A szerk.

Ó, olimpia, te békegalamb!

A szerk.

Nem is tudjuk hirtelen, hogy hol és mikor is kezdődik ez a történet.

1980-ban, amikor obskúrus üzelmei miatt az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaságban (Üzbég SZSZK) dutyiba csuktak egy bizonyos Aliser Uszmanovot? Vagy a múlt héten, amikor Orbán Viktor külügyminisztere Fukuokában odanyilatkozott, hogy a teljes részvétellel megtartott párizsi olimpia mekkora nagy segítségére lenne már a világbékének, s az „Ukrajnában zajló háború” békés rendezését is úgyszólván garantálná? Mert az olimpiának nem a politikáról, hanem a sportról kell ám szólnia… bla, bla, legyen béke, és mi magyarok készen állunk. Vagy még 1980-nál is korábban, az 1976-os montréali olimpián, ahol Borisz Grigorjevics Onyiscsenko olyan párbajtőrrel lépett pástra az öttusaversenyen, amelyen ha megnyomtál egy gombot, az rögtön érvényes találatot jelzett? Vagy épp ellenkezőleg, csak a minap, amikor július 3-án az orosz hadsereg ellen vívott honvédő háborúban elesett Denis Borjenko ukrán vívó, korábbi junior világbajnok? Vagy 2000-ben, amikor az üzbég hatóságok fényesre rehabilitálták Aliser Uszmanov orosz-üzbég kettős állampolgárságú üzletembert? 2012-ben, amikor nevezettet megválasztották a Nemzetközi Vívó Szövetség elnökének, mely szövetség azóta (is) orosz szponzori pénzekben fürdik? Vagy 2013-ban, amikor az oligarcháit éppen felszalámizni (lásd még: kinyírni) készülő Putyin az elsők között egyezett ki Uszmanovval? Esetleg 2022 márciusában, amikor a háború utáni első szankciók oly szerfelett méltánytalan voltán mélységesen felháborodó Uszmanov úgymond „felfüggesztette” vívószövetségi elnökségét? Vagy ugyanazon év novemberében, amikor e szövetség honlapján (immár az ördög tudja, milyen minőségében) odaüzent a német hatóságoknak Uszmanov, hogy őellene adóhatósági nyomozást folytatni csapás a világbékére, az meg, hogy lefoglalták a hamburgi kikötőben horgonyzó jachtját, nos, az tényleg több a soknál. (Jacht? Egy faszt, 156 méter hosszú, alsó hangon 600 millió dolláros épülethajó az.) Vagy a 2014-es szocsi rövidgatyás téli olimpián, amikor az orosz csapat en général megbukott az államilag szervezett doppingprogramjával?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.