A kritika harmóniája

  • Dercsényi Dávid
  • 2001. április 12.

Könyv

Jánossy Lajos a múlt héten nagyon szimpatikus kísérletbe fogott, nevezetesen egy igen gyors és épp ezért nem körültekintő glorifikációs folyamatot próbált revideálni, helyesebben véleményével árnyalni szerette volna azt. Az, hogy Tarr Béla filmjének ilyen viharos sikere legyen, ilyen erős egyöntetűséggel lehessen bekerülni a kánonba, nos, ez mindenképp az alkotás hatásmechanizmusát, jellegének elkülönböződő mivoltát támasztják alá. Az ilyen elsöprő erejű recepciók ugyanis a film részét képezik mint hatástörténeti horizont, s ennek milyensége immáron megkerülhetetlen.
Jánossy Lajos a múlt héten nagyon szimpatikus kísérletbe fogott, nevezetesen egy igen gyors és épp ezért nem körültekintő glorifikációs folyamatot próbált revideálni, helyesebben véleményével árnyalni szerette volna azt. Az, hogy Tarr Béla filmjének ilyen viharos sikere legyen, ilyen erős egyöntetűséggel lehessen bekerülni a kánonba, nos, ez mindenképp az alkotás hatásmechanizmusát, jellegének elkülönböződő mivoltát támasztják alá. Az ilyen elsöprő erejű recepciók ugyanis a film részét képezik mint hatástörténeti horizont, s ennek milyensége immáron megkerülhetetlen.

Ez Jánossy cikkén is érződik, aki, érthetően, megpróbálja az inga másik oldaláról is megtenni azokat a reflektív lépéseket, melyekkel helyreállhat a "kritikai egyensúly". Ez persze pszichológiailag értelmezhető igazán, mintsem filozófiailag.

Jánossy felhívja figyelmünket néhány túl üres, túl semmitmondó frázisra, melyekkel a problémátlan kanonizáció aktusát az egyes szerzők megpróbálják alátámasztani-elvégezni, s láthatóan erőfeszítéseket tesz egy retorikailag pontosabb kritikai nyelv használatára, melyekkel az előbbi, inkább esszéisztikus, mint technikai nyelvi produktumokat érvényteleníteni tudja. Azonban néha maga is pontatlan, s egynémely észrevételével nem lehet maradéktalanul egyetérteni.

Jánossy először a film nem következetes, önmagának ellentmondó konstrukciós felállását bírálja. Szerinte a vizionárius prófécia és a realista ábrázolásmód nem férnek meg egymás mellett, a historizmus és a prófécia beteljesítettségének ábrázolása nem alkalmas elbeszélésre, "lényege szerint közvetíthetetlen". Hogy milyen lényegiség lelhető a profetikusságban, azt tudhatjuk, pontosan a történetfilozófiai historizmus beszédmódja posztulálja azt a szubjektumot, mely által eszkatológiáról beszélhetünk. Ennyiben tehát a film tulajdonképpen következetes: önnön premisszái szerint konkludál. Szerintem a Werckmeister harmóniák

nem akar kilépni ebből a beszédmódból,

hanem arra tesz kísérletet, hogy végigjátssza azt a folyamatot, hogy a hamis harmóniákra alapozott európai kultúra miképp teljesíti be önmaga által önmagába kódolt végzetét. A profetikus beszédmód tehát a hamis kultúra immanens retorikája, ennyiben az igazságakarásé is az. Azonban a film mindezt inkább megjeleníti, mintsem közvetíti, s ez nagy különbség, nem válik eggyé tárgyával, hanem elbeszéli azt. Elbeszélni, vagyis megérteni nem jelent feltétlenül egyet az azonosulással, bár kétségkívül van ítélő jellege az elmondás aktusának.

