Aki a múlt vasárnapi bulgáriai parlamenti választásokban olyan tendenciákat keres, amelyek a majdani, 2014-es magyarországi választásokra vonatkozóan útmutatásokkal szolgálhatnak, bölcsen jár el. Magyarország nagyjából Bulgária színvonalára süllyedt az elmúlt pár évben, mind a civil, mind a hivatásos politikai kultúra szempontjából: tagja lett annak a társaságnak, amely már a korábbi V4-ek és a balti államok klubján kívül rekedtekből verbuválódott.
Igaz, Bulgáriában nem nyúltak olyan szemérmetlenül a választójogi törvényhez, mint Magyarországon. A Haraszti Miklós által vezetett, a választások tisztaságát felügyelő EBESZ-delegáció összefoglaló jelentése a választások előtti állapotokról okkal hangsúlyozza: ott alapvetően demokratikus, az uniós tagsághoz méltó választási törvény ad lehetőséget a pártoknak önnön megmérettetésükre. Más kérdés, hogy betartják-e ezek a pártok a törvényt, vagy sem.
A szembenálló politikai táborok igen kreatívan használtak illegális eszközöket a kampány során. Főként a jobboldal, amely 2009-ben ugyan megnyerte a választásokat, de amint belekezdett az unió által sürgetett reformokba, azonmód meg is bukott, s ez vezetett a mostani előre hozott voksoláshoz.
Az ország választópolgárait azonban nem lehet felmenteni a sajátos felelősség alól csak azért, mert pártjaik populisták és szemérmetlenül csalnak; mi több, kijelenthető: a bolgár választók szimpátiája pont olyan pártokat szült, amilyenek ők maguk. A hazai politikában igen magányosan maradt liberális párt, Meglena Kuneva volt EU-biztos Polgári Bulgáriáért (DBG) mozgalma be se jutott a törvényhozásba. Az eddigi jobboldali kormánypárt valamivel több mint 31 százalékkal az első lett (azzal együtt, hogy támogatottsága mintegy 10 százalékkal csökkent), a rivális szocialista párt 28 százalékot kapott (10 százalékkal növelve korábbi támogatottságát) – legalábbis az exitpolok szerint. Azaz nem meghaladva a hibahatárt.
Minthogy Bulgária hétmillió lakosa közül másfél millió tartósan külföldön él – elsősorban a nyugati uniós államokban, illetve Törökországban –, a végeredmény akár módosulhat is. Bár a törökországi bolgár–török kettős állampolgárok alighanem elsősorban a törökbarát Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSZ) pártot részesítik majd előnyben, amely megőrizte korábbi pozícióit (11 százalék), így helyezése irreleváns a két nagy párt erőviszonya szempontjából. Viszont a nyugati gazdasági emigrációba kényszerültek, akik ráadásul nem érezték az előző kormány intézkedésének otthoni gazdasági terheit, és csak közvetve szembesültek nap mind nap a volt kormányfő, Bojko Boriszov politikai populizmusával, tradicionálisan többnyire a jobboldalt részesítik előnyben.
Persze – mondják mások – a baloldal sem sokkal különb: zokszó nélkül megtűrte abban az ellenzéki blokkban, melyet a szocialista párt vezetett, az Attak nevű szélsőjobboldali, rasszista pártot. Ha Orbán egyszer összeáll a Jobbikkal – s nem tiltja be még idejekorán, amint azt sokan újabban vizionálják –, garantáltan erre a „történelmi” előpéldára fog Brüsszelben hivatkozni. Ám ha a Jobbikot mégis elérné többszörösen kiérdemelt politikai végzete, akkor viszont a bolgárok érvelnek majd Brüsszelben akként, hogy – szemben Orbánnal – fejlett demokráciájuk bezzeg sohasem vetemedne rá, hogy egy 11 százaléknyi populációt megszólítani képes pártot elhallgattasson.
Tény, hogy a bolgár lakosság is igen megosztott ideológiailag, ráadásul egyre növekszik azok száma, akik hátat fordítanak a politikának. Mégis e társadalom javára lehet írni, hogy – legalábbis a mostani választás előzetes eredményeiből kiindulva – egyáltalán nem növekedett az Attak támogatottsága; vagyis a baloldal bár megtűrte táborában alkalmi ellenzéki szövetségesként a rasszista pártot, annak politikai érveit nem próbálta ellopni, még csak támogatóit sem kísérelte meg elcsábítani. Pedig lett volna rá esélye, hisz az Attak volt a korábbi kormányzat talán legengesztelhetetlenebb kritikusa.
Minthogy politikai közmegegyezés mutatkozik a téren, hogy Boriszov semmiképp se térjen vissza miniszterelnökként, elvi esélye van annak, hogy a szocialisták a török párttal összefogva kormányt alakítsanak. Ha ez nem sikerül, akkor a következő hetekben a jobboldalnak kell majd összehoznia egy életképes kormányt, de ez az Attak parlamenti voksai nélkül nem fog menni: együtt a szélsőjobbal, vagy törékeny baloldali koalíció, amely a török liberálisokkal egyetemben – mint tudjuk – „rátörni készül ismét nemzetére”.
Szép kis alternatíva, melynek esélyeivel és kilátásaival jó lesz, ha – a bolgár példát szem előtt tartva – a magyarok is megbarátkoznak még azelőtt, hogy beköszöntene 2014.
