A szerk.

Fürdőkúra

A szerk.

A Fidesz idén 32. alkalommal esedékes tusványosi programsorozata (azaz a Tusnádfürdőn tartott Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor) Orbán Viktor számára nem azért fontos, mert – különösen 2010 után – rendre ott hirdeti meg a következő évek, sőt évtizedek „programját”. Bár az elmúlt évek során tényleg kijelölt már kilenc meg öt meg akárhány pontba szedett tennivalókat is az országnak (a nemzetnek, Közép-Európának, olykor a világmindenségnek), ezeknek az égvilágon semmi jelentőségük nem volt.

Röpke néhány éven belül vizionálta azt is, hogy Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb államának egyike lesz (ezt 2018-ban mondta), meg azt is, hogy 2030-ra szétesik az unió, mert Nyugat-Európának annyi (ezt pedig tavaly). Ezek a próféciák mindenekelőtt a hívőket szolgálják ki, hogy újra meg újra megvilágosodhassanak arról, legalább a következő nyárig, hogy ki az ellenség és ki a barát, és mit kell róluk gondolni.

Orbánnak Tusnádfürdő (ahogyan az évértékelők is) mindenekelőtt az önterápia sajátos fóruma. Nyugat-Európa és az Egyesült Államok jövőjéről jellemzően akkor fest sötétebb, jószerivel apokaliptikus képet, amikor a nemzetközi térben nem fut a szekér. „Illiberalizmusát” például az Európai Néppártból való kiszorítása idején, azaz európai térvesztésének láthatóvá válásakor kezdte hangoztatni. 2022-es beszédében arról szónokolt, hogy „Brüsszelt”, a „68-as elitet”, a „liberálisokat” a nemzetek reneszánsza teszi majd végképp zárójelbe, és akkor jön el a hagyományos európai érdekeket védő Közép-Európa ideje, Magyarország – azaz Orbán Viktor – élenjárásával. Erre a 2022-es beszédre a „kevert fajúság” elutasításáról elővezetett rasszista gondolatfutama, meg infantilis nagyotmondása („a világ tartozik nekünk, és ezt be is fogjuk vasalni”) miatt is emlékezhetünk. Ám a lelki egyensúly gyors helyreállítására tett eme tavalyi kísérlete igen gyatra volt – ekkor már az úgymond „velünk egyívású” uniós szomszédok meghatározó politikusai is leplezetlen undorral szemlélték Orbán nemzetközi mesterkedéseit. Azóta az Ukrajnával szembeni orosz agresszióra adott reakciója miatt a magyar kormány és első embere még vállalhatatlanabb figura lett, az idegenkedés vele (és sajnos Magyarországgal) szemben csak erősödött. Súlyos közpénzeken vásárolt „barátai” kizárólag az európai és tengerentúli szélsőjobboldaliak közül kerülnek ki – ők lennének a „nemzeti reneszánsz” derékhada. Orbánt a minapi vilniusi NATO-csúcson már levegőnek nézte kicsi és nagy.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.