Ara-Kovács Attila

A miniszterelnök a beszédét ürügyként használta fel arra, hogy „demokráciabarát” környezetben védelmébe vegye az új magyar alkotmányt, melynek gyalázatos módosításai már egy ideje világbotránynak számítanak. Ennél kevésbé undorító bárdolatlanság is meghaladta volna a minimálisan jóérzésűek ingerküszöbét.

2006 és 2013 között alig nyolc év telt el. Ám a jelek szerint e nyolc évből az elmúlt három bőségesen elég volt ahhoz, hogy a Magyarországról addig élő kép teljességgel megváltozzon. Hogy mi, mindannyian mindannak a legaljává váljunk, amit még nagyjából európainak lehet nevezni.

Magyarországot is csak a jobb- és a baloldal együttműködése lenne képes kimozdítani a válságból, ennek viszont előfeltétele Orbán távozása. Ez az európai jobboldal érdeke is, nemcsak politikai, hanem gazdasági és uniós szempontból egyaránt. Előbb-utóbb ez nyilvánvalóvá válik.

A magyar-román rangadót kísérő közel sem szívderítő jelenetek, majd a Puskás-stadion elé kiömlő nemzeti fekália rádöbbenthette volna a kormányzó pártot, hogy a társadalom ellenében egyfajta magánhadseregként dédelgetett futballhuligánok még a fejükre nőhetnek, s egyszer majd választaniuk kell közöttük és a rendőrség között. De a jelek szerint az esetből most sem tanultak.

A rezsim legitimitását a vezér halála és az ellenzék előretörése végképp kikezdte, csak idő kérdése a váltás. Ez komoly geopolitikai változásokat ígér, s ezzel párhuzamosan belpolitikai következményei is vannak.

A civil társadalom láthatóan kész elhinni önmagáról, hogy civilsége már magában politikai profizmusnak számít. Megjelenése a közösségi médiában pedig képes hatékony véleménnyé formálni bármilyen szándékot, a társadalmi igazságosság vágyától egészen a fényevésig.

Mit ígér az alternatíva Németországnak? Az euróövezet elhagyását; a nemzetállami szuverenitás helyreállítását Brüsszellel szemben; jobboldali kormányzatot, de ideológiáktól mentesen, átnyúlva az eddigi pártok felett. Ha magyar analógiát keresnénk: két rész politikai gátlástalanság (Fidesz), egy rész civil dilettantizmus (ellenzék).

Mostantól már nem a „béke”menethez csatlakozó, számos jó szándékú ember látványa fogja megbocsáthatóvá tenni a vezérmolinó mögötti Bayer, Bencsik és Széles jelenlétét, hanem az ő jelenlétük fogja megbocsáthatatlan bűnné tenni mindenki más csatlakozását egy efféle menethez.

Kijev nem került ugyan közelebb Brüsszelhez, de valamelyest ismét távolabb került Moszkvától, s attól, hogy a Putyin által szorgalmazott saját gazdasági és politikai térség (vámunió) része legyen. Nagyjából ott áll, mint a 2010-es választásokat megelőző pillanatban: félúton Nyugat és Kelet között.

A miniszterelnök hívei körében eredményes kampánnyal építette fel máig töretlen személyi kultuszát, ő lett „az emberek embere”, a sajtó mérvadó része pedig továbbra is a befolyása alatt áll. Mi több, a tavaly kiadott tankönyvek mint „az ország történetének egyik kiemelkedő személyiségét” említik.

A magyar baloldal, a liberálisok, a zöldek nem is tudják, milyen sokat köszönhetnek Angela Merkelnek. Erre csak akkor ébrednek majd rá, amikor Orbán politikailag megbukik, s fény derül arra az erőre, amelynek jelentékeny szerepe lesz ebben a bukásban.

A Kim Dzsong Un helyett döntéseket hozó tábornokok talán épp most látták elérkezettnek az időt, hogy Peking és Moszkva helyett teszteljék az Egyesült Államok nagyhatalmi eltökéltségét – hogy egyszer majd kínai és orosz patrónusaiktól kérjék meg mindennek az árát.