Amikor a Fidesz uniós zászlót éget

A hétvégén a Jobbik is tüntetett, uniós zászlót égetve. Ez az akció sem más, mint annak a szuverenitásnak a megjelenítése, amit Orbán hirdet és követel, s ami a kormány minden gesztusából visszaüzen. A Fidesz már rég elégette ugyanezt a zászlót, nyomát sem látni ott, ahol Orbán újabban megfordul… Így hát a Jobbik legfeljebb csak plagizált.

Végre vége a bujkálásnak. A külügyminiszter már nem csak nagyköveteit küldi ki a valóságba, hogy cáfolják annak tényeit, hanem véleményével maga is kiveszi a részét orwelli rendszerük megmagyarázásából: a fehér az fekete, a rossz tulajdonképpen jó. Vagy, hogy precízebbek legyünk: az a választási törvény, ami csak a Fideszt engedné győzni, maga a demokrácia csúcsa, akárcsak a miniszterelnök keze ügyébe vont összes döntési felhatalmazás. Stb., stb.

Eközben azért folyik tovább a taktikázás: az apparátus mást mond itthon és megint mást külföldön, csúsztatva kicsit a fázison, attól függően, mikor és hol jár le egyik-másik lemezük szavatossága. Minthogy itthon már egyre kevesebbeket hoz lázba, hogy az előző nyolc kommunista év rontott volna el mindent, most – jobb híján – ezt az érvet Brüsszelben melegíti fel az EP Fidesz-frakciója. Persze azzal ők is tisztában vannak, hogy a baloldali-liberális-zöld összefogás meglévő többsége, egy esetleges néppárti ellenállás dacára is Orbán ellen dönthet az Európai Parlamentben, de hát hol van már az a bizonyos „néppárti ellenállás”. „Kommunistát” emlegetve – a Fidesz-frakció reményei szerint – talán néhányukban mégis megszólal a lelkiismeret. Talán…

Gyakorta olvasom a nyugat-európai jobboldali lapokat, hogy ellenőrizzem: milyen „házon belüli” sajtója van a Fidesznek, milyen sikeres propagandára képesek uniós képviselői és nagykövetei. A minap a nagyon jobboldali és példásan konzervatív holland Elsevier került a kezembe, mely épp kommentárt írt annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság eljárást indít Magyarországgal szemben. Nagy meglepetésemre a cikk hangsúlyosan szól arról, hogy a „magyarországi fejlődés valóban aggasztó”, hogy a kormány „teljesen ellenőrzése alá vonta a médiát”, „megbénította az Alkotmánybíróságot”, „számos bírát pedig korai nyugdíjbavonulásra” kényszerített. Mindazonáltal a cikk szerzője, az ifjú történész, Robbert de Witt azt ajánlja Brüsszelnek, ne foglalkozzanak olyan apróságokkal, mint Magyarország megfegyelmezése, a következő választásokon majd a magyarok amúgy is elzavarják Orbánt és az ő Fideszét.

Optimista kicsengés, de közel sem a Fidesznek. Ha már legközvetlenebb szövetségeseik, ideológiai rokonaik is így vélekednek róluk, akkor nincs is szükségük ellenségre.

Itthon Martonyi most más lemezt tett fel hallgatóságának: szélsőjobboldali veszélyt emleget, mely aggasztó alternatívaként fenyeget, ha nem a Fidesz lesz a jövő befutója ismét. A külügyminiszter nagyinterjúinak megjelenéseivel egyidőben kaptam kézhez egy, az Előlánc Magyarországért nevű jobboldali mozgalom által kibocsájtott felhívást a „magyar szuverenitás melletti tüntetésre”. Hogy mit is jelent ez a szuverenitás, azt a Fidesz-stratégiákból, illetve az azok melletti magyarhírlapos kiállásokból mindenki tudhatja. A kormány által gerjesztett nacionalista (mindenki ellenünk) és antiszemita (filozófusok meghurcolása) propaganda, az unió és IMF-ellenesség (Brüsszel-Moszkva, háborúban állunk) mind-mind e szuverenitás része, sőt, annak lényege.

És akkor még nem is beszéltünk a múlt hétvégi szegedi kormány melletti tüntetésről, amelyen az a Csurka magasztalta Orbánt és rendszerét, akinek keresetlenségét mi is csak csodálni tudjuk, mindahányszor kiejti száján a szót: „zsidók”. Mindezek – hangsúlyozom – a kormány, Orbán, és végső soron Martonyi úr közeli szövetségesei: kivétel nélkül mind a Fidesz és Orbán javát akarják. Hol is itt a szélsőjobb alternatíva? Talán a Jobbik lenne az?

Ugyan. A hétvégén a Jobbik is tüntetett, uniós zászlót égetve. Ez az akció sem más, mint annak a szuverenitásnak a megjelenítése, amit Orbán hirdet és követel, s ami a kormány minden gesztusából visszaüzen. A Fidesz már rég elégette ugyanezt a zászlót, nyomát sem látni ott, ahol Orbán újabban megfordul. Ráadásul szemünk előtt égette el, amikor meghozta azokat a döntéseit, amelyeket a holland jobboldali lap oly akkurátusan elsorolt, s amihez most itt még hozzátehetnénk a választójogi törvényt, a Költségvetési Tanács ügyét, az oktatási törvényt, a kultúrpolitikát, és végül, de nem utolsó sorban a primitív „húsvéti alkotmányt”. Így hát a hét végén a Jobbik legfeljebb csak plagizált. A plágium – mint tudjuk – egyébként sem áll túl távol ettől az illusztris társaságtól, amelynek lehet, hogy egyelőre nincs Magyarországon politikai alternatívája, de hogy párja nincs, az egészen biztos.