Kiállítás

Kioszkok hulladékból

Kaszás Tamás: „Mégsem olyan mély az árok / mint ahogy a mérnök kiszámította”

Képzőművészet

A kiállítás címében megjelenő idézet Kassák Lajostól származik – ezen belül a Tisztaság könyvében (1926) megjelentetett számozott versek közül a 41.-ből. De ugyanekkor jelentek meg a Nyugatban az Egy ember élete első kötetének fejezetei is.

A különböző és igencsak eltérő szemléletű műfajok (avantgárd poéma és realista regény) együttes jelenléte arra utal, hogy a művészettörténészek nagy bánatára nincs éles váltás egy életmű korszakai között. Kassák nemzetközi kontextusba illeszthető, klasszikus avantgárd korszaka 1927-ben zá­rult le: a kiállítás érdekes hozadéka, hogy egy 1928-as brünni kiállítás fotódokumentációjával átível egy másik korszak megváltozott, a dekoratív formalizmusba forduló formanyelvéhez is. Persze nem tudható, hogy ez a kurátor (Csatlós Judit) vagy Kaszás érdeme. De így talán állítható, hogy mind a kassáki váltás, mind a kicsit hommage-jellegű, Kassák három, bár egymásba fonódó „problémafelvetését” négy műben (műcsoportban) újragondoló/interpretáló és a jelenkori viszonyok szerint újraépítő/újrateremtő kiállítás a modernitás, az új (jobb) társadalmat felépítő utópia kudarcát példázza.

Kaszás a kiállításon a következő kassáki területeket „dolgozza fel”: a képarchitektúra fogalma és tárgyi megvalósítása (makettek, kioszkok), illetve az egyébként szintén a Tisztaság könyvében közölt, A reklám című cikk üzenete és hozadéka.

Kassák a képarchitektúra kiáltványt 1921 végén írta, szinte ugyanakkor, amikor Malevics a (metafizikus) Tárgy nélküli világot vagy El Liszickij a (praktikus) Proun-manifesztumot. Ritka eset a magyar művészet történetében, hogy egy alkotó egyidejűségbe kerül a nemzetközi irányzatokkal. Az még inkább, hogy ez a radikális, forradalmi, a „társadalmi konkretizáció” igényével íródott utópia ennyire összeszedett és jól megírt legyen (elvégre Kassák író is volt). Az elmélet képi lenyomatai 1922-ben a bécsi MA hasábjain jelentek meg. A kiállítás első „szintjén”, egy tárlóban ezek a képarchitektúrák és térkonstrukciók láthatóak – mellettük pedig Kaszás és Joláthy Attila a műveket a térbe kiléptető, színes makettjei és makettfotói (kicsit zavaró ugyan, hogy a Joláthy-féle 1979-es munkákról semmiféle információt nem kapunk). Egy másik tárlóban Kassák híres, 1924-ben készített kioszkterve, a manifesztum „hasznosítása”, működésképességének bizonysága, a PUR és AUTO feliratú hasábok alatt megbúvó POSTA feliratú kocka és az újságosbódé látható (mellettük Joláthy két makettje). Ehhez kapcsolódik a kiállítás második rétege, Kaszás 2013-ban készített Reklámromok című installációja. Az összetákolt, kicsit viharvert kioszkra emlékeztető építmény egyik oldalán Kassák reklámról írt szövege olvasható, melyben a maga sajátos szóhasználatával (együgyübedekker, smukk, nüanszírozás) a reklámművész feladatát írja körül. A reklámművész szociális alkotó, s mint ilyen, egyszerű, szuggesztív és elementáris „demonstratív erőkomplexumot” hoz létre: nem a termék szolgája tehát, hanem a tömegek vizuá­lis nevelésének eszköze. S valóban, ha végigböngésszük Kassák, Rodcsenko vagy Herbert Bayer kioszkos reklámterveit, rá kell döbbennünk, hogy az effajta vizuális forradalom megvalósulása talán nem lett volna hiábavaló (mennyivel üdítőbb lenne egy Bayer-féle dohányboltba betérnünk, ahol a kékre és sárgára festett bódé felett, az óriási, piros tagolóelem vagy falfelület előtt egy gyárkéményre emlékeztető cigaretta füstöl). A fotóreprodukciók elé Kaszás három apró kioszkátiratot helyezett: gyógyszeres dobozokból és legókockákból felépítve az „új világot”.

Az építmény hátsó/oldalsó részén, egy bekeretezett, áttetsző fólia, azaz az üres reklám „árnyékában” Kaszás gyűjteménye tekinthető meg. São Paulóban egy 2006-ban kiadott rendelet betiltotta az óriásplakátokat: ennek eredményeként tizenötezer plakátot távolítottak el a közterekről. Az üres, szinte csontvázzá átlényegülő építmények fotói valóban megdöbbentőek, csupán azt nem értem, hogy e „reklámtemető” ellenpontozásaként miért (főként budapesti) reklámmementók szerepelnek. A lepusztult neonvázak, levakart matricás cégérek a lassan már húsz éve halódó kiskereskedelem mindenhol jól látható jelei – miként lehet egy, a brazilok többsége által támogatott ukáz mellé egy, a kapitalizmus természetét felmutató példasort helyezni? Mit állítunk? Hogy a piaci viszonyok az ördög művei? Vagy hogy a képi manipuláció közös akarattal eltüntethető? Abból, hogy Kaszás a reklámszekciót kiegészíti két olyan fotóval, melyeken két markáns portugál ellenvélemény is olvasható (például: „A gettó-falfestmények jobbak, mint a szürke falak”), az következik, hogy semmit. A Kaszás számára oly fontos téma, a „globális renddel és az elnyomás különféle formáival” szemben megfogalmazott kételyek/ellenvetések itt bemutatott példái és stratégiái ezekben az esetekben nyilván érvénytelenek. Lehet, hogy szőrszálhasogató vagyok, de számomra ez egy kissé még végiggondolatlan projektnek tűnik.

Ezek után talán meglepő, de a kiállítás jó. Az efemer, nagyon is köznapi anyagokból felépített, romos kioszktelep-installáció (2013–14) vagy a barokk (múzeum)épület előtt magasodó, a kassáki képarchitektúra alapján megépített kioszkkunyhó igazi telitalálat. Cseppet sem lekicsinyelve Kaszás barkácsművészetét vagy önfarkába harapó cargoesztétikáját, most mégis valami újat nyújtott. E két mű nagyon pontosan rezonál Kassák munkamódszerére. Kassák síkból kifelé építkező képarchitektúrái ugyanis „elgányoltak”, tagadják a szépséget és a tökéletességet. De ahogy neki, úgy Kaszásnak is sikerült az esendőségből (hulladékból) valami egészen egyedit teremtenie. Mondhatni ezt az árkot átugrotta.

 

Kassák Múzeum, Bp. III., Fő tér 1., nyitva szeptember 21-ig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.