Dékei Kriszta

Nem tudható, hogy a CET-et tervező Kas Oosterhuis mit szól a beruházó és a kivitelezők közötti, átláthatatlan viták után végre megnyíló épületéhez, amely olyan ikonikus és professzionálisan megoldott városi jelként funkcionált volna, ami nem csupán külsejével csábítja el a látogatókat.

Gimnáziumi irodalomtanárunk - mint később bevallotta - sokkal mélyebben tanította és kérte számon azokat a szerzőket és műveket, amelyeket nem kedvelt. Utólag ugyan kisakkoztuk, kik/mik voltak ellenszenve tárgyai, én viszont nem árulok zsákbamacskát: egy rövid fiatalkori fellángolástól eltekintve sosem szerettem Chagall műveit (korai eltévelyedéseim között tartom számon Vasarely op-artos műveinek csodálatát is). A prekoncepciókat ugyan nehéz félrerakni, de azért igyekeztem nyitottan végignézni a kiállítást: katartikus élményben ugyan nem volt részem, viszont megértettem, hogy miért is ódzkodom az orosz-francia mester műveitől.

A Vasarely Múzeum földszinti terempárját megtöltő kettős tárlat egyrészt a Párhuzamos kiállítás címen futó kiállítássorozatba illeszkedik, másrészt kötődik az első emeleten látható, az OSAS (Open Structures Art Society/Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület) által szervezett Határterek/Interspaces című csoportos kiállításhoz.

A Szépművészeti tárlatának megszervezéséről és a bizarrnak tartott barokk sokszínűségéről a kiállítás társkurátorával beszélgettünk.

Tagadhatatlan, hogy a Ludwig Múzeum profiljában visszalépést jelent egy utazó kiállítás bemutatása.

Az amerikai feltaláló, filmrendező, filantróp, aviátor (ebben a minőségében számos repülőgép kifejlesztője és a később American Airlines néven futó légitársaság megalapítója), nem mellesleg multimillárdos Howard Hughes 1967-ben - miután számos konfliktusa volt a tulajdonosokkal - felvásárolt egy Las Vegas-i szállodát.

Bár a Kiscelli Múzeum templomtere évtizedek óta kiállítótérként működik, a vendégkönyv szerint szinte minden kiállítás esetében akad olyan látogató, aki a műalkotások jelenlétét szentségtörésnek érzékeli.

Budapest egyik legfiatalabb galériájának neve (Flux Galéria) némiképp megtévesztő. A kisméretű intézményt vezető Romvári Márton és Juhász Éva ugyanis nem a fluxus művészet bemutatását célozta meg, hanem olyan, manapság kevésbé divatos áramlatokét, mint a minimalizmus, az absztrakt vagy a kinetikus művészet.

A tervek szerint október 31-én, a Bálnában nyílik Budapest harmadik legnagyobb kiállítótere. Andrási Gábor kurátorral és Török Tamással, a Budapest Galéria kiállítási osztályvezetőjével a félreértésekről és az új hely profiljáról beszélgettünk.

Ha létezne a legkülönlegesebb magyar magángyűjteményeket rangsoroló lista, abban kétségkívül Vörösváry Ákos és az Első Magyar Látványtár Alapítvány állna az első helyen.

Nem véletlenül esett a választás a kéthavonta megjelenő MúzemCafé című magazin könyvsorozatában az első kötet szerzőjére. A legtöbb idegen kifejezést egyetlen mondatba belezsúfoló előadó címére is méltán pályázó, rendre igen komoly asszociációs hálókat megmozgató György Péter unikális és kritikus szempontú, néhol metsző gúnnyal átszőtt írásainak egy része ugyanis a múzeumi paradigma átalakulásával, az urbanisztikai kontextusok megváltozásával foglalkozik.

Bár a Ludwig Múzeum előző vezetője és kurátorcsapata sokat tett azért, hogy a kortárs képzőművészet iránt érdeklődők számára láthatóvá tegye a kortárs nemzetközi törekvéseket, soha ilyen erőteljesen nem érződött a falak között a Nyugat lehelete.