Ara-Kovács Attila

Lapunk megjelenése napján, december 8-án kezdõdik az Európai Unió csúcstalálkozója. A csúcsnak arról kéne valamilyen erõs jelzést adnia, hogy Németország hajlandó lesz az eddigieknél jóval több áldozatra az euró megmentése érdekében. A több pénzt azonban Berlin nem fogja a semmiért bedobni a közösbe; és az érlelõdõ politikai fordulat gyökeresen átírhatja az unió belsõ viszonyait. Az alternatíva a közeli apokalipszis.

„Öt globális politikai makrofolyamat indult el idén a világban; önnön nyomatékuk és az a hatásegyüttes, amellyel egymásra is befolyással lesznek, meghatározzák következő évtizedünket.”

"A politikai élet normalizálása kulturális létünk helyreállításával kell kezdődjön, nem 1944 előtti állapotokat rekonstruálva, hanem 2012 utániakat. Ha erre az új, demokratikus politikai formációk képviselői nem ügyelnek, akkor sajnos megint ugyanott kényszerülünk folytatni, ahol most abbahagyni igyekszünk."

Meglehet, a legkisebb fiú utódlási esélyei előtt az utat épp az nyitotta meg, hogy neki semmilyen reális víziója sincs az ország jövőjéről. Így rajta keresztül az a befolyásos kör tarthatja meg továbbra is a hatalmat, amely a mindenkitől „független” Észak-Korea megoldásait részesíti előnyben.

Az erdélyi politikus elveszítette szövetségeseinek támogatását.

Korábban a nemzetközi közösség képtelen volt meggyőzni olyan kulcsállamokat, mint az Egyesült Államok, Kína vagy India, hogy csatlakozzanak a Kiotói egyezményhez. Mi történt, hogy az érintett kormányok most mégis meggondolták magukat, s beleegyeztek: az új megállapodás, melyet Durban neve fémjelez majd, 2015-től immáron az ő részvételükkel lépjen érvénybe, majd 2020-tól hatályba?

Oroszország választott.

A románok jobban bíznak a Nyugatban

Nem sok mindenben egyezett Washington és Ankara véleménye az utóbbi időben, ám látványos – szabályt erősítő – kivételnek tűnik a török és amerikai álláspont egymásra hangolódása mindazzal kapcsolatban, ami Szíriában zajlik. Nemrég Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök is határozott hangon szólította fel Basar Asszad szír elnököt a távozásra, amit Washingtonban már több mint nyolc hónapja szintén szorgalmaznak. Sőt, amerikai részről kilátásba helyezték nem csak a szankciók további szigorítását, de – a líbiai példa nyomán – a NATO beavatkozását is.

A december 4-i oroszországi elnökválasztásnak egyszerre nagy és egyben nagyon csekély a tétje. Egyrészt aligha férhet kétség ahhoz, hogy a jelenlegi kormánypárt, az Egységes Oroszország jelöltje kerül ki végül győztesen, ugyanakkor nem mindegy, hogy mekkora fölénnyel. Bár a Kreml ma sincs híján a magabiztosságnak, a kormányt szolgáló sajtó éppoly féktelen, mint az a populista rezsimek esetében megszokott, de tovatűnőben van a lelkesedés, ami Vlagyimir Putyin rendszerét a kezdetekben, illetve annak zenitjén, 2008-ban jellemezte. Hogy mi történt időközben? Oroszország szempontjából is megváltozott a világ.

Diplomáciai jegyzet