Így jöttünk - Ifj. Alekszej German: Nagypályások (film)

  • Dercsényi Dávid
  • 2006. március 30.

Zene

Oroszország mindig más volt, mások a fényei, a csendjei, az esélyei és a reakciói, más az ideje, ezt legalábbis Tarkovszkij óta biztosan tudjuk. Az idén harmincéves ifj.
German ezt a másságot próbálja dokumentálni, egy olyan generáció tagjaként, amely ilyentájt szokott először hátranézni, leltárt készíteni. E generáció tagja a film két férfialakja is, a még inkább kamaszos, reflektálatlan és kiforratlan Andrej és a fegyelmezettebb Nyikolaj is. 1914-ben járunk, az utolsó békeévben - jellegzetesen orosz időzítés; a nagy összeomlás előtti utolsó körbetekintés, a veszteség biztos tudatában. Zaklatott világ, mindenki ideges, beteges, asztmatikus és egyben lemondó, átkokkal vert, neurózisra hajlik. Az élet csak csipkedi hőseinket, de nem hiányoznak a célok: két másik barátjukkal, a tatár Suszttal és a kövér Fatsóval alakított futballcsapatuknak akarnak stadiont építeni a puszta közepére. A határozottan hollywoodias erőfeszítés persze más kontextusban máshogy szól, lehet sejteni, hogy a semmire sem használt sártenger vétel-árának összekaparásáért pénzben focizó srácoknak esélyük sincs céljuk megvalósítására. Hosszú-hoszszú jeleneteken át megy a futball, időnként leszakad az ég, valaki elsírja magát, feltűnik pár orosz szimbolista költő, megannyi felesleges ember, Andrej szerelembe bonyolódik Anicával, az okos, de lassan teljesen cinikussá és meghasonlottá váló színésznővel. A dagonya egyre nő, a lét, akár a fiúk focizásra használt utcai ruhája, folyton bekoszolódik, a másfél órás filmipari egységekre szocializálódott néző pedig szenved, ám időnként azon kapja magát, hogy létezik. Az a brutálisan egyszerű valami, amit életnek szokás hívni, valóra váltja aztán a rossz előérzeteket, nemtelen egyszerűséggel csapva szét bármiféle illúziót. A remek beállításokban gondolkozó, de kevéssé bátor ifj. German döbbenten konstatálja, milyen is az élet. Túl hosszú filmje minduntalan áthömpölyög a műfaji határokon, és szétfolyik - nem véletlenül nem Jancsó Miklós csinálta meg a Régi idők fociját. A mai harmincasok első tapasztalatait, a felnövés botrányát rögzítjük vele: ideges, beteges szuszogások, szorongás, balsejtelmek és valami titokzatos, őrlángon égő belső energia, így jöttünk.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.