Mindegy, a hely szelleméhez igazodván elindulok a 38. Magyar Filmszemle dokumentumfilm-szekciója felé. Persze, itt korrekt dolgokat lát az ember, igaz, nem sokkal később egy kerekasztal-beszélgetésen valaki arról beszél, hogy ha a dokufilmrendezők nem tanulják meg a tévés szabályokat, vagyis hogy huszonöt percben el kell tudni mondani a történetet, esélyük sincs a képernyőre kerülésre.
Beszélek pár rendezővel, készségesek, szívesen állnak kötélnek, látszik, hogy a doku a szegény rokon a magyar filmgyártásban - az egésznek van egy rossz mellékíze. Ugyanakkor pl. Szobolits Béla filmje egy olyan történetet mesél el - Szűcs Sándor válogatott futballista és Kovács Erzsi énekesnő tragikus szerelmét -, amiből egy hatalmas játékfilmet lehetne csinálni. Kisfaludy András, a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesületének (MADE) elnöke aztán elmondja: a teljes MMK-költségvetésből (tavaly 6,2, idén 4,7 milliárd forint) az idén 180 millió jut dokumentumfilmekre, amiből azért 50 milliót
az MMK visszatart
a normatív támogatásra való átállás miatt. Tavaly ez a pénz nettó volt 180 millió, ebből kb. 50 dokumentumfilm készült, ami átlag 3-5 millió forintos keretet jelent (csak egy film tisztességes vágása kb. egymillióba kerül). A MADE és a dokumentaristák szerint az MMK eljárása gyakorlatilag megszegi a filmtörvény vonatkozó előírásait.
Hogy egy kicsit feldobjam a hangulatomat, benézek a filmes szakmai programok némelyikébe, egymást érik a tanácskozások, ötletelések, kupaktanácsok. Egy sereg probléma vár megoldásra, s bár messze még a digitális televíziózás indulása (2012), addig illene kidolgozni egy kulturális stratégiát, rendezni az archívumok kérdését, átgondolni a megváltozó médiafogyasztási szokásokat (például az átállás után igen valószínű, hogy tematikus csatornák indulnak, s ezek között lehetne pl. egy dokumentarista is.)
Az országban számos helyre nem jutnak el a filmek, mert ahol nincs mozi, ott nincs film, holott ma már egyrészt az internet segítségével is lehetne orvosolni ezt a kérdést, másrészt a regionális tévékkel, határokon átnyúló együttműködésekkel is lehetne operálni. Eközben a magyar filmet gyakorlatilag nem lehet eladni külföldön, hiába vagyunk erősek a fesztiválszereplésben (a 12 A kategóriás fesztivál mindegyikén szerepelt magyar alkotás, Cannes-ban négy is, amire húsz éve nem volt példa) technikailag, gazdaságilag nincs kialakult rendszer a magyar filmek eladására, ami azért érdekes. Ráadásul produceri szinten még mindig túl amatőr a magyar film, ecseteli Petrányi Viktória, a Mundruczó-filmek producere, hiányzik az a finommechanika, az a jól összehangolt jogi-pénzügyi-szervezési háttér, aminek a megteremtése most rengeteg erőt, energiát vesz el a tulajdonképpeni érdemi munkától.
Ugyanakkor az MMK bejelenti a négyéves finanszírozási keret létrejöttét, ami tervezhető jövőt jelent a filmeseknek, igaz, az idei év rögtön 30 százalékos eséssel indul, s az összeg négy év alatt éri el a mai szintet. Amúgy a számok örvendetesek: 17 versenyfilm van a programban (41 pályázó közül), a tavaly elkészült 34 film 12 milliárd forintból gazdálkodhatott, az előző évi 33 film/7 milliárd aránnyal szemben. Ebből kiemelkedik Kamondi Zoltán filmje, a Dolina a maga egymilliárd forintos költségvetésével, melynek fő oka a díszlet-látvány (kb. 300 millió), illetve a logisztika volt, de a nagy koprodukciónak is van árdrágító hatása.
Örvendetes, hogy a 12 milliárdnak csak kevesebb mint fele állami pénz (beleszámítva az adókedvezményt is). De az is igaz, hogy a tavalyi kimagasló filmtermést erősen ösztönözte az '56-os jubileum.
Kiderül, hogy a Bertók Lajos tragikus halála miatt félbeszakadt, sokáig teljes létbizonytalanságban lévő Mundruczó-film, a Delta főszereplője Lajkó Félix lesz. Az eddigi anyagot
lényegében eldobják,
a filmnek új története lesz, de a helyszín marad a Duna-delta. A film anyagi háttere szilárd maradt, sőt új partnerek is csatlakoztak a produkcióhoz, de a biztosítási pénzek nem teljes kifizetése miatt a produkció karcsúsítani kényszerült a költségvetésen.
Ezen a szemlén amúgy kevesebb a fiatal, nincs egykori Simó-osztály, s több generáció is készíthetett filmet, úgyhogy Elek Judittól Szőke Andráson, Maár Gyulán át Iván és Igor Buharovig tart a választék. Sokan a két nagyágyú (Kamondi-Szász) csatáját várják. Egyre sűrűsödik a tömeg, pótelőadást pótelőadásra kell szervezni (vasárnap estig 40 pótelőadás, 38 ezer eladott jegy); ahogy ez minden évben lenni szokott, sok helyütt a lépcsőn is ülnek. Megy a találgatás, ki az esélyes, ki okozott meglepetést, az elsőfilmes Bogdán Árpád Boldog új élete az egyik, amely egy szociális perifériáról származó fiú "így jöttem" története, és Bollók Csaba Iszka utazása a másik, ez a film a bányavidéken élő gyerekek nehéz, kemény életéről tudósít.
Ugyanakkor a kritikusi mezőny megosztott, túl sok a gyenge film, a rossz forgatókönyv, az összecsapott munka. Túl kevés a rendesen öszszerakott, korrekt műfaji film, túl sok a szerzői mozi - az idén először a zsűri is két fődíjat ad ki, ezzel is jelezvén a műfaji (régebben közönségfilm) különállását és létjogosultságát.
Megállok a bocca della veritá előtt, aztán felfedezek egy kis cetlit a gépen: Rossz. Van isten.
