Õszike - Woody Allen: Melinda és Melinda (film)

  • Dercsényi Dávid
  • 2005. július 7.

Zene

A mesterről valahogy mostanság egy másik klasszikus filmcím jut az eszembe, a Kifulladásig.

A mesterről valahogy mostanság egy másik klasszikus filmcím jut az eszembe, a Kifulladásig. A fáradhatatlan New York-i rendező amúgy Luc Bessonhoz hasonlóan évről évre igyekszik leépíteni reputációját, de eddig legalább filmjeinek alapjegyei, úgy is mint a finom, elegáns humor, a könnyed és összetéveszthetetlen atmoszféra(teremtés) vagy a biztos kezű színészválasztás és -vezetés, biztosítottak valami megnyugtató alap-járatot. A különböző cselekmények dacára a jó Woody Allen-filmek mindig ugyanarról szóltak, amit már Fellininek is megbocsátottunk, a roszszak pedig általában műfaji filmek voltak, de az utóbbiak is csak az elmúlt tíz évben romlottak el.

Ezek után elárulható, hogy a Melinda és Melinda műfaji film: egy történetet próbál a rendező egyszerre vígjátékszerűen és dramatikusan feldolgozni. Az efféle próbálkozások esetében az alaptörténetnek nem árt elég különlegesnek lenni ahhoz, hogy a szimultán futó két szál ne gabalyodjon össze. Ám ez esetben Allen fantáziája nem pörgött fel túlságosan: egy kifáradt házasságot borít fel egy titokzatos nő, a. m. Melinda felbukkanása, s kever bele a történetbe egyre több férfit és nőt. Allent érezhetően a két hangnem összefonása kötötte le, a cselekményt hanyagul összedobta, szálak maradnak elvarratlanul, karakterek plaszticitás nélkül. Nem csoda, ha a színészeknek nehéz dolguk van, nem is igen tudnak mást csinálni, mint mimikájában és gesztusaiban utánozni a direktori székben üldögélő, tisztességben megőszült neurotikust. Persze azért sem tudnak mit kezdeni szerepeikkel a hős- és jellemszínészek, mert nem jó szakemberei a mesterségüknek. Radha Mitchell a kulcsszerepben irritálóan modoros, s a többiek sem remekelnek. Az eddig biztos pontként jegyzett alleni humor kínosan otromba és már-már ostoba formát ölt. Nem mondom persze, hogy végig az arcunkra fagyott félmosollyal üljük végig a filmet, de pár ütős poén ez esetben kevés.

Az, hogy a tragikus feldolgozás erősen vicces lett, s fordítva, meglehet, az alkotói szándékból fakad, de erős a gyanú, hogy egyszerűen hiba. Ugyanolyan erős és szokatlan hiba, mint a sehová sem tartó, elhibázott, túlméretezett jelenetek és szövegmonstrumok. Hab a tortán, hogy az autonómiájában amúgy megbízó rendező ellenállhatatlan kényszert érzett arra, hogy a két feldolgozás végére egy teljesen felesleges magyarázó részt iktasson, ami nemcsak hogy agyoncsapja a nem túl erőteljes addig történteket, de arra is rámutat, hogy maga Woody Allen sem érezte filmje határait megnyugtatónak, s feltétlenül ki kell mondania pár tételmondatot. Nem kellett volna. Sőt, az egész Melinda és Melinda felesleges. Inkább menjünk el a kölcsönzőbe, és vegyük ki a Fogd a pénzt és fuss!-t.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.