Film: Végítélet helyett

  • Dercsényi Dávid
  • 2004. május 13.

Zene

Gus Van Sant: ElefántRégi barátunk a föld helyett most az eget kémleli. Arra keres választ, hogy létezik-e valaki, aki irányítja az itteni történéseket. Nem lát ilyent. Sebesen futó felhõk, napsütés, a kék ég üres. Aztán mégis föntrõl kezdjük a történetet szemlélni, akárha angyal ereszkedne lefelé. Valamilyen bukottságában is kisszerû, ócska vérengzõ angyal.

Gus Van Sant: ElefántRégi barátunk a föld helyett most az eget kémleli. Arra keres választ, hogy létezik-e valaki, aki irányítja az itteni történéseket. Nem lát ilyent. Sebesen futó felhők, napsütés, a kék ég üres. Aztán mégis föntről kezdjük a történetet szemlélni, akárha angyal ereszkedne lefelé. Valamilyen bukottságában is kisszerű, ócska vérengző angyal.

Van Sant filmjének nagyszerű jellemzője az alapvetően Tarr Béla-i ihletettségű kamerakezelés. Ez a bóklászó, tereken átvonuló, hoszszú, elnyújtott mozgás a biztonság érzésével tölt el, lám egy rendezői, egy isteni szó vezeti a kamera útját. Erre dokumentarista stílusjegyek is ráerősítenek. Ugyanakkor nem érvényesül e szenvtelenség akkor, amikor a kis mélységélesség a közvetlenül a kamera előtt lévő alakot (általában egy személyt) élesít be, vagyis megragadja atomizált mivoltát, szintúgy a sok-sok közeliben, amikor az arcokat intim közelségből hosszan követő mozgás a számítógépes játékok hangulatát idézi inkább. Ez a három jegy egyszerre érvényesül, s alakít ki egy izgalmas filmteret, amely még az esetleges önellentmondásokat is képes kezelni.

Az 1999-es amerikai, columbine-i iskolai tömegmészárlás ihlette a rendezőt: az erőszak egy olyan elefánt, amely a nappalinkban van, mégis úgy teszünk, mintha nem vennénk észre. A buddhisták szerint a vakok egy-egy testrész ismeretéből is igaz képet tudnak alkotni az elefántról: Gus Van Sant ezt a feladatot a nézőkre bízza, vedd észre az erőszak elefántját.

Egy olyan világot látunk, ahol az emberi kapcsolatok nem működnek, bár zajlanak. Az amerikai filmes kultúra, még válságról szólva is, egy működő világot tár elénk, amely majd egy bizonyos tisztulási folyamat végén újra rendben lesz. Hollywood képes volt mindmáig folyamatosan tágulni, magába olvasztani ezeket a tiltakozó-kritikai hangokat. Nos, ebben a filmben csak egy kicsit mozdulnak el a hangsúlyok, ám mégis azt érezzük, hogy a történés nem egy globális működés oltalmában zajlik. Folyamatos hiányérzet árad a filmvászonról, emberi viszonyok, identitás, de még a szavak elemi szintjén is. Többször látható: amikor kialakulhatnának az emberség, az együttérzés terei-megnyilvánulásai, mindig megakad a dolog. Így a mészárlásnak sincs tragikus, értékvesztett felhangja, kivéve talán a film legutolsó jelenetében - nincs is az rendesen elvarrva.

A két gyilkológép amúgy nem "kritikai szándékkal" vagy akár valamiféle lázadás céljával öl. (Egyikük Macbeth szavaival indul neki.) Csupán azért, mert jó bulinak tartják. Mindketten frusztráltak, de nem jobban, mint akárki a diákok közül: bárki más is lehetne a "játékos" a nagy szimulátoron. Viszont néhány percre identitást nyernek e tettükkel. S ezzel ki is tűnnek a többiek közül. (Szinte mindenki szép a filmben.)

Amikor megindul a mészárlás, az iskola képtelen reagálni rá. Nemcsak az esemény irracionalitása miatt, hanem azért sem, mert nincs semmi, aminek a nevében reagálhatna. Az öldöklő angyal eljövetele semmilyen teleológiának nem áll szolgálatában. Nincs isteni jelenlét, csak egy magára hagyott, óriási Playstation képernyője, rajta sok aprócska mozgó célponttal.

Dercsényi Dávid

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.