A film ezt a kísérletet realista módon megjelenítve valóban nem tudná végrehajtani, azonban - és ezen a ponton vitatkozom leginkább Jánossy bírálatával - nem is akarja, ugyanis a film nyelve inkább metaforikus, mint metonimikus. A realista anyag felhasználásának, kontextusba rendezésének ugyanis az elrendezése az igazán fontos, nem maga a matéria. Mivel Jánossy a realizmussal a mimetikus ábrázolásmódot jelöli, ezért szerintem pontatlanul jár el. S mivel ez recenziójának legerősebb pillére, számos következtetés bukik el rajta. A metaforikusságra való vakságot Jánossynál az bizonyítja, hogy a "szimbólum-, sőt allegóriafejtést" (mintegy hierarchizálva a trópusokat) lásson egyedül e szinten. Ebben van igazság, vannak helyek a filmben, amikor túl sematikus avagy didaktikus a jelölt-jelölő viszonya, azonban nem igaz, hogy a film ezek nélkül "vékony szálú mese". Egyrészt azért nem, mert nem cselekményszinten történnek a dolgok, hanem gondolati szinten, tehát ezt számon kérni a filmtől nem jogos, másrészt pedig

a metaforikusság ereje

van olyan nagy, hogy feszültséggel töltse meg a filmet. A sűrítettség, a szakralitás ugyanis fontos. Egy istentisztelet szintén vékony szálú mese, de mégsem mondhatni laposnak.

Annyiban tehát igaza van Jánossynak, hogy a film erősen illusztratív, méghozzá a gondolati tartalom szolgálatában. Ezzel a tartalom-forma kettéosztással maga a film lép egy művészetileg kevésbé egységes terepre, s csak egy-két esetben képes arra, hogy a nézőnek ne ez a jelleg domináljon, hanem valami egységet kapjon, mely szerves egység jóval magasabb minőséget, tömörítési jelleget, koherenciát eredményez.

A film hangsúlyozottan megpróbál reprezentatív maradni, nem ítélni. Ennek filozófiai szintű megvalósíthatóságán el lehet töprengeni, azonban ez a szándék magyarázza meg azt, miért nem parodisztikus a mű. Egy érvényes rend árnyékában alakulhat csak ki annak paródiája, s a film pont e rend végéről akar tudósítani, ugyanakkor erőteljes sűrítettsége folytán mindezt egyfajta szakralitásba is burkolja. Az állapotok ember alatti jellege nekem nem szociologikus síkon, hanem ontológiailag volt inkább értelmezhető a film kontextusában. Így az öregember jelenetét sem tudom metafizikai giccsként értelmezni, hanem egy igen telített költői képnek, mivel az ember önaláztatásának utolsó szintjét szimbolizálja. Harrer halála számomra inkább tragikomikus oldalhajtás, a helikoptert pedig szívem szerint kerubként értelmeztem, de ez már az olvasatok különbsége inkább, mellyel nem lehet vitatkozni.

Egyrészt tehát a film illusztrálja az európai kultúra hamisságán alapuló rend széthullásának gondolati, reflektív síkját, annak egyébként számos retorikai elemével, másrészt megpróbál tudósításszerű és szakrális lenni. Nyilván ez így túl sok, és

számos önellentmondó elem

is működik egyszerre. (Ha más nem, ez biztosan posztmodern jelenség a filmben.) Hogy mindez a film hibájaként vagy erényeként róható fel, az szerintem fogasabb kérdés annál, hogy egy ilyen re-recenzió keretei közt megválaszolhassam, ha egyáltalán meg tudom, ugyanis sokkal alaposabb elemzés szükségeltetik hozzá.

Talán az értelmezés ilyenformán elbizonytalanított aktusa váltotta ki azt a zajos reakciót, melyet Jánossy az éhség önmagával való elteléséhez hasonlít. De azért érdemes lenne megfontolni a fentieket, nem is szólva arról, hogy aki leírja a "szellem" szót, az ne vesse senkinek a szemére az igazságakarás igényét.

Dercsényi Dávid

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.