Orbán a Közel-Keleten kavar

A magyar kapcsolat: arccal Irán felé

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. február 2.

Külpol

„Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: milyen hiba történhetett a transzatlanti kapcsolatok felkent őreként viselkedő Külügyminisztériumban és a hírszerzésnél, amikor Orbán libanoni útját előkészítették? Vagy a frissen alapított és pénzzel jól kibélelt Terrorelhárító Központban rontottak el ismét valamit? Orbán eddig „csak” a demokrácia árulójaként vonult be a történelembe, most már Európa és a transzatlanti érdekszövetség biztonságának az elárulójaként is megbélyegezhetik.”

A világ geopolitikai stratégiáját alakítók régi vágya vált valóra: egyrészt sikerült egyelőre elkerülni a tényleges háborút Iránnal, másrészt a nyugati demokráciák korábban nem tapasztalt egysége alakult ki Teheránnal szemben. Mindennek persze megvan a maga ára: hidegháborús eszkalálódás, mely persze egyelőre csak nyilatkozatháborúkra szorítkozik. Oroszország kardcsörtetése kissé nevetséges; ereje ugyan csekély, hogy a sorjázó szankciókat ellehetetlenítse, ugyanakkor titokban annak drukkol, hogy az iráni olajszállítmányok mégoly rövid kiesése is felhajtsa a nyersanyag árát, aminek Moszkva lenne az egyik legfőbb haszonélvezője. Kína és India viszont valóban keresztülhúzhatja a nyugati számításokat azzal, hogy a teljes iráni olajexportot átveszi, de igazából nekik sem fáj túlzottan az embargó, amely kizárja eddigi konkurenseiket az olajpiacról – ráadásul el is foglalhatják majd a német, francia, brit technológiai beszállítók eddigi pozícióit.

A Nyugatnak mindössze átmeneti zavart okozhat az iráni exportkiesés: Szaúd-Arábia már jelezte, kész pótolni a teljes mennyiséget, az amerikai haditengerészet pedig garantálni képes a Hormuzi-szoros hajózhatóságát. Ám ez sem feledtetheti, hogy a világ ismét két táborra szakadt, épp úgy, mint 1991 decembere előtt, amikor a Szovjetunió képes volt maga mögé állítani azokat az államokat, amelyek diktatúrái nem engedték meg népeiknek a demokrácia luxusát.

Az amerikai embargóhoz korábban csak részben csatlakozott nyugat-európai országok vállalatai mesés üzleteket kötöttek a perzsa államban; az elmúlt hónapok pénzügyi összeomlása pedig – az iráni valuta értéke 50 százalékkal devalválódott – még előnyösebb pozíciókba segítette a beszállítókat. Igaz, a csúcstechnológia – különösen az atomtechnológiai felszerelés, a szofisztikált számítástechnikai eszközök stb. – beáramlását már eddig is többé-kevésbé korlátozták, ám Irán még idejekorán kiépítette azokat a csatornákat, amelyek mindenfelé megnyitották számára a kiskapukat. A különböző hírszerző ügynökségek és elemzőközpontok évek óta figyelik az úgynevezett Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) tevékenységét. A korábbi fegyveres, az iszlám forradalom exportjával foglalkozó testület időközben az ország legkoncentráltabb, legbefolyásosabb gazdasági trösztjévé nőtte ki magát, hírszerző egysége pedig kifejezetten arra szakosodott, hogy a csúcstechnológia importjához megfelelő titkos forrásokat derítsen fel, kapcsolatokat építsen ki velük és biztosítsa a lebonyolításhoz szükséges logisztikát. E hálózatok külföldi működtetőjévé pedig a Hezbollah vált.

Hallott-e valaki mostanság arról, hogy a Hezbollah, mely oly sok kárt okozott egykor Izraelnek, akár egyetlen puskát is elsütött volna? Nem. Ezzel szemben politikai pozíciókat szerzett Libanonban, és elsőrendű szereplő olyan eszközök és technológiák árucseréjében, melyek kivitelét Iránba tiltják. Mint hogy Libanonban a szervezet immár kormánypozíciókat birtokol, gyakorlatilag a kormány és néhány hozzájuk lojális „független” üzletember bonyolítja a tranzakciókat.

A Hezbollah Irakban is ugyanezt a taktikát alkalmazza: először üzletelni kezdett, majd politizálni. A szervezet területi főtitkára, Wathiq al-Batat épp a napokban jelentette ki: gazdaságilag elég erősek már ahhoz, hogy kivegyék részüket a politikából is – írja az Al-Sharq Al-Awsat.

