Kiállítás

Arctalan hatalom

Bíró Eszter: Policy

Képzőművészet

A fiatalság (mint szokták volt mondani) nem erény, hanem állapot; de a tehetség kortól független.

Bár az is lehet, hogy a harmincadik életévéhez közeledő fotóművész azért volt képes ilyen erős anyagot összeállítani, mert megfelelő magyarországi képzés híján (lévén, hogy itthon a képzőművészeti fotóhasználat oktatása még gyerekcipőben jár) Glasgow-ban végezte el felsőfokú tanulmányait. A skóciai tanulmányok egyrészt támogatták Bíró fotóhasználattal kapcsolatos, konceptuális elgondolásait, másrészt távolságot is teremtettek; külföldről nézve ugyanis sokkal feltűnőbbek azok az események, melyekbe mi egyre fáradó felháborodással, de mégis beletörődünk.

Ahhoz, hogy a Me-mo-art Galériában kiállított tizenkét művet értelmezzük, szükséges megemlíteni a fotográfia státuszával kapcsolatos gyakorlati/elméleti problémák egy halmazát. A fénykép a hétköznapi elképzelések szerint a valóság mása vagy a tökéleteshez közelítő leképezése – ezt szoktuk dokumentum­értéknek nevezni. A fotó azonban nem par excellence tükör; ahogy az analóg korszakában is megváltoztatható volt (retusálás), úgy a digitális érában is manipulálható. A fotográfia egy nagyon csalóka médium; úgy játszik a virtualitás és a valóság, a hazugság és az igazság, a látszat és a „realitás” közt, hogy észre sem vesszük. Bíró korábban sok (ön)arcképet, portrét készített. Ekkor figyelt fel arra, hogy a fotó magánhasználatának egyik igen divatos alesete, a szelfizés jelensége gyakorlatilag átírja a valóságot – nem éljük meg az eseményeket, és nem is dokumentáljuk; az aktus maga elfedi, távoli ködbe burkolja az életet (lásd a mostani tunéziai merénylet után a netre felkerült szelfiket).

A kiállított, átlényegített portrékat tartalmazó anyag a 2014-es, a fotóművészek számára kiírt Pécsi József-ösztöndíj beszámolójára készült, és mind témájában, mind technikai megoldásaiban több síkon közelíthető meg. Az egyik kiindulópont személyes: „Tizenhárom éves lehettem, amikor nyáron a kertünkben egy szolgálaton kívüli, civil ruhás rendőr rám és a szomszéd lányra fogta a szolgálati fegyverét. A labdánkat akartuk visszakérni tőle, amit az udvaron hagytunk, amíg felmentünk inni. Ő úgy gondolta, hogy az övé, mert ő találta. Aznap a férfi többtől fosztott meg, mint egy labda. Nem szeretem a rendőröket, nem bízom bennük.” A mindenkori hatalom egyik öklének, a rendőri erőszakszervezetnek a szeretete vagy utálata, vagy épp a megértéssel párosuló ellenérzése személyiségfüggő; nekem például a mai napig görcsbe rándul a gyomrom, ha megállítanak a rendőrök. Ráadásul a fotografált képmások tipizálását éppen a rendfenntartó erők vezették be; elválasztva a jót és a rosszat, a hőst és a gonoszt/bűnözőt egymástól. Viszont ha a törvény embereinek nincs, mert például a sajtófotókon kitakarják az arcukat, akkor nem mások, mint fel- és kicserélhető eszközök, uniformisba öltöztetett, üres bábok.

Bíró fotósorozata éppen az ürességen, a személyiség kivonásán alapul. Első lépésben a neten elérhető rendőrportrékat lúgozta ki (megtartva a haj- és szőrszálakat, vagy a megcsonkolt szemüveg szárát), majd a fényérzékeny nyersanyagokat áttranszponálta egy kép­ernyőre; a kiállításon látható fotók ezekről a tévéképernyőkön megjelenő képekről készültek. A több lépésben elvégzett átalakítás (mediális váltás) nyomán a munkák egyszerre esnek szét pixelekre és lesznek élesek. Ráadásul az utólagos képkorrekció nem mindenre terjed ki; a hangsúlyossá tett állak alatt mintha mindegyik arctalan személynek ugyanolyan (szőrös) nyaka lenne, néha elcsúszik a kép, sőt több esetben láthatóvá válik a „képkocka” (a fénykép szélein megjelenő technikai paraméterek). De ez még nem minden.

A (többek közt) szöveg és kép felcserélhetőségével/behelyettesítésével operáló koncep­tuális művészet hatására létrejött művek szó szerinti olvashatóságában a szöveg az irány­adó: a képnézetet az határozza meg, hogy a voltaképp vakon rágépelt szavak vagy szótöredékek miként olvashatók (ennek megfelelően három munka is „fejjel lefelé”, azaz a képnézési megszokást felülírva látható). S bár létezhet a verbalitás minden elemét nélkülöző gondolat, és olyan kép (fotó vagy festmény), amelynek létrejöttét nem egy kifundált ötlet, hanem valamiféle belső ösztön vagy látás vezérli, a nyugati (és ezen belül persze még hangsúlyosabban a magyar) kultúra szövegközpontú. A fotókon megjelenő szövegek (amelyek egyben a képek címeként is funkcionálnak) egyrészt egy belső utalásrendszer részei (csonkolt vagy teljes formában szerepelnek a Pécsi József-ösztöndíj kurátorainak nevei, továbbá barátoknak „ajánlott” munkák), másrészt általános síkon mozognak (Man, Woman, Me). Harmadrészt összemossák a bűntelen és bűnös határát (Heroe, Criminal).

A szöveg mint a testre írt nyom vagy megbélyegzés (elkülönítés) eszköze az emberi civilizáció egyik legrégebbi hagyománya. A most ránk oktrojált rendet sok (akár radikális) módon lehet megtörni, egy művésztől az is elég, ha visszavág – és megbélyegzi a megbélyegzőket.

Me-mo-art Galéria, Bp. XIII., Pannónia u. 6., nyitva: augusztus 8-ig

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.