hiteles korszerűségeszmény
termékeny feszültségének fedezete. Térey az elmúlt évtizedben szisztematikus munkával alkotta meg lírikusként önmagát, s ha valaki eleddig kételkedett volna benne, hogy a hét kötet egy teljesen újfajta, a kortárs magyar költészetre nézvést számos megkerülhetetlen konzekvenciával bíró költői attitűd, modor és anyanyelv nyomatékos térfoglalásával azonos, az most megkapja döntő érvként a Paulust. Azt a verseskötetet, mely hatástörténeti távlatból minden bizonnyal az ezredforduló magyar lírájának összegző érvényű alapműve lesz.
E nagyszabású verses regény - melynek megidézett pretextusa a legismertebb magyar előképeivel, a Bolond Istókkal vagy A délibábok hősével szemben egyértelműen az Anyegin - több szempontból is istenkísértő vállalkozás. Térey egy olyan korban, kulturális közegben tesz egy totálisan halott műfaj, a verses epikai forma újjáélesztésére, s ekképp egyfajta adekvát, negatív mítoszalkotásra átütően sikeres kísérletet, amikor a belátások legfontosabbikaként a "Józanító tapasztalás, / Hogy nincsen többé Nagyszabás" korélményével kell szembesülnie. A Paulus jegyzetekkel, függelékkel is ellátott, koncentrikus körökből, körutakból, gyűrűkből megképződő s a szó szoros értelmében fordulatos nagyszerkezete átfogóan nézve "az épített világ" (Petri György) szétesésének posztumusz leírására, a véget ért történelem cserepeinek s a romokban heverő kulturális hagyomány, a még felhasználható mítosztöredékek koncentrált újrarendezésére vállalkozik úgy, hogy a kísérlet eposzi méreteit és kereteit az ezredvégi korhangulat, életérzés
enciklopédikus igényű,
roppant érzékletességű kifejtésével keresztezi. A szerző alakjára kísértetiesen emlékeztető főhős, a napjainkbeli pesti Paulus, a hackerből lett hackervadász, valamint a sztálingrádi csatavesztes, Friedrich Paulus tábornagy, s a mögöttük fölsejlő harmadik Pál, a tarzuszi apostol történetéhez ily módon egyként a hajdan volt rend, az elveszített bizonyosság otthonná lett romjai és töredékei szolgáltatnak díszletet, miközben a fő- és mellékszálakon bonyolódó sztori mögött - e higgadt agyú, mérnökien precíz machinátor, a szálakat biztos kézben tartó elbeszélő által - megképződik a rom, a romlás és a káosz lehetséges új formaszerkezete. Amiben egyébként a hősök sorsát illetően nincs sok, pozitív megoldást nyújtó köszönet, akár a tábornagy bukására, akár hackerünk s jó karban levő negyvenes nője többfordulós szerelmi viszonyára gondolunk - a vigasz így "csak" irodalmi lehet: a megoldás, a válasz az, hogy ez az opus megszületett. Az eredmény az elkészült mű által visszanyert, régi fényében pompázó elbeszélői öntudat.
