HANGADÓ - Koncert

In nomine Haydn

René Jacobs és a Kammerorchester Basel – Bartók Tavasz

Zene

„Kérem, tolmácsolja Őfőméltóságának azon kérésemet, hogy engem, Weiglt és annak feleségét, valamint Friberthet jövő csütörtökön engedjen el Bécsbe, hogy ott péntek délután az irgalmas testvérek templomában felléphessünk, s mint legkegyelmesebb hercegünk szolgái, ezzel is növelhessük az őt övező tiszteletet.”

Ily ügyesen fonta a szót 1768 tavaszán Haydn, hogy hercegi ura elengedje őt (és pár emberét) a Stabat mater ősbemutatójára, s levelével valószínűleg el is érte célját. Sajnos, a mi közös koronahercegünk korántsem volt ennyire engedékeny, így a Bartók Tavasz második estéjén sem a közönség, sem René Jacobs és muzsikustársai nem lehetettek ott a Müpában. Maradt tehát a neten közvetített koncert vigasza, és egyáltalán: maga a vigasztalás aktusa, amelyre rokonszenvesen rövid bevezetőjében a hajdani énekesfiú és exkontratenor is utalt Bázelből.

S ezt nyugodtan vehettük akár ígéretnek is, hiszen az egykoron ugyancsak kóristaként indult Haydn egyházzenei, illetve szakrális műveinek alig akad napjainkban más oly kongeniális megszólaltatója, mint éppen Jacobs. E ténynek, amelyről a koncert reggelén akár a Mezzo TV-n közvetített Harmoniemesse is meggyőzhette a szerencséseket, most a haydni Stabat mater újrafelfedezését köszönhettük. A siratás gesztusainak változatossága ugyanis úgy vált érzékletessé a Kammerorchester Basel, a Zürcher Sing-Akademie és a szólisták előadásában, hogy az nemcsak a mű konzervativizmusát és egyszersmind Mozartig ívelő hídszerepét jelezte, hanem valami sokkalta fontosabbat is. A gyászban, illetve a saját transzcendens félelmeiben és reményeiben is váltig oly sokféle emberi közelítéseket. S talán legfőként: a halált mint megrendítő (világ)drámát, olyan időkben, amikor százezrek veszítették el a személyes halál mindenkit megillető méltóságát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.