Keresztury Tibor

  • Keresztury Tibor

Keresztury Tibor cikkei

Könyv: Minden vonatkozásban (Beke Albert: Röpirat az irodalom védelmében)

  • Keresztury Tibor
Elvileg kit érdekel, hogyan látják az irodalmat frusztrált, felheccelt öregemberek (esetünkben a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának egyik nyugdíjas docense, jelenleg a Környezetvédelmi Minisztériumban főosztályvezető), ha elöntik az agyukat a szabadjára engedett kényszerképzetek? Régi mese ez már: miért is kéne szólni, ha megint meg akarja védeni az irodalmat az irodalomtól valaki, kivont karddal, a kultúrkampf jegyében, pártpolitikai alapon?

Könyv: Az őrület nosztalgiája (Krasznahorkai László: Este hat; néhány szabad megnyitás)

  • Keresztury Tibor
Krasznahorkai László könyve természetesen nem kiállításmegnyitók gyűjteménye. Semmiképp sem afféle lelazázott repidumcsik, protokollrizsák kulturáltan semmitmondó kollekciója, melyeket sajna végig kell hallgatni, mielőtt a büféasztal a legnagyobb megkönnyebbülésünkre végre megrohanható. Hát, az aztán elmarad az olvasás után, mármint a megkönnyebbülés; ilyesmivel nem szolgálhat, aki itt néhány jelentős kortárs képzőművész kapcsán önmagáról s magunkról elgondolkodik. Helyette megint csak befészkeli magát a tudatba az a bizonyos nyugtalanító elem: valami, amitől a hétköznapi táncrend szerint kollektív erővel oly szívesen elfordítjuk a fejet, van nekünk épp elég bajunk - mindent elkövetvén, hogy ne, ne, ne, ne, semmiképp se kelljen látnunk, vagy ha látjuk, ne vegyünk róla tudomást. Egy hosszan kitartott, mély hang vigasztalan, baljóslatú grammatikája, itt-ott emelt, apokaliptikusan szertartásszerű, máshol poétikus,

Könyv: A rom enciklopédiája (Térey János: Paulus)

  • Keresztury Tibor
Térey János a kilencvenes évek új költőinek prototípusa. Hatalmas arc önmagában is: figuraként jóval kisebb tehetséggel is jelentékeny volna; eredeti, üde színfolt a komolykodó irodalmi sápkórosok táborában, ám éppen

Majdnem csoda (Debrecen-Bordeaux 3-1)

  • Keresztury Tibor
mert mikor már végképp, mindörökre feladná az ember, mindig jön valami aprócska biztató mozzanat, egy halovány reménysugár, amibe végtelen szkepszissel, mégis felgyorsuló szívveréssel belekapaszkodik, "eljátszik a gondolattal, hogy hátha majd ezúttal, csak most, egyetlenegy ízben, kivételesen" - hogy aztán a valóság ménkű nagy, göcsörtös bunkója itt, a felszálló ág kezdetén sújtson le rá. "Nem lesz ennek soha vége. Annyi fontosabb dolog van a földön: nem kell ezt minekünk közvetíteni" - fejeztem be azt a cikket (A szokásos forgatókönyv, Élet és Irodalom, 2001. szeptember 28.), hogy most készséggel visszavonjam ezt a zárómondatot.

Debrecen, Debrecen: Mozgásba jön, dagad

  • Keresztury Tibor
De úgy képzeljék el, hogy egyáltalán. Nincs esemény. Belvárosán ötpercenként átzörög egy villamos, a nagyerdei tóba vágott vécéülőkében sás terem, félholt béka kuruttyol a gumiabroncs peremén. A sugárúton szemét libben, kátránypapír, buszjegy, intimbetét, a törött padokon ájult részegek gubbasztanak. A kongó, félhomályos éttermekben szalonnával tűzdelt hortobágyi pecsenye rendelhető, ha a szakács hajlandó felkelni, és hosszas rábeszélésre megsüti. Csend van, néha fúj a szél, a lakosság ilyenkor aggódva pislog a Hortobágy felé, eső lesz talán. Becsukja a spalettákat a cívisházak ablakán, eső lesz, mormolja, ne menj sehová, anyukám. Az asszony egyetértve bólint; szerencsére egyáltalán nem akart menni sehová. Már volt a piacon, vett egy jó kövér libát. Nem lett eső, állapítja meg az ember, amikor napok múltán újra kitekint, egy rettenetest ásít, s komótosan megvakarja a kutyát. Minden komoly író, színész és sportoló fejvesztve menekül, a rangos művészeti produkciók messze elkerülik. Színháza vegetál, tömény unalomba fullad, a mozikban harmadosztályú filmeket vetítenek. Állítólag több tízezer diák rejtőzködik benne, de jelenlétük nem érzékelhető. Mondják, komoly kulturális hagyományokkal rendelkezik, úgymint Csokonai Vitéz Mihály, megmutatnák a síremlékét a helyiek szívesen, de nem érdekel senkit, nincs kinek. Kölcsey lakóházát lebontják, tégláiból disznóól lesz Kabán. Turista, ha idetéved, megtekinti a Nagytemplomot, ami előtt, fakultatív, Kossuth Lajos szobra is megszemlélhető. A függetlenségi hagyomány, veri a mellét az idegenvezető, a szabadság őrhelye meg minden ilyenek, unott képpel bólogatnak a tűző napon az idegenek, aztán vásárolnak egy képeslapot, amelyen a Nagytemplom és Kossuth Lajos látható. Ha kicsivel korábban merészkednek erre, láthattak volna olyan házat is, ahol - szintén a helyi hagyomány részeként - ez a felirat fogadja a betérőt a szemöldökfán: Tedd be az ajtót, ha bejöttél, mert kimegy a disznó. Köszönöm.

