Debrecen, Debrecen: Mozgásba jön, dagad

  • Keresztury Tibor
  • 2001. július 12.

Tranzit

De úgy képzeljék el, hogy egyáltalán. Nincs esemény. Belvárosán ötpercenként átzörög egy villamos, a nagyerdei tóba vágott vécéülőkében sás terem, félholt béka kuruttyol a gumiabroncs peremén. A sugárúton szemét libben, kátránypapír, buszjegy, intimbetét, a törött padokon ájult részegek gubbasztanak. A kongó, félhomályos éttermekben szalonnával tűzdelt hortobágyi pecsenye rendelhető, ha a szakács hajlandó felkelni, és hosszas rábeszélésre megsüti. Csend van, néha fúj a szél, a lakosság ilyenkor aggódva pislog a Hortobágy felé, eső lesz talán. Becsukja a spalettákat a cívisházak ablakán, eső lesz, mormolja, ne menj sehová, anyukám. Az asszony egyetértve bólint; szerencsére egyáltalán nem akart menni sehová. Már volt a piacon, vett egy jó kövér libát. Nem lett eső, állapítja meg az ember, amikor napok múltán újra kitekint, egy rettenetest ásít, s komótosan megvakarja a kutyát. Minden komoly író, színész és sportoló fejvesztve menekül, a rangos művészeti produkciók messze elkerülik. Színháza vegetál, tömény unalomba fullad, a mozikban harmadosztályú filmeket vetítenek. Állítólag több tízezer diák rejtőzködik benne, de jelenlétük nem érzékelhető. Mondják, komoly kulturális hagyományokkal rendelkezik, úgymint Csokonai Vitéz Mihály, megmutatnák a síremlékét a helyiek szívesen, de nem érdekel senkit, nincs kinek. Kölcsey lakóházát lebontják, tégláiból disznóól lesz Kabán. Turista, ha idetéved, megtekinti a Nagytemplomot, ami előtt, fakultatív, Kossuth Lajos szobra is megszemlélhető. A függetlenségi hagyomány, veri a mellét az idegenvezető, a szabadság őrhelye meg minden ilyenek, unott képpel bólogatnak a tűző napon az idegenek, aztán vásárolnak egy képeslapot, amelyen a Nagytemplom és Kossuth Lajos látható. Ha kicsivel korábban merészkednek erre, láthattak volna olyan házat is, ahol - szintén a helyi hagyomány részeként - ez a felirat fogadja a betérőt a szemöldökfán: Tedd be az ajtót, ha bejöttél, mert kimegy a disznó. Köszönöm.
De úgy képzeljék el, hogy egyáltalán. Nincs esemény. Belvárosán ötpercenként átzörög egy villamos, a nagyerdei tóba vágott vécéülőkében sás terem, félholt béka kuruttyol a gumiabroncs peremén. A sugárúton szemét libben, kátránypapír, buszjegy, intimbetét, a törött padokon ájult részegek gubbasztanak. A kongó, félhomályos éttermekben szalonnával tűzdelt hortobágyi pecsenye rendelhető, ha a szakács hajlandó felkelni, és hosszas rábeszélésre megsüti. Csend van, néha fúj a szél, a lakosság ilyenkor aggódva pislog a Hortobágy felé, eső lesz talán. Becsukja a spalettákat a cívisházak ablakán, eső lesz, mormolja, ne menj sehová, anyukám. Az asszony egyetértve bólint; szerencsére egyáltalán nem akart menni sehová. Már volt a piacon, vett egy jó kövér libát. Nem lett eső, állapítja meg az ember, amikor napok múltán újra kitekint, egy rettenetest ásít, s komótosan megvakarja a kutyát. Minden komoly író, színész és sportoló fejvesztve menekül, a rangos művészeti produkciók messze elkerülik. Színháza vegetál, tömény unalomba fullad, a mozikban harmadosztályú filmeket vetítenek. Állítólag több tízezer diák rejtőzködik benne, de jelenlétük nem érzékelhető. Mondják, komoly kulturális hagyományokkal rendelkezik, úgymint Csokonai Vitéz Mihály, megmutatnák a síremlékét a helyiek szívesen, de nem érdekel senkit, nincs kinek. Kölcsey lakóházát lebontják, tégláiból disznóól lesz Kabán. Turista, ha idetéved, megtekinti a Nagytemplomot, ami előtt, fakultatív, Kossuth Lajos szobra is megszemlélhető. A függetlenségi hagyomány, veri a mellét az idegenvezető, a szabadság őrhelye meg minden ilyenek, unott képpel bólogatnak a tűző napon az idegenek, aztán vásárolnak egy képeslapot, amelyen a Nagytemplom és Kossuth Lajos látható. Ha kicsivel korábban merészkednek erre, láthattak volna olyan házat is, ahol - szintén a helyi hagyomány részeként - ez a felirat fogadja a betérőt a szemöldökfán: Tedd be az ajtót, ha bejöttél, mert kimegy a disznó. Köszönöm.