Ez a rendszerváltás utáni évek típusfiguráit (brókerek, újgazdag menedzserek, belbudai középosztálybeliek, partihiénák) és kultuszhelyeit (Ráckert, Tütü Tangó), valamint Térey városmitológiájának történelmi és mai színhelyeit (Drezda, Sztálingrád, Königsberg, Budapest) felvonultató többrétegű, monumentális kortörténeti tabló szemléletileg attól rendkívül üdítő, hogy noha a verses regény hagyományának számos műfaji jellemzőjét (melankólia, dezillúzió, szubjektív elbeszélői modor, a nemzettudat megrendülése, Anyegin-strófa) mozgósítja eredeti kontextusban, teljes mértékben nélkülözi a kultúrpesszimizmus közhelyesen szólamszerű felhangjait. Paulus és a jó barát Kemenszky "bölcseleti" "hitvitái", "jägermeisteres lázbeszéd"-ei sokkal inkább káprázatos jellemrajzok, mintsem a világról mondott ítéletek vagy akár parás válságlamentációk. A fölény retorikája helyett az elbeszélő egyenesen az ábrázolt tárgyiasságok szintjére "szállítja" le gyakran Paulus szeszekkel és narkotikumokkal megbombázott tudatát, azt sugallván, hogy a romok újrarendezése, a mítoszok utáni új világ értelmezhetősége csak erről az adekvát tudatsíkról lehet elkezdhető. Paulus kiégett és reménytelen, erősen depresszív, naprakész "A tág és egyetemleges pokolba / Betagozódott egyéni pokol" természetét illetően, elevenjébe vág a kérdés, hogy vajon "Örök egérutat kapunk, / Vagy tranzit lesz az áhított rés, / Melyen ki és bejárhatunk?", de evvel együtt egy csöppet sem kétségbeesett: "A kerthelyiség mint életforma", s a Háló, a cybertér számára egyaránt belakható közeget, otthonos terepet jelent; akkor is, ha minduntalan újrakezdett körútjain felé "a semmi integet". Az építésztársnak, legfőbb bizalmasának küldött üzenete ekképp bír ugyan jelképes érvénnyel, nyilván, jelentéstávlata mégis sokkal inkább gyakorlati, mintsem képletesen egyetemleges: "BS-t veszejtő éjszakán / üzenem néked, Architektus, / Hogy küzdőterünk elveszett. / A színről látni az eget."
A Paulus páratlan élvezetességének - s várhatóan széles körű sikerének - legfőbb garanciája talán éppen ez, ahogy Térey magával ragadó, igen szórakoztató elbeszélésmódja, ép arányérzékkel uralt nyelvi patronáradata,
tűzijátékszerű poénkavalkádja
a pálfordulás bibliai allúzióit, mitikus-szimbolikus rétegeit, a verses regény formai monumentalitását, heroikus pesszimizmusát, az elvesztett "Nagyszabás" illúzióját önéletrajzi vonatkozású hétköznapi kistörténetek sorává "meséli szét". Parádés nyelvi leleményeinek kifogyhatatlan tárházából legyen szabad érzékeltetésképp most csupán két rímmegoldására felhívnom a figyelmüket: "A Gárda késeit feni. / Ezért még meglakolsz, gätzi!" - hangzik a keleti front egyik mellékszólamának vészjósló zárlata, míg máshol az "árnyéklét anyja, másnaposság, / Minden harcosnak ismerős!" állapotát sajnos újfent elszenvedni kénytelen főhős ekképp fohászkodik fölső instancia híján a megváltó kefirhez: "Szeszmentes szomszéd tartomány / Népe tengődjék tarhonyán! / Paulus nagyablakát kitárja. / Jövel, élőflórás kefír, / Gyomorégésre vagy te ír." S ha már idézünk, ajánljuk befejezésképpen Térey munkáját minden recenzensi agyalásnál pontosabban az elbeszélő saját Ludovika/Tatjána Paulushoz írt levelét felvezető szavaival: "Bibliás bőségű irály, / Fin de siécle-íz, üde báj, / És semmi p. modern ravaszság, / Eszázadi altájakat / Csupán a szókészlet mutat. / Delnő-méltóság, csöppnyi vadság, / Hol büszkén szól, hol éterin... / Kanonizáljuk, véreim!"
Ritka, kivételes
irodalomtörténeti pillanat:
a kéjes élvezetet nyújtó, széles körben fogyasztható, populáris szórakoztatás és a legkényesebb ízlésnek is megfelelő, archaikus utóízeket hordozó, korszerű magasirodalmi igényesség találkozása a bármifajta műveletre képes, nagy teljesítményű számítógépet tartalmazó antik, mahagóni íróasztalon. Remekmű született; alighanem.
Keresztury Tibor
Palatinus, 2001, 315 oldal, 2600 Ft
