Ara-Kovács Attila

A szlovén választók egyértelmű üzenete jelzi, ők nem szeretnék, hogy az eddigi mederben haladjanak az ország dolgai. Sem a 2008 óta kormányzó baloldal, sem pedig az azt megelőző jobboldali kabinet produkciója nem volt meggyőző számukra, mi több: okkal vádolható mindkettő azzal, hogy nem vették komolyan feladatukat; a gazdasági válság dacára figyelmüket más sem kötötte le, mint hatalmi küzdelmeik.

„Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: milyen hiba történhetett a transzatlanti kapcsolatok felkent őreként viselkedő Külügyminisztériumban és a hírszerzésnél, amikor Orbán libanoni útját előkészítették? Vagy a frissen alapított és pénzzel jól kibélelt Terrorelhárító Központban rontottak el ismét valamit? Orbán eddig „csak” a demokrácia árulójaként vonult be a történelembe, most már Európa és a transzatlanti érdekszövetség biztonságának az elárulójaként is megbélyegezhetik.”

A kormány mellett vasárnap kiállók épp azt igyekeztek egyértelműen a világ tudtára adni, hogy a sajátos nemzeti megoldásokat részesítik előnyben, nem pedig az uniósokat. És tulajdonképpen épp ez az, amire végképp nem létezik más szó, mint a tudathasadás.

Az orosz történelemben nem példátlan módon megint előkerült valahogy a minden orosz összefogását sürgető felhívás. Hogy most mi ellen kell összefogni? Természetesen ez sem új: azok ellen, akik nem nézik jó szemmel, hogy „a térdelő Oroszország újra talpra álljon”. Akik korlátozni akarják szuverenitását, élősködni akarnak rajta, visszaélve az orosz ember eredendő jóságával és tisztességével.

A hétvégén a Jobbik is tüntetett, uniós zászlót égetve. Ez az akció sem más, mint annak a szuverenitásnak a megjelenítése, amit Orbán hirdet és követel, s ami a kormány minden gesztusából visszaüzen. A Fidesz már rég elégette ugyanezt a zászlót, nyomát sem látni ott, ahol Orbán újabban megfordul… Így hát a Jobbik legfeljebb csak plagizált.

Mindenki csak arra a metaforikus jelre vár, amit egyedül az iráni lakosság adhat meg a külvilágnak. A pesszimisták azt mondják: a sah 1979-es elűzése óta a világ mindhiába várja ezt az üzenetet, ám az is igaz, hogy a gazdaság recessziója soha nem volt még ilyen mély, az infláció ilyen magas, az élet pedig ennyire kilátástalan, mint épp 2012 elején. Ráadásul az „arab tavasz” még egyáltalán nem távozott a térségből.

Néhány hete, a Szent Johanna előadása előtt összefutottam a Nemzetiben Karinthy Mártonnal. Röviden szóba kerültek az aktualitások, mire ő tréfásan kérdőre vont, hogy miért nem néztem még meg színházában a nagy sikerrel most is futó Csurka-darabot.

„Most az új választójogi törvény nem teszi lehetővé az autokratikus rendszer leváltásával együtt a különböző demokratikus alternatívák elkülönülését és önálló megmérettetését. A most létrehozandó EKA részben politikai pártok, részben civil és szakszervezetek együttese lesz. Identitásának kialakulását és a résztvevők önfeledt azonosulását vele számos tényező nehezíti.”

„Míg a közvélemény igen nagy figyelemmel követte a New York-i őrizetben tartott bankár minden egyes pillanatát, addig úgyszólván meg is feledkezett róla és felmentésének apró részleteiről is, amint szabadlábra került. Pedig a roppantul ördögi összefüggések pont ezekben a részletekben rejlenek. Vegyük sorra az izgalmas krimi – ma már jól dokumentált – legfontosabb fordulatait.”

„A dokumentum főként azért oly tanulságos, mert leleplezi annak a honi politikának a hitványságát, amely haszonleső módon kapkod cinkostársak után, és ellenségnek tekint mindenkit, aki nem pont ilyen. Az orosz jelentéssel Orbán Viktor megkapta, amit érdemelt. És ráadásul azoktól kapta meg, akik semmivel sem különbek nála. Sőt, pont olyanok, mint ő maga.”

„Az embert, amint esténként a televízió elé leül, rémült szégyenérzet szállja meg, amikor magára, országára és kormányára ismer a híradókban. Egy diplomatának még iszonyatosabb a helyzete... Míg mi utcára vonulhatunk azzal, hogy: »Orbán, takarodj!«, addig neki még meg is kell védenie azt az Orbánt, akiről lehet, hogy maga is úgy gondolja: legjobb lenne, ha már tényleg elmenne a fenébe.”

„Erdoğan kiengedte az Atatürk által bezárt szellemet a palackból, a köztársaság számos kulcsintézményét vészesen meggyengítette, mindössze azért, mert frusztrálta, hogy az Európai Unió az orra előtt becsapta az ajtót, a hidegháború vége, illetve a világ egypólusúvá válása pedig némileg inflálta Törökország eddigi szerepét a transzatlanti rendszerben.”