Rockzene terén kezdjük a sort a különböző stílusokat látható élvezettel egybeolvasztó, angol nyelven zúzó Fresh Fabrikkel, akiknél tán még - az amúgy műsorvezetőként funkcionáló - Neurotrend-frontember, Pityesz is fel fog tűnni, némi baráti együtt éneklés okán. Fabrikék hardcore-indusztriális-rap-rock amalgámja leginkább a deszkás közönség körében örvend nagy népszerűségnek, koncerteken tesztelt hatásfokuk pedig megbízhatóan magas.
Súlyosabb, experimentálisabb zenét játszik az est nehezebb falatját jelentő Blind Myself. Kapcsolódási pontként feltétlenül meg kell említeni a legendás kaliforniai Neurosist, habár BM-ék zenéje nem az az ijesztő mélységeket (is) sugalló hipnotikus örvény, jobb pillanataikban el tudják hitetni, hogy mégis.
Hogy ma mit jelent az "alternatív zene" kifejezés, abba ne menjünk bele, viszont ha a magyar alternatívokról van szó, a Pál Utcai Fiúk úgyszólván megkerülhetetlen. A hőskort (volt ott még BS-koncert is, ha jól emlékszem) ugyan már maguk mögött hagyták rég, amiben egyebek mellett jócskán szerepe volt (van) annak, hogy Lecsóék a leghosszabb ideig készülő magyar lemez (a pauza jelenleg már vagy hat éve tart) címére való törekedés miatt kissé kikoptak a köztudatból. Ám aktuális diszk hiányában is fel-feltűnnek itt-ott, régi nagy slágereik eljátszása végett pedig továbbra sem kell bocsánatot kérniük senkitől.
A Heaven Street Sevent akár popnak is titulálhatnám, és miért is ne tenném, hozzátéve, hogy ez nagyjából a brit irányultságú gitárváltozat, de így legalább lehet feszíteni, miszerint csak akad itthon is nyugodtan vállalható, igényes popzene: utolsó, Budapest Dolls című lemezük óta már egyre inkább magyar nyelven.
Ha pedig őket megnéztük, megettünk és megittunk mindent, még várnak a pesti parti-partizánok idoljai, a Tilos Rádió két lemezlovasa, Titusz és Mangó, hogy társaságukban táncoljunk tovább egészen reggel ötig, amikor is az első járművekre felkapaszkodván, boldog fáradtságban nyugtázhatjuk majd: nem is olyan rossz, hogy még mindig élünk.
- greff -
