Mert erről szólt ez a történet - dehogy arról, hogy most akkor a magyar futballban bármi is változott, vagy hogy ezután a DVSC a hazai bajnokságban ne kaphatna bárhol bárkitől bármelyik hétvégén egy ötöst; ettől a meccstől még nyugodtan lehetnek majd kiesési gondjai. Ámde ha valaki, hát én jól tudom, mit jelent eleve vesztes pozícióból teljesíteni; mi kell ahhoz, hogy az éppen soros, aktuális 1-5 után legyen kedve az embernek egyáltalán felkelni az ágyból - nem hogy játszani. Ilyenkor már tényleg nincs más, csak amit az a vigasztalhatatlanul alvó ember ordítozott a vonaton a Reményfutam című munka 145. oldalán - ez lehet az egyetlen szempont, ami szóba jöhet:
az önbecsülés
Egyetlen debreceni játékos sem hitte el vagy gondolhatta azt komolyan, amikor az Oláh Gábor utca zöld gyepére kifutott, hogy a franciákat itt ma az UEFA-kupából az előzmények után kiverhetik, ám attól, ahogy nekik mentek, önkéntelenül eljött az a pillanat, amikor pár pillanat erejéig akár ez is felmerülhetett. Ez pedig nagyon nagy dolog. Menni előre, teljesen reménytelenül, menni úgy, hogy biztosan tudom azt, végeredményben nem győzhetek, menni annak tudatában, hogy ki vagyok már régen esve, menni, csak mert úgy érzem, hogy magam miatt menni kell. Hogy ne kelljen utána lehajtott fejjel sunnyognom a Piac utcai díszburkolaton.
A 3-1-es eredményben ezt a lelki alkatot, a gyepen elvégzett pszichés munkát ünnepelte a meccs után Debrecen. Hogy erőszakot tett itt magán a szokásos észjárás, hozzáállás, gondolkodás, beállítódás nyilvános körülmények között, látványosan. Hogy ki lett iktatva, fel lett most függesztve az olyannyira ismert magyar futballista-mentalitás, hogy ez a tizenegy ember itt egy este erejéig más alapokra helyezkedett. Kivételes módon azt gondolta: attól, hogy odakint súlyosan elcseszte, még nem ért véget ez a sztori: tartozik. Legfőképpen önmagának, de annak a sok szerencsétlennek is, akinek egyébként annyi bosszúságot okoz hétről hétre, folyamatosan. És ebben az egészben tényleg az a kevésbé lényeges, hogy mindettől Dugarryék arcára fagyott a fölényes flegma, az a sokat sejtető, beszédes félmosoly, amellyel kiszálltak a repülőből, s kikocogtak gurigázni, azt kérdezvén, minek kellett ide jönni, túl vagyunk már rajtuk, kik ezek. Ennél sokkal fontosabb, hogy le lett győzve egy mérkőzés idejére az az alkat és habitus, ami miatt teljes joggal lett a megvetés tárgya tokkal és vonóval az egész mai magyar labdarúgás. Ez a számító, torz, alibiző mentalitás, ez az egész hazug, sumák, megtévesztő ügymenet, mely arra van berendezkedve, hogy minden szereplője úgy tegyen, mintha végezné a dolgát, mintha menne, pedig nem. Hogy úgy látszódjon, mintha ez az egész lenne, pedig nincs.
Így bír ünnep lenni egy végül is sima kiesés, így lesz egy előre tudott, várható kudarcnak személyre szóló, pozitív üzenete. Vittem ki az ezt követő vasárnapi bajnokira hivatalból a gyereket, s egész úton nyaggatott, hogy siessünk már, mert ha a többiek előbb odaérnek, lestoppolják Bajzát Peti bácsit, s akkor neki mást kell majd a kezdőkörbe kézenfogva kivezetnie. Kivezeted legközelebb, dörrentem rá a dugóban, de most akarta, a Bordeaux-meccs után, mikor ő volt a legjobb, most akarta mindenféleképp - máskor, mondta, jó lesz neki Vadicska is, vagy bárki más. Mint a hülye, nyomtam a dudát.
Keresztury Tibor
