Amikor a Fidesz uniós zászlót éget

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 19.

Diplomáciai jegyzet

A hétvégén a Jobbik is tüntetett, uniós zászlót égetve. Ez az akció sem más, mint annak a szuverenitásnak a megjelenítése, amit Orbán hirdet és követel, s ami a kormány minden gesztusából visszaüzen. A Fidesz már rég elégette ugyanezt a zászlót, nyomát sem látni ott, ahol Orbán újabban megfordul… Így hát a Jobbik legfeljebb csak plagizált.

Végre vége a bujkálásnak. A külügyminiszter már nem csak nagyköveteit küldi ki a valóságba, hogy cáfolják annak tényeit, hanem véleményével maga is kiveszi a részét orwelli rendszerük megmagyarázásából: a fehér az fekete, a rossz tulajdonképpen jó. Vagy, hogy precízebbek legyünk: az a választási törvény, ami csak a Fideszt engedné győzni, maga a demokrácia csúcsa, akárcsak a miniszterelnök keze ügyébe vont összes döntési felhatalmazás. Stb., stb.

Eközben azért folyik tovább a taktikázás: az apparátus mást mond itthon és megint mást külföldön, csúsztatva kicsit a fázison, attól függően, mikor és hol jár le egyik-másik lemezük szavatossága. Minthogy itthon már egyre kevesebbeket hoz lázba, hogy az előző nyolc kommunista év rontott volna el mindent, most – jobb híján – ezt az érvet Brüsszelben melegíti fel az EP Fidesz-frakciója. Persze azzal ők is tisztában vannak, hogy a baloldali-liberális-zöld összefogás meglévő többsége, egy esetleges néppárti ellenállás dacára is Orbán ellen dönthet az Európai Parlamentben, de hát hol van már az a bizonyos „néppárti ellenállás”. „Kommunistát” emlegetve – a Fidesz-frakció reményei szerint – talán néhányukban mégis megszólal a lelkiismeret. Talán…

Gyakorta olvasom a nyugat-európai jobboldali lapokat, hogy ellenőrizzem: milyen „házon belüli” sajtója van a Fidesznek, milyen sikeres propagandára képesek uniós képviselői és nagykövetei. A minap a nagyon jobboldali és példásan konzervatív holland Elsevier került a kezembe, mely épp kommentárt írt annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság eljárást indít Magyarországgal szemben. Nagy meglepetésemre a cikk hangsúlyosan szól arról, hogy a „magyarországi fejlődés valóban aggasztó”, hogy a kormány „teljesen ellenőrzése alá vonta a médiát”, „megbénította az Alkotmánybíróságot”, „számos bírát pedig korai nyugdíjbavonulásra” kényszerített. Mindazonáltal a cikk szerzője, az ifjú történész, Robbert de Witt azt ajánlja Brüsszelnek, ne foglalkozzanak olyan apróságokkal, mint Magyarország megfegyelmezése, a következő választásokon majd a magyarok amúgy is elzavarják Orbánt és az ő Fideszét.

Optimista kicsengés, de közel sem a Fidesznek. Ha már legközvetlenebb szövetségeseik, ideológiai rokonaik is így vélekednek róluk, akkor nincs is szükségük ellenségre.

Itthon Martonyi most más lemezt tett fel hallgatóságának: szélsőjobboldali veszélyt emleget, mely aggasztó alternatívaként fenyeget, ha nem a Fidesz lesz a jövő befutója ismét. A külügyminiszter nagyinterjúinak megjelenéseivel egyidőben kaptam kézhez egy, az Előlánc Magyarországért nevű jobboldali mozgalom által kibocsájtott felhívást a „magyar szuverenitás melletti tüntetésre”. Hogy mit is jelent ez a szuverenitás, azt a Fidesz-stratégiákból, illetve az azok melletti magyarhírlapos kiállásokból mindenki tudhatja. A kormány által gerjesztett nacionalista (mindenki ellenünk) és antiszemita (filozófusok meghurcolása) propaganda, az unió és IMF-ellenesség (Brüsszel-Moszkva, háborúban állunk) mind-mind e szuverenitás része, sőt, annak lényege.

És akkor még nem is beszéltünk a múlt hétvégi szegedi kormány melletti tüntetésről, amelyen az a Csurka magasztalta Orbánt és rendszerét, akinek keresetlenségét mi is csak csodálni tudjuk, mindahányszor kiejti száján a szót: „zsidók”. Mindezek – hangsúlyozom – a kormány, Orbán, és végső soron Martonyi úr közeli szövetségesei: kivétel nélkül mind a Fidesz és Orbán javát akarják. Hol is itt a szélsőjobb alternatíva? Talán a Jobbik lenne az?

Ugyan. A hétvégén a Jobbik is tüntetett, uniós zászlót égetve. Ez az akció sem más, mint annak a szuverenitásnak a megjelenítése, amit Orbán hirdet és követel, s ami a kormány minden gesztusából visszaüzen. A Fidesz már rég elégette ugyanezt a zászlót, nyomát sem látni ott, ahol Orbán újabban megfordul. Ráadásul szemünk előtt égette el, amikor meghozta azokat a döntéseit, amelyeket a holland jobboldali lap oly akkurátusan elsorolt, s amihez most itt még hozzátehetnénk a választójogi törvényt, a Költségvetési Tanács ügyét, az oktatási törvényt, a kultúrpolitikát, és végül, de nem utolsó sorban a primitív „húsvéti alkotmányt”. Így hát a hét végén a Jobbik legfeljebb csak plagizált. A plágium – mint tudjuk – egyébként sem áll túl távol ettől az illusztris társaságtól, amelynek lehet, hogy egyelőre nincs Magyarországon politikai alternatívája, de hogy párja nincs, az egészen biztos.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.