A különböző és igencsak eltérő szemléletű műfajok (avantgárd poéma és realista regény) együttes jelenléte arra utal, hogy a művészettörténészek nagy bánatára nincs éles váltás egy életmű korszakai között. Kassák nemzetközi kontextusba illeszthető, klasszikus avantgárd korszaka 1927-ben zárult le: a kiállítás érdekes hozadéka, hogy egy 1928-as brünni kiállítás fotódokumentációjával átível egy másik korszak megváltozott, a dekoratív formalizmusba forduló formanyelvéhez is. Persze nem tudható, hogy ez a kurátor (Csatlós Judit) vagy Kaszás érdeme. De így talán állítható, hogy mind a kassáki váltás, mind a kicsit hommage-jellegű, Kassák három, bár egymásba fonódó „problémafelvetését” négy műben (műcsoportban) újragondoló/interpretáló és a jelenkori viszonyok szerint újraépítő/újrateremtő kiállítás a modernitás, az új (jobb) társadalmat felépítő utópia kudarcát példázza.
Kaszás a kiállításon a következő kassáki területeket „dolgozza fel”: a képarchitektúra fogalma és tárgyi megvalósítása (makettek, kioszkok), illetve az egyébként szintén a Tisztaság könyvében közölt, A reklám című cikk üzenete és hozadéka.
Kassák a képarchitektúra kiáltványt 1921 végén írta, szinte ugyanakkor, amikor Malevics a (metafizikus) Tárgy nélküli világot vagy El Liszickij a (praktikus) Proun-manifesztumot. Ritka eset a magyar művészet történetében, hogy egy alkotó egyidejűségbe kerül a nemzetközi irányzatokkal. Az még inkább, hogy ez a radikális, forradalmi, a „társadalmi konkretizáció” igényével íródott utópia ennyire összeszedett és jól megírt legyen (elvégre Kassák író is volt). Az elmélet képi lenyomatai 1922-ben a bécsi MA hasábjain jelentek meg. A kiállítás első „szintjén”, egy tárlóban ezek a képarchitektúrák és térkonstrukciók láthatóak – mellettük pedig Kaszás és Joláthy Attila a műveket a térbe kiléptető, színes makettjei és makettfotói (kicsit zavaró ugyan, hogy a Joláthy-féle 1979-es munkákról semmiféle információt nem kapunk). Egy másik tárlóban Kassák híres, 1924-ben készített kioszkterve, a manifesztum „hasznosítása”, működésképességének bizonysága, a PUR és AUTO feliratú hasábok alatt megbúvó POSTA feliratú kocka és az újságosbódé látható (mellettük Joláthy két makettje). Ehhez kapcsolódik a kiállítás második rétege, Kaszás 2013-ban készített Reklámromok című installációja. Az összetákolt, kicsit viharvert kioszkra emlékeztető építmény egyik oldalán Kassák reklámról írt szövege olvasható, melyben a maga sajátos szóhasználatával (együgyübedekker, smukk, nüanszírozás) a reklámművész feladatát írja körül. A reklámművész szociális alkotó, s mint ilyen, egyszerű, szuggesztív és elementáris „demonstratív erőkomplexumot” hoz létre: nem a termék szolgája tehát, hanem a tömegek vizuális nevelésének eszköze. S valóban, ha végigböngésszük Kassák, Rodcsenko vagy Herbert Bayer kioszkos reklámterveit, rá kell döbbennünk, hogy az effajta vizuális forradalom megvalósulása talán nem lett volna hiábavaló (mennyivel üdítőbb lenne egy Bayer-féle dohányboltba betérnünk, ahol a kékre és sárgára festett bódé felett, az óriási, piros tagolóelem vagy falfelület előtt egy gyárkéményre emlékeztető cigaretta füstöl). A fotóreprodukciók elé Kaszás három apró kioszkátiratot helyezett: gyógyszeres dobozokból és legókockákból felépítve az „új világot”.
Az építmény hátsó/oldalsó részén, egy bekeretezett, áttetsző fólia, azaz az üres reklám „árnyékában” Kaszás gyűjteménye tekinthető meg. São Paulóban egy 2006-ban kiadott rendelet betiltotta az óriásplakátokat: ennek eredményeként tizenötezer plakátot távolítottak el a közterekről. Az üres, szinte csontvázzá átlényegülő építmények fotói valóban megdöbbentőek, csupán azt nem értem, hogy e „reklámtemető” ellenpontozásaként miért (főként budapesti) reklámmementók szerepelnek. A lepusztult neonvázak, levakart matricás cégérek a lassan már húsz éve halódó kiskereskedelem mindenhol jól látható jelei – miként lehet egy, a brazilok többsége által támogatott ukáz mellé egy, a kapitalizmus természetét felmutató példasort helyezni? Mit állítunk? Hogy a piaci viszonyok az ördög művei? Vagy hogy a képi manipuláció közös akarattal eltüntethető? Abból, hogy Kaszás a reklámszekciót kiegészíti két olyan fotóval, melyeken két markáns portugál ellenvélemény is olvasható (például: „A gettó-falfestmények jobbak, mint a szürke falak”), az következik, hogy semmit. A Kaszás számára oly fontos téma, a „globális renddel és az elnyomás különféle formáival” szemben megfogalmazott kételyek/ellenvetések itt bemutatott példái és stratégiái ezekben az esetekben nyilván érvénytelenek. Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok, de számomra ez egy kissé még végiggondolatlan projektnek tűnik.
Ezek után talán meglepő, de a kiállítás jó. Az efemer, nagyon is köznapi anyagokból felépített, romos kioszktelep-installáció (2013–14) vagy a barokk (múzeum)épület előtt magasodó, a kassáki képarchitektúra alapján megépített kioszkkunyhó igazi telitalálat. Cseppet sem lekicsinyelve Kaszás barkácsművészetét vagy önfarkába harapó cargoesztétikáját, most mégis valami újat nyújtott. E két mű nagyon pontosan rezonál Kassák munkamódszerére. Kassák síkból kifelé építkező képarchitektúrái ugyanis „elgányoltak”, tagadják a szépséget és a tökéletességet. De ahogy neki, úgy Kaszásnak is sikerült az esendőségből (hulladékból) valami egészen egyedit teremtenie. Mondhatni ezt az árkot átugrotta.
Kassák Múzeum, Bp. III., Fő tér 1., nyitva szeptember 21-ig
