Nácik ellen emelt vádat, most 101 éves a világhírű jogász

Sorköz

„Korunk egyik legikonikusabb alakja” – olvasható az életrajzi kötet védőborítóján a helyt­álló megállapítás, amely a magyar olvasót első pillantásra alighanem mégis csodálkozásra késztetheti.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. március 11-i számában jelent meg.  Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Hiszen a könyv hőse, a jogász Ben Ferencz, aki e recenzió megjelenése táján ünnepelheti a 101. születésnapját, itthon nem tekinthető széles körben ismert celebritásnak. Pedig az életútja egészen kivételes, és egyszersmind mindenestől egyszerre a 20. századra és korunkra valló, amint az a német Philipp Gut életrajzi munkájából hamar kiderülhet számunkra. Ferencz karrierje ugyanis az 1947–1948-as nürnbergi Einsatzgruppe-pertől egészen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság 2002-es felállításának sikeréig ívelt.

Élete legelső bírósági ügyében tehát Ferencz főügyészként olyan nácik ellen emelt vádat, akik milliónyi áldozatot követelő háborús bűnök és emberiesség elleni bűntettek elkövetői voltak. Innen,

a Harmadik Birodalom által elkövetett genocídiumok felderítésének és megbüntetésének munkájától azután fáradhatatlan igazságkereső útja jószerint magától értetődő módon vezetett a jóvátételi perek és egyezkedő nemzetközi tárgyalások, majd pedig a háborús agresszió fogalmának egzakt meghatározása és kollektív szankcionálása felé.

 

És mindemellett a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás 153 centiméter magas óriása nemcsak az elszántságát és a jogi jártasságát, de éppígy a civil kurázsiját és egészséges humorérzékét, sőt azt az életismerő ravaszságát is bizonyította, amit a legérzékletesebben talán gógyinak nevezhetnénk.

Gut életrajzi elbeszélésének tán legnagyobb érdekessége annak a változó közegnek a bemutatása, amelyben Ferencz erőfeszítései sikerre vezettek vagy épp kudarcot vallottak. Pályafutása első két-három évtizedében ugyanis folytatólagosan megtapasztalhatta a német hivatalos szervek rideg, olykor szinte ellenséges tartózkodását, és még inkább a náci időkben tömeges rabszolgamunkát igénybe vevő óriáscégek vérlázító arcátlanságát, amellyel Kruppék és társaik sokáig többnyire még a morális felelősség akár csupán áttételes elismerését is megtagadták. E harcaiban a jóvátételi ügyek bajnoka rendre maga mögött tudhatta az Egyesült Államok formális vagy épp informális, de egyként nyomatékos támogatását. Az ezredfordulóra azután mondhatni átfordult a képlet: az egyesített Németország a náci múlt bűneinek beismerését közpolitikájának integráns részévé tette, míg ellenben az USA (és éppígy Izrael is) a Nemzetközi Büntetőbíróság római statútuma ellen szavazott. A formálisan outsider, de mégis majd’ mindenütt jelen lévő Ben Ferencz pedig minden helyzetben, hidegháborún innen és túl egyre határozottabban érvelt a jog hatalmának kiterjesztése és az agresszió visszaszorítása mellett. Law Not War!

Ferencz életpályája tehát minden túlzás nélkül számot tarthat a köz érdeklődésére, s igazán nem csodálható, ha biográfusa maga is a máig tevékeny és élénk szellemű aggastyán hatása alá került. Pedig úgy lehet, egy egészen pici distancia jót tett volna az életrajzírói pozíciónak és a szövegnek is. Mondjuk ott, ahol Gut a gyermek- és ifjúkor mérsékelten izgalmas mozzanatainak tárgyalását ereszti a kelleténél kissé bővebb lére. Vagy éppen Ferencz második világháborús katonaélményeinek taglalásakor: laza erkölcsű francia hölgyek, szerelmi rejtekhely a kastély közelében és a többi.

S néha bizony a rest és kukacos olvasó sokallhatja a neveket is. Így például egy szerencsés kimenetelű légi baleset kapcsán megtudhatjuk, hogy Bennek „szüksége volt Frank T. Chamberlain ezredesnek, a katonai kórház parancsnokának az engedélyére”, megmeneküléséhez pedig „nürnbergi kollégája, Eugene Klein is gratulált”. Ám, hogy az ő nevük miért kap helyet a kötetben, arra az ilyen egyszeri említések nemigen adnak magyarázatot. Viszont dicséretül elmondható, hogy még ezek a nevek is ott szerepelnek a kötethez csatolt hasznos névmutatóban, s hogy dús képanyag és egy kronológiai áttekintés is gazdagítja a könyvet, amelynek mind a fordítója, mind a kiadója egyként a jelenkori hazai gyakorlatnál lelkiismeretesebb munkát végzett.

Fordította: Mesés Péter. Európa, 2020, 407 oldal, 4499 Ft

Neked ajánljuk

Lehet, hogy végleg leáldozott a Golden Globe-nak

  • Gábor Áron

Korrupció, bennfentesség, rasszizmus és szexizmus – a Golden Globe-ot odaítélő szervezetet érő vádak miatt úgy néz ki, jövőre elmarad a díjátadó tévés közvetítése, ezzel pedig maga a díj is eltűnhet a süllyesztőben.