Könyv: Csöndbe zárt szavak (Oravecz Imre: Héj)

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2001/25. (06. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bár jómagam tízévesen mással voltam elfoglalva, meg az Avas amúgy sem volt az események centruma, minden nehézség nélkül el tudom képzelni sokak tekintetét, amikor 1972-ben Oravecz Imre a Marsról a magyar irodalomba megérkezett. Abba a környezetbe máshonnan ugyanis nem jöhetett, hiszen itt, a Földön épeszű ember így nem beszélt. Nézték erről, nézték arról, de sehogy sem értették,

Bár jómagam tízévesen mással voltam elfoglalva, meg az Avas amúgy sem volt az események centruma, minden nehézség nélkül el tudom képzelni sokak tekintetét, amikor 1972-ben Oravecz Imre a Marsról a magyar irodalomba megérkezett. Abba a környezetbe máshonnan ugyanis nem jöhetett, hiszen itt, a Földön épeszű ember így nem beszélt. Nézték erről, nézték arról, de sehogy sem értették,

mit akar ez a marslakó,

amikor más, rendes költő a szárszói sínekre feküdt - általában letegezett - Attila ébresztésével foglalkozik, cifraszűrt vagy kisködmönt ölt, sámánként virraszt, a mindenséget felügyeli, s közben Dózsa György elégetéséről számon kérő éllel, elítélőleg nyilatkozik. Bár a kortársi recepció meglepő módon nem volt teljesen homogén (csak hülyének nézték, pedig ki is nyírhatták volna), a Celan, Trakl, Mallarmé felől támadó Héj megjelenése körülbelül olyan szánakozó riadalmat, megütközést, döbbenetet keltett, mintha ma valaki gőzerővel csodaszarvasozni, sírva-ríva vejnemöjnenezni kezdene, odacsapván minden strófavégre felemelt mutatóujjal a haj, regö rejtem rímeket, hogy ne legyen tévedés, s a nyomaték is meglegyen.

A legnagyobbat mégis akkor tévedte a korabeli olvasat, amikor úgy gondolta, mindezt Oravecz majd kinövi. Hogy nem gondolja-gondolhatja komolyan. ´ ugyanis már 1965-ben, a könyv első darabjainak megszületésekor

véresen komolyan vette

ezt a dolgot, a költészetet, csak teljesen másként, mint a többiek, s ez az elszántsága - enyhén szólva - máig megmaradt. Egyenesen azt is állítanám, ez az alapgesztus, a komolyan vevés időközben az életmű legfőbb, speciális karaktervonásává nőtte ki magát - olyan megkülönböztető jellé, mely a most helyreállított formában újra kiadott első kötet eleven hatásának is meghatározó összetevője, záloga, védjegye. A Héj - ma is éppúgy, mint hajdanán - idegen test abban az egészben, amit kortárs magyar líraként ismerünk, csakhogy ott van mögötte mindaz, amit Oravecz s a magyar líra időközben elvégzett, megcsinált: amit lebontott és amit újraalkotott. Megkönnyebbült feloldódást, játszadozást, nyelvi önélvezetet nem ismerő, befeszült humortalansága, képi egzaktsága, nyelvi minimalizmusa, geometrikus formavilága immár az Egy földterület... leíró tárgyiassága, a Hopik könyve mítoszalkotása, az 1972. szeptember vallomásos versprózái vagy a Halászóember megörökítő epikussága felől engedi érteni magát, másrészt pedig avval a költészettörténeti szituációval megy szembe, ami Tandori, Petri, Tolnai és mások nyomán épp Oravecz Imre lírájának köszönhetően állt elő.

Nem lepne meg egyáltalán, ha ebben a helyzetben, a mai verskultúrában a Héj csendesen, de hasonlóképp felborzolná a kedélyeket, mint egykoron - ha a kifejezés megrögzötten elszánt, mereven szigorú, rigorózus megkalapáltsága, vázaira csupaszított, zárt rendszere, minden fölösleget tűzzel-vassal kiiktató, végletes sűrítettsége és puritanizmusa most is sokakat idegesítene. De, kérdezem, mivel lehet nyomatékosabban jelen, hathat-e egy költő erőteljesebben, mint hogy minden egyes könyvével - még egy újra kiadott, ősrégi kötettel is - örökösen ellenszélben jelöli ki az útirányt? Tehet-e autentikusabbat, mint hogy - "felszerelve a mértékegységgel - a pontos kétséggel" - egy korszakot, egy olvasási elvárást és módozatot, befogadói technikát állandóan provokál; egy trendet, stílust, poétikát, uralkodó beszédmódot folytonosan opponál? Ha pedig fárasztónak tetszik, hogy mindeközben ennyire következetesen komolyan veszi önmagát, arról nem ő, hanem az ilyen fokú absztraktságot s alkotói monomániát egyáltalán nem díjazó versértésünk tehet. Nincs ebben a versvilágban tényleg semmi megnyugtató, ám éppen ebben rejlik az ereje: a foszlányok és törmelékek, metszések és repedések, a kimerevített látványok, tömbbe fagyott belső képek, kővé dermedt érzületek kemény, pontos lírája ez. A dolgok burkát, a betokosodott értelmeket, a lényegi mélységeket rejtő, magába záró hideg felületet örökíti meg - kíméletlen elvontsága a csonthéj feltöréséhez nem ad kulcsokat. Végső soron arról szól, hogy nincs remény: a szó és a jelentés közti kapcsolat végképp megszűnt, elveszett, a köztük hidat verő nyelv, szintaxis romokban hever.

A Héj azt mondja, hogy lehetetlen - koncentrált erőfeszítéssel láttatja és látja be, hogy minden erőfeszítés hiábavaló. A huszonéves Oravecz nagyszabású kísérletben számolja fel a költészetet, az összes kiábrándult mozdulata az elhallgatás, a csönd felé mutat. Hogy később a pályája nagyon nem ezen a nyomvonalon haladt, az semmit sem von le a teljesítmény maradandó értékéből, hisz

a kétely ma is

éppúgy aktuális,

mint harminc évvel ezelőtt: a mostani, második kiadást nagyobb súllyal indokolja, hogy erre emlékeztetőleg, súlyosan rámutat, mint hogy - visszaállítván az eredeti szerkezetet - közreadja az elsőből kicenzúrázott, amúgy teljesen ártalmatlan verseket. Ez az ízig-vérig bizalmatlan ember, ez a "nagy parasztköltő", állítja e csöppet sem megkopott kötet 2001-ben, éppoly elsőrangú hermetikus lírikusnak is. És milyen igaza van.

Keresztury Tibor

Jelenkor, 2001, 1000 Ft

szerző
Keresztury Tibor
publikálva
2001/25. (06. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...