Dercsényi Dávid

A Russia Rulez orosz filmfesztivál alkalmával volt látható a 69 éves orosz rendező Hrusztaljov, a kocsimat! című 1998-as, tíz évig készült filmje (a cím állítólag Berija szájából hangzott el, amikor Sztálin halálakor távozott a Kremlből). A Barátom, Ivan Lapsin rendezőjével Budapesten beszélgettünk.

Egy város, ahol mindenki bajnok, ahol évente megrendezik a török zenei kalózfelvételek versenyét, ahol az öregember is diszkóba jár. A Sutkai bajnokok eddig 70 fesztiválra kapott meghívást, számos közönségdíjat nyert, és a macedóniai roma filmfesztiválon is diadalmaskodott. A film csütörtöktől látható a hazai mozikban - ebből az alkalomból beszélgettünk a vajdasági születésű rendezővel.

Téblábolok a Mammutban, amikor a moziszinten egy fröccsöntött bocca della veritába botlok, a római eredeti kiköpött mása plasztikból, az alján négy gombbal: polski, deutsch, magyar, english.

Oroszország mindig más volt, mások a fényei, a csendjei, az esélyei és a reakciói, más az ideje, ezt legalábbis Tarkovszkij óta biztosan tudjuk. Az idén harmincéves ifj.

Ki tudná pontosan megmondani, hol is hagyta el frissességét, hitelességét, bölcsességét, életkedvét és nem utolsósorban humorát a 80-as évek kedvelt és erős magyar filmes műfaja, a vígjáték?

A betegségről, a hátrányról való megszólalás általában két csapásirányt vesz: az együttérzését, amellyel mintegy magunk mellé emeljük a szenvedőt, illetve az egyenlő bánásmód elvét, amely a dolgot figyelmen kívül hagyva megpróbál úgy tenni, mintha a különbség nem létezne.

A mesterről valahogy mostanság egy másik klasszikus filmcím jut az eszembe, a Kifulladásig.

Gus Van Sant: ElefántRégi barátunk a föld helyett most az eget kémleli. Arra keres választ, hogy létezik-e valaki, aki irányítja az itteni történéseket. Nem lát ilyent. Sebesen futó felhõk, napsütés, a kék ég üres. Aztán mégis föntrõl kezdjük a történetet szemlélni, akárha angyal ereszkedne lefelé. Valamilyen bukottságában is kisszerû, ócska vérengzõ angyal.

Gus Van Sant: ElefántRégi barátunk a föld helyett most az eget kémleli. Arra keres választ, hogy létezik-e valaki, aki irányítja az itteni történéseket. Nem lát ilyent. Sebesen futó felhõk, napsütés, a kék ég üres. Aztán mégis föntrõl kezdjük a történetet szemlélni, akárha angyal ereszkedne lefelé. Valamilyen bukottságában is kisszerû, ócska vérengzõ angyal.

Jánossy Lajos a múlt héten nagyon szimpatikus kísérletbe fogott, nevezetesen egy igen gyors és épp ezért nem körültekintő glorifikációs folyamatot próbált revideálni, helyesebben véleményével árnyalni szerette volna azt. Az, hogy Tarr Béla filmjének ilyen viharos sikere legyen, ilyen erős egyöntetűséggel lehessen bekerülni a kánonba, nos, ez mindenképp az alkotás hatásmechanizmusát, jellegének elkülönböződő mivoltát támasztják alá. Az ilyen elsöprő erejű recepciók ugyanis a film részét képezik mint hatástörténeti horizont, s ennek milyensége immáron megkerülhetetlen.