A Hezbollah műveleti központja korábban Damaszkuszban volt, egy idő után ez átkerült a libanoni Bekaa-völgybe. Szintén fontos vezetői központok vannak Bejrút déli negyedeiben, illetve Dél-Libanonban. A szervezetnek – a Jane's Terrorism and Insurgency Centre január 26-i elemzése szerint – tizenkét országban van jelentékeny befolyása, és ma már főként hírszerzéssel, illetve az iráni gazdasági-politikai célok szolgálatával foglalkoznak, semmint hagyományos terrorista akciókkal. Bár működési területük a Közel-Kelet, kiképzőtáboraik nemcsak Iránban és Szudánban, valamint a már említett Bekaa-völgyben vannak, hanem szerte Latin-Amerikában, mindenekelőtt Venezuelában (Isla de Margarita). Anyagi feltételeiket a perzsa állam biztosítja; csak a szervezet Libanonban lévő hírszerzési központja évi 100 millió teheráni eredetű amerikai dollárból gazdálkodhat, de szakértők szerint a szervezet ma már a saját lábán is megállhat, köszönhetően annak, hogy „bekebelezte” a libanoni nemzetgazdaság tetemes részét. Tizenöt latin-amerikai területi hálózata egyáltalán nem foglalkozik politikával, még kevésbé terrorizmussal – kizárólag a gazdasági kapcsolatok működtetése a profiljuk.

A különböző titkosszolgálatok nagy figyelmet szentelnek Irán libanoni „beágyazottságának”, melynek fő garanciája tehát a a kormányszintű Hezbollah-képviselet, továbbá más befolyásos síita szervezetek együttműködése. Mint amilyen az egykori radikális milícia, az Amal. Nabih Berri, aki Musa Sadr imámmal egyetemben társalapítója volt az Amalnak, mintegy tíz éve a terrorista szervezetet párttá alakította, majd megteremtette annak gazdasági hátországát is. Bár Berri a libanoni parlament elnöke, munkássága mindazonáltal szerteágazó. Egy olyan befektetői csoport élén áll, amely felvásárolja azokat az árukat és technikai eszközöket, amelyek már évek óta a tilalmi listák élén szerepelnek. A csoport arról is gondoskodik, hogy a „libanoni” beszerzések – főként légi utakon – megérkezzenek Iránba.

És itt kerül a képbe a magyar szál.

Orbán Viktor, Nabih Berri


Orbán Viktor, Nabih Berri

Fotó: MTI

A bejrúti The Daily Star című napilap cikkében részletesen taglalja, hogy Orbán Viktor, amellett, hogy előadást tartott a Demokratikus Középpártok Internacionáléjának most megrendezett ottani konferenciáján, nemcsak a miniszterelnökkel, Nadzsib Mikatival, de Nabih Berrivel is találkozott a gazdasági együttműködés lehetőségeinek feltárása érdekében. Ilyen tökéletes időzítés – gondolhatnánk – nincs is: akkor, amikor az Egyesült Államok példáját követve most már az Európai Unió országai is belátták az Irán elleni embargó elkerülhetetlenségét, Orbán Viktort, akinek egyébként rengeteg van a számláján, épp azokkal a politikusokkal hozza össze a sors, akiket az embargó kijátszásának főszereplőiként azonosítottak az erre szakosodott szervek.

Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: milyen hiba történhetett a transzatlanti kapcsolatok felkent őreként viselkedő Külügyminisztériumban és a hírszerzésnél, amikor Orbán libanoni útját előkészítették? Vagy a frissen alapított és pénzzel jól kibélelt Terrorelhárító Központban rontottak el ismét valamit? Nem voltak tisztában e lépés kétes súlyával és lehetséges komoly következményeivel? Vagy épp ellenkezőleg: nagyon is tudták, de képtelenek voltak arra, hogy a miniszterelnököt lebeszéljék egyébként is szánalmas „keleti politikájának” eme újabb baklövéséről?

Orbán eddig „csak” a demokrácia árulójaként vonult be a történelembe, most már Európa és a transzatlanti érdekszövetség biztonságának az elárulójaként is megbélyegezhetik – amint erre már egyértelműen célzott is az arra legelhivatottabb, David F. Gordon, a korábbi republikánus adminisztráció fő külpolitikai stratégája, illetve a CIA volt igazgatója. Aligha kétséges, ezt meg is fogják tenni.

Neked ajánljuk