Az addig magánügy, hogy a Nyugatiba megérkezvén első utam egy évtizede ide vezet. Adnak bort, kávét vagy ásványvizet, megkérdezik, de tisztára úgy, mintha nekik fontos volna, mintha éppen akkor nem volna számukra semmi fontosabb: hogy vagyok, mit csinálok, meddig maradok. Mire elmondom, olyan jól megülök, hogy egyfolytában azon gondolkozom, hogy lehetne megúszni azt, amiért voltaképpen jöttem, miként kéne lemondani az aznapi programot. Hova is rohannék, mint aki megőrült - morfondírozok -, mikor előbb-utóbb úgyis ide fog az jönni, akivel találkozni akarok. És ez már a dolog személyes érzéseken túlmutató része: tíz perce érkeztem, s máris az események centrumában vagyok.

Az addig magánügy, hogy a Nyugatiba megérkezvén első utam egy évtizede ide vezet. Adnak bort, kávét vagy ásványvizet, megkérdezik, de tisztára úgy, mintha nekik fontos volna, mintha éppen akkor nem volna számukra semmi fontosabb: hogy vagyok, mit csinálok, meddig maradok. Mire elmondom, olyan jól megülök, hogy egyfolytában azon gondolkozom, hogy lehetne megúszni azt, amiért voltaképpen jöttem, miként kéne lemondani az aznapi programot. Hova is rohannék, mint aki megőrült - morfondírozok -, mikor előbb-utóbb úgyis ide fog az jönni, akivel találkozni akarok. És ez már a dolog személyes érzéseken túlmutató része: tíz perce érkeztem, s máris az események centrumában vagyok.

H

Feltéve, ha van persze az eseményeknek centruma. Meg ha vannak események egyáltalán. Meg hogyha nem fárasztja már az embert ez az egész, az úgynevezett irodalmi élet halálosan. Kit golyóztak ki az éppen aktuális díjból, kinek járt ki alkotói támogatást, ösztöndíjat, ilyen-olyan bújtatott apanázst a cimbi, ki kinek a spannja, haragosa, lieblingje, csókosa. Kit szívatott meg a kiadó - nem vette könyvheti listára, elsumákolta, pedig megígérte a kemény fedelet. Bezzeg X., az a dilettáns, az keményben jön, szakadna meg, édes öregem. Esküszöm, beleőrülök. A szerelmi élet napi állása az irodalom területén. Félredug, elhagyta, összeállt egy rettentő nagy ordas, csak a névre menő fiatallal, elvitte a gyereket. Hiúságok vására, mószerek, műbalhék, egy nap alatt lejáró szavatosságú ügyek. Örökös sérelemhegyek.

Ezekről itt, nem kétséges, mindent tudnak, mégis lenyűgöző az a diszkréció, ahogy a rájuk öntött sorsmorzsákat és pletykákat kezelik. Sokunk bizalmasai a csajok. Olyan anya-formák: ha éppen az kell, lehet sírni a vállukon. Én speciel egyedül miattuk nem érzem azt Budapesten, hogy kivert kutya vagyok. Keményebb kríziskor eléggé rendesen ki is használtam őket: napokig laktam ott, etettek, itattak, egy halk szóval sem érdeklődtek, meddig kívánok még lógni a nyakukon. Az adósuk vagyok.

H

Menedékhely a nyomottnak. Az örökös kavarók agorája, a magányosok otthona. Menekültek befogadóállomása, megértésre vágyó lelkek ingyenes szeretetszolgálata. A kisszobába beslisszoló szorongók paradicsoma. A pályakezdők szocializációs terepe, a tűzkeresztség színtere, az első kötettel való vizuális és verbális szembesülés nyilvános fóruma. Ahol írónak tekintik az embert huszonkét évesen, hozomra, teljesen indokolatlanul. A hely, ahol Mészöly Miklóssal találkozni lehetett. Ahová esetleg Esterházy is bejön. A reménytelen dilettáns is átérzi e falak között léte fontosságának tudatát, s ha gyalog megy, ez az érzés az Andrássy út végéig is képes kitartani. A látvány emléke, hogy egy kicsit hátrébb ott virít az ő százpéldányos könyve is ezeken a polcokon.

És ez a fő funkció, természetesen: hogy itt minden megvan, ami megjelent; minden azonnal, s állandó jelleggel kapható - a lélekápolás csak pluszszolgáltatás. Ez a bolt - pusztán attól, hogy normális könyvesboltként működik - képes elhitetni a betérővel, íróval és olvasóval, hogy fontos ez. Ez az egész, gyakran olyan értelmetlen ügymenet: könyvek írása és kinyomtatása, lapok szerkesztése - az irodalom létezése, a kultúra szelleme. A beszerzések gyorsasága, a forgalmazás demokráciája, a kaphatóság puszta ténye ehhez egyedülláló környezetet teremt.

H

Éjszaka volt, talán már hajnalodott. Kint csupán a taxik jártak, a dolgozók szuszogva aludtak, szemben egy ősz hajú hajléktalan csoszogott - rajta kívül élő ember az utcán nem tartózkodott. És egyszerre csak látomásom támadt: megjelent a kirakatnál vagy negyven ufó - egy komplett japán turistacsoport. Budapest by night, az űrből egyenesen. Bent rock and roll, teljes hangerővel, őrült tánc, leboruló polcok, csikkek, ordítozás, törmelékek, üres üvegek. Kint százhúsz centis oszlopokká dermedt, a földbe gyökerezett, mozdulatlan testek, negyven meredt szempár, a látvány értelméért küzdő, leírhatatlan tekintetek. Egy eladdig ördögként rokizó, félmeztelen, vidám magyar író kivált az átizzadt tömegből, hozzájuk tántorgott, rájuk emelte a borospoharat, s büszke öntudattal átüvöltött az üvegen: Ilyen nincs Japánba´, mi, baszkikáim! Írók Boltja! Könyvbemutató!

Mert azt még nem mondtam, de hát úgyis tudható: ezen a helyen rendszeres jelleggel rangos, hangulatos könyvpremiereket is tartanak. Épp tíz éve csinálják ebben a formában így együtt: Robi, Bernadett, Edit, Janó, Kati, Csilla és a többiek.

Japán meg irigykedik.

Keresztury Tibor