Kiállítás

Burzsoá tendenciák

Előbújó dokumentumok

Interaktív

„[D]okumentumokból összeálló kiáltvány” – jellemzi a kiállítást a bevezető szöveg, és ezt a megfogalmazást éppoly könnyű és indokolt első pillantásra rokonszenvesnek, mint másodjára aztán némiképp problematikusnak találnunk.

Egyfelől kijár a szimpatizáló érdeklődés a tárlatnak, amely a közép- és délkelet-európai meleg és leszbikus mozgalmak történetét tárgyalja az államszocializmus, majd a rendszerváltás korában. A dekriminalizálásért, a jogkiterjesztésért, s egyáltalán a háborítatlan létezés jogáért küzdő hajdani aktivistákkal éppúgy rokonszenvezhetünk, mint a mai kutatókkal, akik az eleddig jórészt feltáratlan terület vizsgálatát és bemutatását tűzték ki maguk elé (élet)cél gyanánt, de azt már vitathatjuk, hogy érdemes-e akárcsak jelképesen is egy nyilvánvalóan antiintellektuális és aljas indokú (aktuál)politikai vád ellen kiáltvánnyal védekezni, megcáfolandó a régióbeli LMBTQI+-mozgalmak „gyökértelenségét”.

A hangsúly – ahogy már a kiállítás címe is jelzi – a dokumentumokra helyeződik, s azok bősége a netes felületet végigkattintgatva valósággal bámulatosnak bizonyul. Belbiztonsági iratok, újságcikkek és egészségügyi állásfoglalások, a meleg és leszbikus szerveződések hőskorának szöveges, fotós és videós forrásai sorjáznak elénk Közép-Európa és a Balkán volt szocialista országaiból, kitekintéssel az egykori Szovjetunióra és az NDK-ra is. A bemutatott dokumentumok gazdagsága még azzal együtt is okvetlenül imponáló, hogy a „befejezetlen kiállítás” extenzív jellege korántsem csupán földrajzi értelemben szembeötlő, de a témairányok tekintetében is. A kiállítás anyaga nagy egységekre oszlik: A homoszexualitás dekriminalizálásának útjai; A homoszexuális aktivizmus a kommunista államban; Jogvédelem és láthatóság; Az AIDS-járvány és a homoszexuális „önszerveződés”; A rejtett vágy… cím alatt a homoerotika korabeli megjelenései a művészetekben; A sajtónk, a képeink, az identitásunk; (Nem) rejtett topográfiák címmel pedig a homoszexuális jelenlét egykorú terei (alternatív fesztiváloktól az Egyetem presszón át az apróhirdetésekig). S eközben megismerkedhetünk e mozgalmak és szerveződések úttörő érdemű hőseivel, sőt mártírjaival is. Vagy éppenséggel olyan héroszi szerepű kívülállókkal, mint amilyenek a bolgár Bosztandzsijev professzor és szakértő társai voltak, akik a hatvanas évek közepén pártbeadványban kezdeményezték hazájukban a homoszexualitás büntethetőségének megszüntetését.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.