HANGADÓ - A tenor uralmáról

Sziklaszilárd pozíció

Zene

Alárendelt közreműködőből az opera királya, sőt a popkultúra szupersztárja: ez a tenor történelmi útja. Bálvány és két lábon járó közhely, egy előítéletekkel körülsáncolt műfaj jelképe, oly sok rajongás és annyi malícia címzettje. Aki jó esetben kiénekli a magas C-t is.

Valójában a kezdetek persze nem is voltak annyira szerények, hiszen az operatörténet legelső nevesíthető komponistája, Jacopo Peri éppenséggel maga is tenor volt. Ez meg is látszott a 16–17. század fordulóján megszületett műfaj első alkotásain: Peri Euridicéjében éppúgy tenor énekelte a hitveséért az alvilágba is leszálló mitológiai dalnok szerepét, akárcsak pár évvel később Monteverdi Orfeójában. Csakhogy mindeközben beköszöntött Itáliában a kasztrált énekesek kultusza, méghozzá elsősorban a római katolikus egyház révén, amely ugyan fennen kárhoztatta a serdületlen fiúgyermekek kasztrálását, viszont újra és újra tilalmazta az énekesnők szerepeltetését. Így aztán a miskároltak valóságos tömegei léptek az énekesi pályára, s hamar kialakult az a közvélekedés, hogy az angyali hangú kasztráltak az operák férfi főszerepeibe is jól, sőt sokkal jobban beillenek – mint szerelmes ifjak és mint hősök egyaránt.

A kappan végrikoltása

Az operajátszás első nagy felfutása, majd a korán hozzákapcsolódó sztárkultuszos hajcihők sora ilyesformán már csak a másodvonalban találta a tenorokat. Amíg egy-egy nagy castratót az „evviva il coltellino!” (éljen a késecske!) fölkiáltással ünnepelt a lelkes, ám tapintatlan közönség, addig a tenoroknak jobbára be kellett érniük a mellékszerepekkel: apák, intrikusok, vagy épp komikus szolgák lehettek. Ezért hát jócskán feltűnést keltett, amikor Händel az 1720-as évek közepén nekiállt jelentős szerepeket komponálni egy tenor, a Bécs felől Londonba érkező Francesco Borosini számára. Ám innen még nagyjából egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a tenor végre átvehesse a hatalmat az operaszínpadokon, ahol a kasztráltak és primadonnáik oly hosszú időn át kitakarták. (Hogy a gall kultúrkörben ezzel egy időben hagyományosan nagy szerep jutott a tenorhangra alapozott és a tenoréneklés egyfajta meghosszabbításaként értelmezhető haute-contre fachnak, az izgalmas kultúrtörténeti és énektechnikai mellékhadszíntérnek tekinthető.)

A 18. század végéhez közeledve azután feltartóztathatatlanul leáldozott a castratiérának: az ízlés- és stílusváltozásoktól éppúgy nem függetlenül, mint a római katolikus egyház tekintélyvesztésétől. Ezt a folyamatot és a tenorok felemás felértékelődésének mindezzel párhuzamosan zajló, de ellentétes irányú tendenciáját a legkézenfekvőbb a Mozart-operákkal illusztrálni. Nála a kasztráltaknak már csak az opera seriákban jutott hely, míg német Singspieljeiben végre a tenoroké a szerelmes ifjú főszerepe. Olasz nyelvű vígoperáiban azonban a mélyebb férfihangoké, mindenekelőtt a baritoné az elsőség, s ha a Figaro házasságára gondolunk, ott egészen a zenemester Basilióig kell lefelé haladnunk a szereplistán, hogy tenorra leljünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.