Jól ismert Európa-szerte a spanyol gazdaság nehéz helyzete, s azok a megszorítások is, amelyekkel a Mariano Rajoy által vezetett konzervatív kormány az államháztartás hiányát orvosolni próbálja. A munkanélküliség példátlan méretű, a fiatalok körében országosan 26 százalékos, de vannak területek, ahol ennek majdnem a duplája. A termelékenység valamelyest meglódult, de az ipari kulcságazatokban a pangás tovább tart; ilyen az építőipar is, mely korábban az ország fejlődésének és a turizmus bővülésének egyik motorja volt.
Ezért is váltott ki megütközést a kormány most nyilvánosságra került terve, hogy 300 ezer eurót kíván költeni arra a sziklabazilikára, amelyet Franco diktátor a Sierra de Guadarrama egyik völgyében, a Valle de los Caídosban – azaz az Elesettek völgyében – emeltetett. A templom óriási méretét a hegy gyomra elrejti a szemek elől, mégis mindenki képet alkothat grandiózusságáról, aki Madridból autóval az Escorial felé közeledik. A hegy ormán magasodó 150 méteres kereszt oly nyomasztóan tesz erőszakot az egész tájon, hogy méltó mementója maradt Franco korszakának (1939–1975), még akkor is, ha a diktatúra egykori giccsessége helyett mára már csak a giccs diktatúráját jeleníti meg.
Az épületegyüttes kialakítása 1940-ben kezdődött, de csak 1959-ben fejeződött be; a francói múlt kritikusai nemcsak azért tartják provokatívnak a ma már műemlékként számon tartott bazilikát, mert a diktátort 1975-ben bekövetkezett halálát követően itt temették el, hanem főként azért, mert az építésben több ezer politikai fogoly vett kényszerűen részt, akik közül számosan itt is lelték halálukat.
A bazilika fenntartása a spanyol Nemzeti Örökség Igazgatóságának a feladata, s kormányoktól függetlenül az elmúlt évtizedekben – beleértve a diktatúra felszámolását követő időszakot is – az Escorialba szervezett turistautak kötelező programja volt „Franco sírjának” a meglátogatása is. Ezt a gyakorlatot a José Luis Rodríguez Zapatero vezette szocialista kormány 2009-ben megszüntette, de 2011-ben, amint a jobboldal visszatért a hatalomba, a látogatók előtt ismét megnyíltak a kapuk, s ismét elkezdtek miséket tartani a bazilikában.
Nem kétséges, hogy az épületek renovációjának eljött az ideje, de szakértők szerint állapotuk messze nem életveszélyes, mindössze állagmegóvási szempontból lenne a restauráció indokolt. Ezért az aktuális intézkedés a jelenlegi anyagi körülmények között inkább ideológiai gesztus a Franco szellemét máig ébren tartó jobboldalnak és az egyháznak, semmint, hogy racionálisan indokolható szükségszerűség lenne.
Hogy nagyon is erről lehet szó, azt alátámasztja a parlament néppárti többségének azon döntése is, mellyel elutasította a baloldal javaslatát, hogy július 18-a, az a nap tehát, melyen Franco tábornok 1936-ban megindította a népfrontkormány elleni lázadást, váljék a „Diktatúra Elítélésének Napjává”.
A vita tovább folyik – írja az El País; az olasz Alessandro Pugno nemrég dokumentumfilmet forgatott a témáról A la sombra de la cruz (A kereszt árnyékában) címmel. Spanyol bemutatója nemrég volt a pamplonai Punta de Vista filmfesztiválon.
Érdemes megemlíteni, hogy az az andalúziai hegyoldal viszont, ahol a 20. század – Pirandello és Brecht mellett – legnagyobb drámaíróját, Lorcát megölték, majd a szó szoros értelmében tetemét egy vízmosásban elkaparták, bár 1981 óta emlékpark, szerénysége, szegényessége és elhagyatottsága kiáltó ellentétben áll az Elesettek völgyének giccses hivalkodásával. Nem szerepel egyetlen turistaút célpontjai, emléktúrái között sem. Nekem is órákig kellett keresgélnem, hogy rátaláljak Alfacar és Víznar között, gyakorlatilag a senki földjén.
