Rendszerint mindenféle recenziók és kritikák, olykor történelmi és kultúrtörténeti írások, elvétve interjúk szerzője.
Igazán nem szívesen lennék mostanság a tudomány helyében. Nap mint nap kommentelők százezrei lincselik, csalhatatlan netes publicisták kérdőjelezik meg a pozícióját, s miközben (mellék)terméke, a technológia nélkül már rég mozdulni sem tudunk, ő maga mintha egyre haszontalanabbnak tűnne a józan paraszti ész birtokosai számára.
Opera az operajátszásról, ismert és kedves atelier-zsáner ez a zenés színpadon, Mozart Színigazgatójától Donizetti kettős című vígoperáján (Le convenienze ed inconvenienze teatrali/Viva la mamma!) át Richard Strauss vonatkozó műveiig.
Rajongott érte Pilinszky meg Truffaut, s természetesen a magyar közönség több nemzedéke. Semmi kétség, Törőcsik Mari az első halála után ezt a másodikat is túl fogja élni.
„[D]okumentumokból összeálló kiáltvány” – jellemzi a kiállítást a bevezető szöveg, és ezt a megfogalmazást éppoly könnyű és indokolt első pillantásra rokonszenvesnek, mint másodjára aztán némiképp problematikusnak találnunk.
Jól köll spilázni, és kész! – ha igaz, hajdanán ily keresetlen és ízes egyszerűséggel sommázta a színészet lényegét Kiss Manyi, s neki talán tényleg csupán ennyit kellett tennie.
„Korunk egyik legikonikusabb alakja” – olvasható az életrajzi kötet védőborítóján a helytálló megállapítás, amely a magyar olvasót első pillantásra alighanem mégis csodálkozásra késztetheti.
A zene spirituális gyógyszer – fogalmazott az idén online megrendezett Mozart-nap kezdetén az esemény házigazdája, a mindig bájosan emelkedett Takács-Nagy Gábor, s idegenkedjünk bár máskor és máskülönben mégoly kitartóan az ilyen fordulatoktól, most akár bólinthattunk is e szavak hallatán.
Ki volt Herczeg Ferenc, akinek az életműve hamarosan kötelező érettségi tétel lesz?
Az Úr hangja az Sinkovits Imre vagy Bessenyei Ferenc, gondoljuk, s emlékeink nyomán már hallani is véljük a dörgedelmes orgánumot, amely persze még véletlenül sem emelkedik kontratenori magasságokba.
