Ezt már nem lehet visszacsinálni: tízévesek vagyunk. Szeptember 18-án jubileumi MaNcs-buli a Fonóban, ahol a Happy Birthday-kántálásokhoz könnyűzenei életünk jeles, ám a fősodortól kissé távolabb eső zenekarai szolgáltatnak némi zajt és zenét.

{k199936_321;b}Ezt már nem lehet visszacsinálni: tízévesek vagyunk. Szeptember 18-án jubileumi MaNcs-buli a Fonóban, ahol a Happy Birthday-kántálásokhoz könnyűzenei életünk jeles, ám a fősodortól kissé távolabb eső zenekarai szolgáltatnak némi zajt és zenét.Mellette ott lesz Magyarország rémálma, Dopeman is, aki mára igazi kultuszsztárrá vált, emblematikus figura, a magyar zenei prozódiát forradalmasító hangsúlyterrorista, illetve ifjú gengszterek és bölcsészhallgatók beismert bálványa. A Ganxsta Zolee-féle Kartelben feltűnt, gyorsan hírhedté váló "hip-hop-maffiózó" amúgy igazából csak szövegileg hardcore, zenéjét tekintve laza, kellemesen élő, organikus hangzás honol eddigi két lemezén. Hiába: a zenészcsalád sokat segít.

Rockzene terén kezdjük a sort a különböző stílusokat látható élvezettel egybeolvasztó, angol nyelven zúzó Fresh Fabrikkel, akiknél tán még - az amúgy műsorvezetőként funkcionáló - Neurotrend-frontember, Pityesz is fel fog tűnni, némi baráti együtt éneklés okán. Fabrikék hardcore-indusztriális-rap-rock amalgámja leginkább a deszkás közönség körében örvend nagy népszerűségnek, koncerteken tesztelt hatásfokuk pedig megbízhatóan magas.

Súlyosabb, experimentálisabb zenét játszik az est nehezebb falatját jelentő Blind Myself. Kapcsolódási pontként feltétlenül meg kell említeni a legendás kaliforniai Neurosist, habár BM-ék zenéje nem az az ijesztő mélységeket (is) sugalló hipnotikus örvény, jobb pillanataikban el tudják hitetni, hogy mégis.

Viszonylag fiatal zenekar a Zeusz Flash: alig másfél éve vannak együtt, muzsikájukban pedig progresszív módon keverik az élő hangszerek (és az ének) hangját a samplerek zajával, amibe némi triphophatás, valamint csellókíséret is belefér.

Hogy ma mit jelent az "alternatív zene" kifejezés, abba ne menjünk bele, viszont ha a magyar alternatívokról van szó, a Pál Utcai Fiúk úgyszólván megkerülhetetlen. A hőskort (volt ott még BS-koncert is, ha jól emlékszem) ugyan már maguk mögött hagyták rég, amiben egyebek mellett jócskán szerepe volt (van) annak, hogy Lecsóék a leghosszabb ideig készülő magyar lemez (a pauza jelenleg már vagy hat éve tart) címére való törekedés miatt kissé kikoptak a köztudatból. Ám aktuális diszk hiányában is fel-feltűnnek itt-ott, régi nagy slágereik eljátszása végett pedig továbbra sem kell bocsánatot kérniük senkitől.

A Heaven Street Sevent akár popnak is titulálhatnám, és miért is ne tenném, hozzátéve, hogy ez nagyjából a brit irányultságú gitárváltozat, de így legalább lehet feszíteni, miszerint csak akad itthon is nyugodtan vállalható, igényes popzene: utolsó, Budapest Dolls című lemezük óta már egyre inkább magyar nyelven.

S ha már az énekszó ékes nyelvezete a téma: itt van (ott lesz) a Publo Hunny mint a hunglish zenebeszéd-torzó egyik szabadalmaztatója. Red Hot Chili-s dolgokat mindig szívesen veszünk, remek animációs klipjeik hiánya pedig remélhetőleg csak percekig okoz majd szívfájdalmat. A Publo kapcsán felemlegetett sajátosságokat aztán akár a Nyersre is alkalmazhatnám, de ma már talán mégsem. Nyersék a rég áhított teljes alkotói szabadságban ficánkolva, az egyik legizgalmasabb gitárzenekarrá hízták ki magukat a nem is oly rég itt, a MaNcsban is méltatott Mi, rendes emberek című harmadik lemezükkel, amely a Wanted szerint is "az év legfontosabb, legélvezetesebb, legszellemesebb" rocklemezei között foglal helyet.

Ha pedig őket megnéztük, megettünk és megittunk mindent, még várnak a pesti parti-partizánok idoljai, a Tilos Rádió két lemezlovasa, Titusz és Mangó, hogy társaságukban táncoljunk tovább egészen reggel ötig, amikor is az első járművekre felkapaszkodván, boldog fáradtságban nyugtázhatjuk majd: nem is olyan rossz, hogy még mindig élünk.

- greff -