Kiállítás

Burzsoá tendenciák

Előbújó dokumentumok

Interaktív

„[D]okumentumokból összeálló kiáltvány” – jellemzi a kiállítást a bevezető szöveg, és ezt a megfogalmazást éppoly könnyű és indokolt első pillantásra rokonszenvesnek, mint másodjára aztán némiképp problematikusnak találnunk.

Egyfelől kijár a szimpatizáló érdeklődés a tárlatnak, amely a közép- és délkelet-európai meleg és leszbikus mozgalmak történetét tárgyalja az államszocializmus, majd a rendszerváltás korában. A dekriminalizálásért, a jogkiterjesztésért, s egyáltalán a háborítatlan létezés jogáért küzdő hajdani aktivistákkal éppúgy rokonszenvezhetünk, mint a mai kutatókkal, akik az eleddig jórészt feltáratlan terület vizsgálatát és bemutatását tűzték ki maguk elé (élet)cél gyanánt, de azt már vitathatjuk, hogy érdemes-e akárcsak jelképesen is egy nyilvánvalóan antiintellektuális és aljas indokú (aktuál)politikai vád ellen kiáltvánnyal védekezni, megcáfolandó a régióbeli LMBTQI+-mozgalmak „gyökértelenségét”.

A hangsúly – ahogy már a kiállítás címe is jelzi – a dokumentumokra helyeződik, s azok bősége a netes felületet végigkattintgatva valósággal bámulatosnak bizonyul. Belbiztonsági iratok, újságcikkek és egészségügyi állásfoglalások, a meleg és leszbikus szerveződések hőskorának szöveges, fotós és videós forrásai sorjáznak elénk Közép-Európa és a Balkán volt szocialista országaiból, kitekintéssel az egykori Szovjetunióra és az NDK-ra is. A bemutatott dokumentumok gazdagsága még azzal együtt is okvetlenül imponáló, hogy a „befejezetlen kiállítás” extenzív jellege korántsem csupán földrajzi értelemben szembeötlő, de a témairányok tekintetében is. A kiállítás anyaga nagy egységekre oszlik: A homoszexualitás dekriminalizálásának útjai; A homoszexuális aktivizmus a kommunista államban; Jogvédelem és láthatóság; Az AIDS-járvány és a homoszexuális „önszerveződés”; A rejtett vágy… cím alatt a homoerotika korabeli megjelenései a művészetekben; A sajtónk, a képeink, az identitásunk; (Nem) rejtett topográfiák címmel pedig a homoszexuális jelenlét egykorú terei (alternatív fesztiváloktól az Egyetem presszón át az apróhirdetésekig). S eközben megismerkedhetünk e mozgalmak és szerveződések úttörő érdemű hőseivel, sőt mártírjaival is. Vagy éppenséggel olyan héroszi szerepű kívülállókkal, mint amilyenek a bolgár Bosztandzsijev professzor és szakértő társai voltak, akik a hatvanas évek közepén pártbeadványban kezdeményezték hazájukban a homoszexualitás büntethetőségének megszüntetését.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.