Dékei Kriszta

Ugyan az acb Galéria profilja szerint progresszív kortárs művészeket képvisel, e tág halmazon belül azonban (ki nem mondottan) elsősorban a posztkonceptualista művészeket preferálja – bár az is igaz, hogy legalább ekkora csoportot alkotnak a „politizáló” alkotók is (nem beszélve a két halmaz közötti átfedésről).

A furcsa szóösszenövéssel megjelölt kiállítást az autista gyerekekkel (és fiatal felnőttekkel) foglalkozó, fő profilja szerint az új, civil lakóotthonok (bentlakásos intézmények) létrehozására és fenntartására fókuszáló, továbbá rajzfoglalkozásokat is tartó Mosoly Alapítvány szervezte.

A művész indulása egybeesett az ezredforduló környékén egyre divatosabbá váló figuratív festészettel, illetve a korszak vizuális „forradalmával”, azaz az interneten felbukkanó, tömeges fogyasztásra felkínált digitális képek elterjedésével.

Az egész életművet összegző győri kiállítását kötözködésre hajlamos férje rendezte, aki sosem látott és elfelejtett képeket is előszedetett vele. Ennél jobb alkalmat keresve sem találnánk, hogy az ürügyként használt témákról, a túl érdekes perspektívákról és a véletlenről beszélgessünk Vojnich Erzsébettel.

Magyarul az „Egyszarvú több mint nemzet” címre keresztelték – pedig „Az egyszarvú több mint a nemzet” vagy „Az egyszarvú többet ér a nemzetnél” közelebb járna az eredetihez – a tizenegy művészt és két művészcsoportot felvonultató ki­állítást, amit korábban már a bécsi Knoll ­Galériában is bemutattak.

A három fiatal (a nyolcvanas években született) művész közös kiállításának címe egy az emberi és növényi társadalmak összekapcsolódására utaló, képzett szó, amely a kurátor (Laki Júlia) szövege szerint két dolgot ötvöz egymással.

Semmiféle hallucinogén anyagot nem kell magunkhoz vennünk ahhoz, hogy betépjünk az 1995 óta számos közös munkát jegyző „testvérpár” (azaz Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) kiállításán – maga a komplex és intenzív, szürreális látvány az, amely módosult tudatállapotba taszítja a befogadót. Ezt olyan multimédiás installációs prezentációval érik el, amely ­ – mint azt a kiállításhoz írt szöveg is állítja – „napjaink Kelet-Európájának rögvalóságát filozófiai és transzcendens eszmékkel, nekrorealista humorral vegyítve közvetíti”.

A kiállítás szögletes zárójelek közé szorult címe egyfajta elkülönülést jelez; mintha a fogalom leválna a művekről, és valami másra utalna.

A kiállítás címében megjelenő idézet Kassák Lajostól származik – ezen belül a Tisztaság könyvében (1926) megjelentetett számozott versek közül a 41.-ből. De ugyanekkor jelentek meg a Nyugatban az Egy ember élete első kötetének fejezetei is.

A Mátyás téri Gallery8-ban megrendezett és augusztus 2-án megnyílt kiállítás az auschwitzi cigánytábor elpusztításának 70. évfordulójára emlékezik: 1944-ben ezen a napon gyilkoltak le az SS-katonák több mint három­ezer roma embert. Az akkor tizenegy éves Ceija Stojka maga is a tábor „lakója” volt, viszont négy testvérével és édesanyjával együtt túlélte a porrajmost. (Édesapját már korábban meggyilkolták Dachauban.)

Mára a par excellence under­groundnak indult (mail-art) vagy a műtárgypiacot ab ovo elutasító mozgalmak, művészeti irányzatok (fluxus, koncept art) produktumai bevonultak a nagy múzeumok kiállítótereibe – hírnevet és elismerést biztosítva az alkotóknak.

Talán száz méterre a Szabadság téri förmedvénytől található a Higgs Mező galéria és kávézó. A nyitott és visszafogottan modern (bár semmiképpen sem steril) térben látható kiállítás ékesen bizonyítja, hogy a Párkányi Raab-féle giccsparádé és Melocco "leples bitangjai" ellenére is van magyar szobrászat.