Andy Kaufman, a provokátor (Milos Forman: Ember a Holdon)

  • - greff -
  • 2000. április 27.

Tudomány

Milos Forman legújabb dolgozatához az amerikai szórakoztatóipar közelmúltjába túrt bele, s most egy ott talált és megkerülhetetlennek tűnő, ellentmondásos személyiség életpályáját tárja gálánsan a nagyvilág elé.
Milos Forman legújabb dolgozatához az amerikai szórakoztatóipar közelmúltjába túrt bele, s most egy ott talált és megkerülhetetlennek tűnő, ellentmondásos személyiség életpályáját tárja gálánsan a nagyvilág elé.

Rendkívül tetsző életutak bemutatásában a mester amerikai korszakát tekintve amúgy is rutinosnak és biztos kezűnek mondható, legalábbis valószínűsíthető, hogy éppúgy nem fordult meg sírjában Mozart az Amadeus miatt, mint ahogy feltehetően a pornókeresztapa Larry Flint sem húzta ki a rendező nevét a Penthouse előfizetési listájáról a most tárgyalandó filmünket közvetlenül megelőző és meg is előlegezendő Larry Flint, a provokátor láttán.

Jelen film főhőse, Andy Kaufman jó kis firma, ez kétségtelen. Mifelénk a lehető legkevésbé számít ugyan ismertnek; legtöbbünk valószínűleg a film megszületése körül is lelkesen bábáskodó R.E.M. zenekar a film címével megegyező, jó pár évvel ezelőtti és Kaufman emléke előtt tisztelgő slágerének veretes soraiban találkozott először a nevével. Nekem egy tökéletesen felületesnek bélyegezhető tájékozódás után annyi maradt meg róla akkortájt, hogy valami különös amerikai komikus volt.

Mely sommázás csak részben fedi a valóságot. A hetvenes évek elején feltűnt Andy Kaufman igazi jelenség volt: nevezték őt médiaterroristának csakúgy, mint dadaista komikusnak, de e mozi után már magunk is próbálkozhatunk olyasféle, hirtelen felindulásból eredő jellemzésekkel, mint provokátor, rock and roll-sztár, netán szent bolond, feleslegesen persze, hisz könnyedén kibúvik az összes szűkös kategóriák alól. Egyébiránt Andy önmagát egyszerűen táncdalelőadónak szerette volna nevezni. Ám ha mindössze csak ennyi lett volna, biztosan nem gázol bele rendre páros lábbal a tespedt amerikai tévénéző közönség érzékenységébe, nem dühíti fel a déli államok úgymond egészét, s nem vonja magára a harcos nőegyletek gyilkos haragját, ez utóbbit egy nőket megalázó, arrogáns pankráció-műsora okán.

Kaufman excentrikus és dekadens volt a végletekig, olyan, mint valami speeden élő Monty Python-tag, s mint e mozi számtalan jelenete is mutatja, kénye-kedve szerint manipulálta közönségét. Nézői arra mentek mindig, amerre ő kívánta, legyen szó talkshow-ról, tévésorozatról vagy egyszerű kocsmai vendéghakniról. Ilyen mértékű felháborodás kicsikarásához ugyanakkor gyaníthatóan önnön hazájának sajátos közönségére volt a legnagyobb szükség; mi ugyanis a filmben bemutatott, reprodukált, jelentősebb attrakcióit legjobb esetben is csak ideig-óráig szórakoztatónak, afféle unikumnak, majd később, a film előrehaladtával aztán bizony igen fárasztónak érezhetjük, noha a művész öntörvényűsége még a szimplán öncélú akciókban is imponáló marad. Ezzel együtt nekünk, Kaufmanilag tájékozatlanabb nézőknek már ezért, a munkásságából hitelesnek tűnően felidézett részletek miatt megéri jegyet váltani.

A polgárpukkasztónak kikiáltott Kaufmant a konzervatív amerikai polgárság persze gyorsan kiközösítette, s megkapta mindazt, ami ezzel jár: megkövezés, kerékbetörés és bátran csörtető senkik, akik látszólag meg is törik a félreismert tehetséget. Látszólag, mert Andynek volt még egy nagy trükkje: hogy ugyanis - és tűnjön ez első ránézésre gyakorta éppen az ellenkezőjének - végül mindig ő győzött.

Forman előszeretettel hangoztatja mindenfelé, hogy nála a szereposztás tán a legfontosabb az egész filmcsinálásban, s tényleg, Jim Carrey egészen kiváló választásnak tűnik. Szépen megtölti a kaufmani figurát élettel, vonzza a tekinteteket, mi több, ellopja az egész filmet, egyszóval jóval többet tud, mint amit bárki is elvárt volna tőle valaha. A többi aktor bár színes, de nem túl megragadó karakterként mozgolódik a vásznon, Danny De Vito (aki szerepelt is anno az "igazi" Kaufmannal) a szokásosan megnyerő, Courtney Love-ról meg ismét csak annyi rögzül, hogy van olyan színész, mint popzenész, jelentsen ez bármit is.

A jó Milos egyébként nem tesz mást, mint hogy amennyire csak teheti, objektívan elsorolja a nem éppen szokványos karrier jelentősebb állomásait, méretes terjedelemben idézvén fel a hajdanvolt szerepléseket, fellépéseket (hogy mást ne említsünk, a Kaufman ismertségét anno meghozó Taxi-sorozat összes hajdani szereplőjét felvonultatja a forgatás megidézésében), annyit mutatja a szerepében önfeledten randalírozó Carreyt, amennyit csak lehet, és ezzel ki is tölti az egyébként roppant feszesre szerkesztett film műsoridejét. Profi munka az egész, takaros, jófajta kommersz, nem több, nem kevesebb. Marad azonban hiányérzet a nézőben így is; a látványos külső mögé lesést, indítékok felderítését, a szorgalmas leltározáson való felülemelkedést hiába is várnánk ugyanis és sajnos. Az olyan fifikásabb megoldásokért pedig, mint például a film kétségkívül bájos felütése, inkább a vérprofi forgatókönyvírók felelhettek.

No persze egy olyan hőst figyelni a vásznon, aki maga a nonkonformizmus, és a legelkeserítőbb helyzetekben sem veszít semmit sajátos humorából, mindig jólesik. S az esetében sajnálatosan korán érkező halált Kaufman sem képes ugyan legyőzni, ezért mindvégig jó nagyokat röhög, bele egyenest a képibe. Úgy, ahogyan tán mindannyian szeretnénk.

- greff -

Man On The Moon, színes, feliratos, amerikai, 118 perc; rendezte: Milos Forman; írta: Scott Alexander és Larry Karaszewski; fényképezte: Anastas N. Michos; szereplők: Jim Carrey, Danny De Vito, Courtney Love, Stacey Sher, Michael Schanberg; forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.