azzal, hogy hivatali visszaélést követett el, s így legalább hárommillió forintos kárt okozott a hazának. De bánja kánya, legyen négymillió, akkor is pimf összeg, jó, ha három ostiai löncs kijönne belőle. De legyen négy.

Nem muszáj eltűrni

„Évtizedek óta járunk jó néhányan Szálasi Ferencné Lutz Gizella sírjához. 2018 nyarán Szilágyi Csaba testvér jelezte, hogy a Temetkezési Intézet »felmatricázta« a sírt, mivel több, mint egy éve lejárt. Besétáltam hát a temetői irodába, s megkérdeztem, van-e lehetőség a meghosszabbításra” – nyilatkozta 2021 nyarán Papp Tibor, a Magyarelvű Mozgalom és az Örökzöld Október Egyesület vezetője a Zöld­inges Világnézeti Műhely című nyilas portálnak. Az interjú abból az alkalomból készült, hogy Pappék nemcsak megváltották Szálasiné sírját a Farkasréti temetőben, de rendbe is hozták.

Kánaánban

A pedagógusok rövidesen megérkeznek a Kánaánba, s milliós fizetések sora jelzi majd a hatalom jóindulatát – hangzott el mostanában kormányzati szájakból. A Kánaán ugyan még sehol, de biztos, ami biztos, az Orbán-rezsim már előre benyújtotta a számlát érte. A pedagógusok minősítésének változásairól beloldalainkon írunk, most lássuk az ún. státusztörvény tervezetét.

A névtelen ország

Tisztelt Gazdasági Versenyhivatal! Halaszthatatlan állampolgári kötelességemnek eleget téve, a magyar életmód védelméről szóló törvény értelmében azzal a bejelentéssel fordulok a hivatalhoz, hogy Kovács (II. emelet, 4-es ajtó) folyamatos kihágásokat követ el a magyar életmód terhére.

Kövess minket: