Ara-Kovács Attila

Az amerikai titkosszolgálat most kipattant megfigyelési-lehallgatási botránya a mai amerikai rendszert összevethetővé, sőt hasonlatossá teheti sokak szemében azzal, amelyet oly sokan gyűlöltek, s amit George W. Bush nevével kapcsoltak eddig össze.

Az önnön vallási-ideológiai válságában mindinkább elmerülő politikai vezetés nemcsak a demokratizációs folyamatot adta fel, s bontja vissza az ennek megfelelő intézményi rendszert, hanem komoly károkat okoz mind a gazdaságnak, mind az ország biztonsági rendszerének.

Belegondolni sem merek, hogy az emberi természet parancsa lenne – kivetkőzve egyéniségünkből – beleolvadni a törzsi, nemzeti, felekezeti, pártbéli közösségek uniformizmusába. Még akkor sem, ha naponta látok erre elborzasztó példákat.

A hegy ormán magasodó 150 méteres kereszt oly nyomasztóan tesz erőszakot az egész tájon, hogy méltó mementója maradt Franco korszakának, még akkor is, ha a diktatúra egykori giccsessége helyett mára már csak a giccs diktatúráját jeleníti meg.

Ha az Izrael-barátsággal igazán nem vádolható arab televízió is antiszemitizmust vet a magyarok szemére, s ha a baloldali szimpátiával aligha vádolható európai jobboldal is egyre leplezetlenebbül Orbán politikai ellenfeleinek drukkol, nagyon komolyan kell vennünk annak szavait, aki a szakadék felé rohanó Magyarországról beszél.

A legújabb dzsihádisták a 19. századi európai anarchisták közel-keleti klónjai, ám míg utóbbiak a zsarnokság elleni lázadással, az egyéni szabadság szekularizált kultuszával igyekeztek tetteiket igazolni, addig a dzsihádista anarchizmus maga a sötétség kultusza, az egyéni szabadságot el nem ismerő, mi több, tagadó elvakultságé.

Nem lehet azt állítani, hogy a modern nemzetközi rendszer hatalmas, a vesztfáliai békétől napjainkig ívelő folyamatának koncepciója egyedül az ő nevéhez lenne köthető, de az bátran kijelenthető, hogy Diplomácia című munkája a mára kialakult geopolitikai valóság legeredetibb és nagyon inspiráló összefoglalója.

Furcsa paradoxona lesz a sorsnak, ha a Merkellel minduntalan tengelyt akasztó Hollande teljesíti majd be mindazt, amit a Merkellel baráti viszonyt ápoló Sarkozy korábban oly eredményesen szabotált: a német vezetés alatti európai gazdasági integrációt.

A jobboldalnak nem voltak forradalmai és forradalmárai. A fülkeforradalmi pátosz már csak ezért is hazug. A mozgalom, amely a fülkeforradalom szerzői jogait birtokolja, az elmúlt három évben megváltoztatott mindent, rendszere azonban fenntarthatatlan, igazságtalan, ráadásul alávaló.

Oroszország továbbra is a NATO-t tekinti a legfőbb kihívó erőnek, ellenségnek. És mivel küszöbön álló katonai konfrontációban az orosz stratégák sem hihetnek komolyan, a Kreml alighanem általános – politikai és gazdasági – pozícióit próbálja e kardcsörtetéssel megerősíteni.

Együtt a szélsőjobbal, vagy törékeny baloldali koalíció, amely a török liberálisokkal egyetemben – mint tudjuk – „rátörni készül ismét nemzetére”. Szép kis alternatíva, melynek esélyeivel és kilátásaival jó lesz, ha – a bolgár példát szem előtt tartva – a magyarok is megbarátkoznak még azelőtt, hogy beköszöntene 2014.

Egyike volt az 1975-ös helsinki megállapodás kezdeményezőinek, aláíróinak, s ezzel megnyitotta a politikai érvényesülés lehetőségeit a kelet-európai ellenzéki mozgalmak előtt, amelyek másfél évtizeden belül elvezettek az itteni diktatúrák mindenhatónak tűnő hatalmának felszámolásához.