Hiszen a könyv hőse, a jogász Ben Ferencz, aki e recenzió megjelenése táján ünnepelheti a 101. születésnapját, itthon nem tekinthető széles körben ismert celebritásnak. Pedig az életútja egészen kivételes, és egyszersmind mindenestől egyszerre a 20. századra és korunkra valló, amint az a német Philipp Gut életrajzi munkájából hamar kiderülhet számunkra. Ferencz karrierje ugyanis az 1947–1948-as nürnbergi Einsatzgruppe-pertől egészen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság 2002-es felállításának sikeréig ívelt.
Élete legelső bírósági ügyében tehát Ferencz főügyészként olyan nácik ellen emelt vádat, akik milliónyi áldozatot követelő háborús bűnök és emberiesség elleni bűntettek elkövetői voltak. Innen, a Harmadik Birodalom által elkövetett genocídiumok felderítésének és megbüntetésének munkájától azután fáradhatatlan igazságkereső útja jószerint magától értetődő módon vezetett a jóvátételi perek és egyezkedő nemzetközi tárgyalások, majd pedig a háborús agresszió fogalmának egzakt meghatározása és kollektív szankcionálása felé. És mindemellett a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás 153 centiméter magas óriása nemcsak az elszántságát és a jogi jártasságát, de éppígy a civil kurázsiját és egészséges humorérzékét, sőt azt az életismerő ravaszságát is bizonyította, amit a legérzékletesebben talán gógyinak nevezhetnénk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
