- greff -

Igaz, hogy a Sonic Youth mögött már közel két, gondosan végigmuzsikált évtized áll, és igaz az is, hogy ennyi idő általában mindent kivesz egy rockzenekarból, ami egyáltalán kivehető, mégis ezt az együttest még ma is azon kevesek közé kell sorolnunk, akiket izgatottan várni és akikre számítani lehet.

Ismeretes, hogy Patti Smith hosszas, gyakorlatilag tizenhét éven át tartó elvonulását követő újbóli nagyvilág elé lépését miféle tragédiák katalizálták a kilencvenes évek közepén: elvesztette a testvérét, Toddot és a férjét, az Ex-MC5-os Fred "Sonic" Smitht, s búcsúznia kellett barátaitól, Allen Ginsbergtől és William Burroughstól is. Ebből a megrázkódtatásból született az 1996-os Gone Again, majd rá egy évre a Peace and Noise lemez, és ez vezetett ahhoz is, hogy Patti újból turnézni kezdjen, nem utolsósorban azon célból, hogy emlékeztessen: történjék bármi, élni és folytatni kell.

Régen rossz, ha egy festő életpályája izgalmasabbnak bizonyul az életművénél, ugyanakkor, ha valaki magáról a személyről kíván filmet forgatni, jó, ha két tényező legalábbis úgy-ahogy balanszírozva van. Ilyeténképpen Henri de Toulouse-Lautrec ideális alany a gyöngyvászon számára: egy a XIX. század második felének kiemelkedő és máig népszerű képzőművészei közül, életét pedig nyugodtan nevezhetjük regénybe illőnek.

Milos Forman legújabb dolgozatához az amerikai szórakoztatóipar közelmúltjába túrt bele, s most egy ott talált és megkerülhetetlennek tűnő, ellentmondásos személyiség életpályáját tárja gálánsan a nagyvilág elé.

Henry Rollins, miután csapatával cirka három éve elkészített egy igazán remek lemezt (Come In And Burn), s az azt követő világ körüli turnén még a Sziget nagyszínpadára is felkapaszkodott, úgy érezte, a társaival eltöltött évtized során maradéktalanul megvalósított már mindent abból, amire szövetkeztek egykor. Be is fejezi akkor hát a zenélést - gondolta, és barátsággal elköszönt zenészeitől.

Különös karrier az Oasisé: az isten sem érti, hogyan keveredett eladási mutatói alapján a Beatles mögé. Történetét e "perverzió" teszi megkerülhetetlenné; sajnos, nem a muzsika, bár az új album egészen előremutató.

Nos, ha elébb nem is, a filmünk drámai csúcspontját képező orléans-i csatajelenet közben már biztosan tudatosul bennünk, hogy Luc Besson francia rendező bizony nem ebben a minden tekintetben amerikai alkotásban fog masszív hidat verni a "kommersz és szerzői film" közé, már ha úgy egyáltalán szándékában állott neki mindez. Jóval szimplább dologról van itt szó: a nemzeti sikersztori minél szórakoztatóbb formába varázslásáról.

Rage Against The Machine: The Battle Of Los Angeles

Ezt már nem lehet visszacsinálni: tízévesek vagyunk. Szeptember 18-án jubileumi MaNcs-buli a Fonóban, ahol a Happy Birthday-kántálásokhoz könnyűzenei életünk jeles, ám a fősodortól kissé távolabb eső zenekarai szolgáltatnak némi zajt és zenét.

Ahogy a Sexx Laws, ez a tüzes bendzsószólókkal bolondított, elragadó popsláger megnyitja a Midnite Vulturest, az legalább két üdvözlendő dolgot sejtet. Egyrészt, hogy Beck új utakon kavar; másrészt, hogy ezzel továbbra is bőven az általa magasra tolt léc fölött mozog. Nyugodtan haladhatunk tovább.

The John Spencer Blues Explosion: Acme