Itt büszkén mutogathatnák a 2017-es vizes világbajnokság bukott és befutott sztárjait, az ijesztő Bol-Dogot, majd a helyette beugró Water Willyt, akinek a neve magyarul Vízi Fütyit jelent, vagy épp a 2015-ben kirúgott Fradi-sast, amelyet a klub vezetése azért küldött el, mert úgy gondolták, hogy a szurkolók „új és modernebb” sasra vágynak. Az effajta ízléstelenség persze nem csak nálunk tobzódik: az 1982-es spanyol foci-vb-n egy nemzeti mezbe öltöztetett narancsnak, Naranjitónak szavaztak bizalmat, 2010-ben, Dél-Afrikában a zöld hajú, sunyi tekintetű leopárdnak, Zakuminak. És ne feledkezzünk meg Misa mackóról, az 1980-as moszkvai olimpia figurájáról sem; emlékezetes pillanat volt, amikor nyolc méter magas változata a záróünnepségen a magasba emelkedett, és elrepült a Lenin-hegy irányába.
Ám ahogy Moszkva nem volt normális eset, az augusztus 19-én kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság sem az. A moszkvai szervezők úton-útfélen hangoztatták, hogy minden idők legnagyobb olimpiáját rendezik meg, csakhogy a világra szóló sportünnep helyett pofára esés lett a vége az amerikai bojkott miatt, a Szovjetunió pedig száguldott tovább a szakadék felé. A hazai atlétikai vb előtt a 43 évvel ezelőttihez hasonló görcsös igyekezet tapasztalható. A szervezők nem győzik hangoztatni, hogy ez lesz „Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye”, és hogy „Közép-Európában ilyen nagyságrendű esemény még nem volt” – nyilván ezt képzelik valamiféle indoklásnak arra, hogy miért kellett több százmilliárd adóforintot elkölteni arra az atlétikai stadionra, ahová a vb után legfeljebb a leszerepelt kabalákat költöztethetnék, annyira feleslegessé válik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