Aztán eljön az úr 1998-as esztendeje,

az új időszámítás

kezdete. Halk moraj fut végig a mállott vakolatú, megrogyott házfalak közt, a halott város mozdulatlan teste mozgásba jön. Áramolni kezd a tőke, dőlni kezd a lé. Milliárdos beruházás-hegyek. Elindulnak a lomha buldózerek. A város minden pontján fúrnak, reszelnek, kalapálnak, döngölnek, betonoznak, bontanak és építenek - de nem ám félrészeg feketemunkások, hanem egyenruhába bújt szakik. Ütemre, központi terv szerint. Plaza, Tesco, nemzetközi repülőtér, kívül-belül felújított, modern színház, új éttermek, árnyas kerthelyiségek, európai szórakozóhelyek, világszínvonalú atlétikai stadion. Konferenciaközpont, parkolóház, panziók, szállodák és lakóparkok, kiépített csomópontok, új utak. Autópálya. Universitas. Jogi kar a laktanyából. Istállóból particentrum. Gyógyfürdő-rekonstrukció. Élménycsúszda, látványszökőkút. Fásítanak, kipucolják a büdös tavakat. Itt legyen egy platánsor, mondja egy reszelős hang az irodák mélyén a térképre bökve, s mondott helyen két nap múlva négyméteres platánfasor terem. A cívisek nem is értik ezt az eszeveszett mozgást, kapkodják a fejüket. A pörgés üteme felülmúlja minden képzeletüket. Elkezdenek ki-kijárogatni, az építkezést megtekinteni. Jé, szűk hónapja még egy gyommal benőtt, százéves rom díszelgett itt, most meg már egy irodaház tetejénél tartanak. Ha így folytatják, ez lesz a világ közepe. Idehozza, nézd meg, a teljes keleti keretet. Ügyes ez a gyerek.

És innentől legyintenek

az afféle beszédre, hogy mennyit nyúltak le ebből az egész projektből egyesek, hogy kizárólag spanok és haverok nyerték a pályázatokat, kapták a megbízási szerződéseket. Kit érdekel, amikor ezerrel történnek a dolgok, élő és talán élhető hely támadt itt, a keleti végeken, amikor lüktet a város ütőere. Tíz éve nem látott, közismert helyi simlisek, nagybani seftesek tűnnek fel a Piac utcán: te, mondják, New Yorkban, Spanyolba´, Pesten vészeltem át a nehéz éveket, de most, esküszöm, hazajövök - itt van a HUF, a kapcsolatom megvan, leveszem ezeket. Mint Németbe´, basszáj, az egyesülés után, tisztára olyan az ütem.

A korzóövezet átadása napján hullámzik a belvárosi sétatéren a kipirult arcú cívistömeg. Kétely nélkül vevő a cirkuszra, ami egész napra szólóan ki lett itt találva városmarketingileg. A szökőkutak csobognak, a harangjátékok zenélnek, a kovácsoltvas kandeláberek világítanak. A nép dagad a büszkeségtől - mint aki most megkapta a jogos jussát, mint akinek régóta kijárt már ez, gólyalábastól, maskarástól, csepűrágóstól, Orbán Viktorostól, kétszáz fős kórusostól, tűzijátékostól. Ja, hogy többet kaptunk erre az egészre központilag, mint a huszonhét független vezetésű város együttvéve, kétszer annyit, mint húszan együtt az ellenzéki polgármesterek? Na, ezt végtelenül sajnáljuk, de hát így megy ez. Pályázzatok - int be az országnak a tűzközelben lévő város bornírt fölényével, egy szemernyi röstellkedés nélkül Debrecen, s noha az önfeledt, enyhén megalomán keleti fiesta közepén egy halovány szégyenpírba hajló szerényebb árnyalat még elférne az arcon - mert hát azért továbbra sem Debrecenben készül a spanyolviasz -, belátom, nehéz ügy ez: aki visszautasítaná, mikor egyszer adnak, aki nem markolna bele, hogyha lehet,

a húsos fazékba,

az vesse rá az első követ.

Keresztury Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.