Ki tudná pontosan megmondani, hol is hagyta el frissességét, hitelességét, bölcsességét, életkedvét és nem utolsósorban humorát a 80-as évek kedvelt és erős magyar filmes műfaja, a vígjáték? Mindenesetre a következő dekád derekára egy teljesen kiürült, erőltetett, jobbára bohózati elemekből építkező roncs maradt, kimunkálatlan karakterek és forgatókönyvek, dialógusok, alpári viccek tömegét, ólomlábon járó percek nehéz emlékét hagyva maga után, nemegyszer a leplezetlen marketingfunkciót hirdetve. Utánérzések, klisék és a klisék utánérzései, fáradt színészek, még fáradtabb poénok szakmányán edződve a moziba járó már szinte előre rettegett, ha honi komédiát vetett elé a sors. Hisz álproblémákat és álproblémátlanságot, műanyag világokat azért még senki nem érez a saját-jának, mert a soha nem használt magyar mondatokat magyar színészek mondják bele a magyar kamerába. A Csak szex és más semmi esetében két tényező ugrasztotta görcsbe a gyomrom: a cím és a moziban látott előzetes. Egy ízig-vérig szexista és alpári komédia hagymáza kavargott a szemem előtt, jobb sorsra érdemes színészeink kínlódása, valóságshow-ba oltott délutáni kvízjáték stb.
És nem.
A Csak szex és más semmi mindenki meglepetésére egy normális, helyes vígjáték lett. A főszereplő, Dóra figurája csakúgy, mint a többi, tisztességgel ki lett dolgozva, és a cselekmény is feszesre szabott. Ráadásul a film témája is igencsak akut: a kapcsolatokra való képtelenség és a tőlük való félelem a tárgya a fiatal dramaturgnő és környezete életének. Dóra magányos, és az alkalmi kapcsolatai sem sikerülnek túl romantikusra. Ráadásul hamarosan ráébred ar-ra, hogy gyereket akar. Ám min-dig rossz helyen, rossz időben és rossz módszerrel próbál rátalálni az ideális jelöltre - már ez az igénymegjelölés is az elhibázottságra utal. Nem mer magából kiindulni, nem bízik magában, folyton barátnőjére, a szívdöglesztő Zsófira hallgat, aki, bár elméletileg boldog, hiszen mindennap mást hurcol az ágyába, tehát "sikeres", maga is üresnek érzi az életét. Így hiába van a szeme előtt az akár többszörös megoldás, a színházi próbafolyamatban vele együtt dolgozó színész Tamás (vagy akár a zenész Péter), Dóra inkább a szerepek által kínált biztonságba menekül. Így veheti lajstromba aztán Goda Krisztina filmje a jelenkori férfi- és női identitás néhol idétlen, néhol elszomorítóan bombasztikus, a félelemre, a csalódás elkerülésére összeeszkábált magatartásmintáit, frázisait. Egy kamaszos, infantilisen koravén 30-as generáció arcéle rajzolódik ki a nevetés hátterében.
És ezt a színészeknek is köszönhetjük. Schell Judit Dórája a kellő mértékben hektikus, egyszerre bizonytalan és erős; remek alakítás. Csányi Sándor is jól hozza a macsóságba, vezérkanságba szorult figurát, bár itt van egy-két belső ellentmondás. Dobó Kata viszont, maga is a terhes múlt termékeként, rossz, hiányzik belőle bármiféle szenvedély, dög, így ez a figura sajnos kidolgozatlan marad. Remek Gesztesi Károly mint Paskó, a rendező, Seress Zoltán pedig jó az érzékeny, de megkeseredett Péter szerepében.
A film tehát végre úgy viselke-dik, mint egy normális vígjáték. Ez máshol alap, itthon örülni kell neki, úgyhogy, bár lehetne kekeckedni egy sort, ezt most hagyjuk. Örüljünk, amíg lehet.
Forgalmazza a Hungaricom
