Magyar Narancs: Hogy talált rá Sutkára, erre az Európában egyedülálló módon csak roma nyelvű, roma vezetésű macedóniai városra?
Aleksandar Maniæ: Sutka nem egy település a térképen, hanem lelkiállapot, a létezés egy más szintje. Egy rendezőasszisztensem hívta fel a figyelmemet a helyre, aki már filmezett ott Kusturicával. Elmesélt pár elképesztő történetet, lefestett pár figurát, s ezek után elkezdtem a pénz után kajtatni, mert mindenképpen csinálni akartam egy filmet Sutkáról.
MN: Hogy fogott hozzá? Odament, és az ismert történetek nyomán elkezdett vizsgálódni?
AM: Elkezdtem járni a várost, kerestem az arcokat, a karaktereket. Tudtam, hogy elég sokat kell találnom ahhoz, hogy egy filmre való anyagom legyen, majd az is világos lett, hogy az emberi lét egy másik szintjét a maga teljességében akarom megragadni, azaz történetek kellettek szerelemről, gyűlöletről, születésről, halálról, istenekről, zenéről.
MN: Sutka akkor tehát a realitás más szintje, mágikus megragadása, a létezés radikálisan más értelmezése, illetve ennek a metaforája. Roma szervezetek azonban kritizálták a filmet, hogy az csak megerősíti a romákkal szembeni sztereotípiákat, és erősíti a romaellenes előítéleteket.
AM: Vicces, hogy ezt említi, mert ez a film totálisan szembemegy mindenféle roma előítélettel és sztereotípiával. Tudatosan törekedtem arra, hogy minden ilyesmit elkerüljek, mégpedig azért, mert ez a film másról szól: egy másik univerzumról, ahol a mi valóságérzékelésünk érvényét, hatályát veszti. A roma érdekvédelmi szervezetek, politikusok érzékenysége persze ért-hető, ők egy bizonyos politikai keretben értel-mezték ezt a filmet, ami erős korlátokat szab. Amúgy ha a romák maguk tartották érdemesnek a filmet a roma Oscarra, az Arany Kerékre, akkor azért annyira rasszista mégsem lehet. 'k látták a filmet, és nevettek, tudták, hogy nem akarom kigúnyolni, kihasználni őket. Sőt az is lehetséges, hogy a film a sutkai feketepiacon is kapható. Ez a film amúgy megosztja a közönségét, egyesek szerint rasszista, mások szerint szép és emberi. A film sorsa inkább a pozitív olvasatokat támogatja: öt fesztiválon nyert közönségdíjat, aminek hatására aztán számos országban forgalmazni is kezdték.
MN: Maguk a sutkaiak látták már a filmet?
AM: Ez az első moziban vetített dokumentumfilm Macedóniában - az első vetítési napon óriási sorok kígyóztak a pénztáraknál: minden sutkai látni akarta magát. Azt hiszem, az egész város látta. De nemsokára az ottani tévében is látható lesz.
MN: Olyan vádak is érték a filmet, hogy egész egyszerűen manipuláció az egész, semmi sem valóságos.
AM: Minden egyes fesztiválon, az összes sajtótájékoztatón megkapom a kérdést: mennyi időt vett igénybe a próbafolyamat, amíg a résztvevők rendesen betanulták a szerepeiket. Egész egyszerűen nem hiszik el, hogy ez a valóság. Ilyenkor csak annyit mondok, hogy a valóságnál senki nem tud jobb történeteket kreálni, én sem.
MN: Volt valamilyen előképe, prekoncepciója?
AM: Azt tudtam, hogy mit nem akarok. El akartam kerülni a beskatulyázást, a "kusturicázást", ugyanakkor az általam legnagyobbnak tartott rendező, Federico Fellini világa nyilván hatott rám - ezért is használtam a 8 és fél zenéjét, s tudatosan nem az Amarcordét, ami szintén egy kisváros miliőjét mutatja be. Ilyeténképpen ez a film egy kicsit amolyan hommage is. Az Amarcord viszont fontos tanulmány volt nekem, 30-40-szer néztem meg, hogy átlássam a vágás szerkezetét. Hisz egy tarka, mozaikos történetet kellett megszerkesztenem, így a Sutka vágása - sok száz napot töltöttem vele, negyvenórányi anyagunk volt, négy évig készült a film - az Amarcord és hozzá hasonló filmek elemzésével jött létre.
MN: Az ön életében Sutka milyen nyomokat hagyott?
AM: Nos, a szakmai része egyértelmű. Emberi szempontból én lényegében leéltem egy teljes, a hagyományos életemtől független életet ott, születéstől a halálig.
MN: Akkor ön szintén bajnok, verhetetlen valamiben?
AM: Egyértelmű, filmezésben én vagyok Sutkában a legjobb...
A filmről a Verzió filmfesztivál kapcsán jelent meg recenziónk 2006. november 2-i számunk mellékletének VIII. oldalán.