Könyv: Csöndbe zárt szavak (Oravecz Imre: Héj)

  • Keresztury Tibor
Bár jómagam tízévesen mással voltam elfoglalva, meg az Avas amúgy sem volt az események centruma, minden nehézség nélkül el tudom képzelni sokak tekintetét, amikor 1972-ben Oravecz Imre a Marsról a magyar irodalomba megérkezett. Abba a környezetbe máshonnan ugyanis nem jöhetett, hiszen itt, a Földön épeszű ember így nem beszélt. Nézték erről, nézték arról, de sehogy sem értették,

Tízéves az Írók Boltja Kft.: A hely szelleme, a szellem helye

  • Keresztury Tibor
Az addig magánügy, hogy a Nyugatiba megérkezvén első utam egy évtizede ide vezet. Adnak bort, kávét vagy ásványvizet, megkérdezik, de tisztára úgy, mintha nekik fontos volna, mintha éppen akkor nem volna számukra semmi fontosabb: hogy vagyok, mit csinálok, meddig maradok. Mire elmondom, olyan jól megülök, hogy egyfolytában azon gondolkozom, hogy lehetne megúszni azt, amiért voltaképpen jöttem, miként kéne lemondani az aznapi programot. Hova is rohannék, mint aki megőrült - morfondírozok -, mikor előbb-utóbb úgyis ide fog az jönni, akivel találkozni akarok. És ez már a dolog személyes érzéseken túlmutató része: tíz perce érkeztem, s máris az események centrumában vagyok.

72. Ünnepi Könyvhét: Megyeget

  • Keresztury Tibor
De kiadtak, töménytelen mennyiségben, mi több, az ügymenet minden sötét jóslat ellenére töretlen és folyamatos - a kortárs magyar könyvkiadás részéről csókoltatva van az információs társadalom. Tudomás van véve róla, be van kalkulálva, számolnak az új kihívással a hazai könyvkiadók - lásd az első online regénypályázatot -, de semmi jel sem mutat arra, hogy a kommunikációs robbanás korában generálisan váltani akarna, alapvető stratégiát kívánna módosítani bármelyik. A nyomtatott irodalom ugyanakkor jelenleg csúcsra járatott - látványosabb terjeszkedésre, profilbővítésre, új piacok, potenciális olvasói rétegek meghódítására jelenleg nem sok lehetőség mutatkozik. A kilencvenes évek végére láthatóan lezárult az a folyamat, amit egészen nyugodtan a piac újrafelosztásának mondhatunk, s tudatos üzletpolitikájuknak hála, a hosszú távra szóló koncepcióval, markáns profillal rendelkező, értékelvű műhelyeknek szerencsére jó pozíciókat sikerült maguknak kiharcolniuk. A műhely szót ismételten, nyomatékkal hangsúlyoznám: az átgondolt marketing (valamint a régi nóta: a terjesztés) mellett ugyanis a megbízható értékrendű, nívós kiadói tevékenységnek változatlanul egyfajta belső műhelymunka a legfontosabb, megspórolhatatlan feltétele.

Túra: A vaddisznó rokona

  • Keresztury Tibor
Az idén viszont fordult a kocka a munka ünnepéhez való hozzáállás területén. Na nem mintha nagy hirtelen megdobogtatta volna a szívemet a munkásmozgalmi hagyomány, vagy leküzdhetetlen vágyat ébresztett volna bennem valamelyik szakszervezet, hogy talán én is tag lehetek; nem, evvel éppen ellentétes dolog történt, lévén, hogy időközben beindult nálam az, amit magánhasználatra lassulás-projektnek nevezek. A kísérlet nem túl eredeti tárgya nem más, mint hogy ki lehet-e szállni időről időre a verkliből anélkül, hogy a kikapcsoló felüdülés leggyorsabb és legnépszerűbb változatát, az azonnali jellegű leittasodást választaná reflexből a nyugalomra vágyó ember, s ki lehet-e nyerni a lelassított tempó, a célirányos, elszánt semmittevés talaján némi - amúgy szűk marokkal mért - önmagáért való, konkrétan tárgytalan, léha és felhőtlen, észérvekkel megokolhatatlan életörömöt. Vajon másfelől is fel lehet-e a vaddisznóhoz nőni, mint ahogy az jól ismerten megszokott; meg lehet-e tapasztalni példaképünk azon bámulatra, irigylésre méltó állapotát, amikor csak úgy röfög meg túrogat, morzsolja a makkot, s az égvilágon semmi gondja nincsen, azt leszámítva, mármint, hogy néha kilövik, vagy egyszerűen felfordul magától, égnek veti a csülkeit.

Kövess minket: