Diplomatáink szerint a világ

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. január 6.

Diplomáciai jegyzet

„Az embert, amint esténként a televízió elé leül, rémült szégyenérzet szállja meg, amikor magára, országára és kormányára ismer a híradókban. Egy diplomatának még iszonyatosabb a helyzete... Míg mi utcára vonulhatunk azzal, hogy: »Orbán, takarodj!«, addig neki még meg is kell védenie azt az Orbánt, akiről lehet, hogy maga is úgy gondolja: legjobb lenne, ha már tényleg elmenne a fenébe.”

A sajtó nagy figyelmet szentelt a külügyminisztérium helyettes államtitkára, Prőhle Gergely ama nyilatkozatának, melyben nyomatékkal emlékezteti a jelenlegi kormányzatot: egy diplomatának fő feladata nem az, hogy a világban megfogalmazódó kritikákat visszaverje. Márpedig – ekként Prőhle – az utóbbi időben a magyar külügyminisztérium munkatársai minduntalan arra kényszerültek, hogy kormányuk viselt dolgait magyarázzák, s bizonygassák, mennyire alaptalanok is azok a vádak, amelyek immáron általánosakká váltak a kancelláriákon éppúgy, mint a sajtóban. A Fidesz egyik tévéjében aztán egy interjú keretében a riporter igyekezett rávenni a diplomatát, hogy cáfolja ezt az értelmezést, amit ő meg is tett, némileg tompítva kijelentésének eredeti élét.

Egy diplomata – kivált egy nem karrierdiplomata –, ha kormánya olyan súlyos politikai és legitimációs válságba kerül, mint most a magyar, két dolgot tehet: lemond, vagy tovább végzi feladatát a mindinkább felhalmozódó károk és romló viszonyok ellen dolgozva. Prőhle nyilvánvalóan ez utóbbit választotta. Pedig ez nem lehet számára egyszerű, miként kollégáinak sem az. Az embert, amint esténként a televízió elé leül, rémült szégyenérzet szállja meg, amikor magára, országára és kormányára ismer a híradókban. Egy diplomatának még iszonyatosabb a helyzete: őt a nap minden percében efféle impulzusok érik. És míg mi utcára vonulhatunk, és beleordíthatjuk a kamerákba (egyelőre), hogy: „Orbán, takarodj!”, addig neki még meg is kell védenie azt az Orbánt, akiről lehet, hogy maga is úgy gondolja: legjobb lenne, ha már tényleg elmenne a fenébe.Prőhle – amúgy kiválónak ígérkező – diplomáciai karrierje számára alighanem mélypont volt ez az ősz. Alig, hogy kinyilatkoztatta: nem volt semmilyen demars, amelyben Washington tiltakozásának adott volna hangot Orbánnál, a legilletékesebb, az amerikai nagykövet, még ugyanazon a napon elismerte: de igen, volt demars. Néhány héttel később, amint Prőhle beszámolt a sajtónak arról, milyen baráti légkörű tanácskozásokat is folytatott kollégájával, Thomas O. Melia helyettes államtitkárral Washingtonban, ez utóbbi rögvest két hosszú interjúban juttatta a magyar polgárok tudtára: a tanácskozást Orbán végtelenül hosszú bűnlajstromának szentelték. Prőhle szavai és a valóság közötti eltérés drámaiságát aligha lehet eltúlozni.

Épp azokban a napokban találkoztam egy nyugati diplomatával, és ez az eset is szóba került, mire az illető legyintve csak ennyit mondott: „Hja kérem, ha egyszer egy üzlet beindul. Diplomatájukra rábíztak egy hazugságot, s minthogy ezt elfogadta, most már minden hazugságot rá fognak bízni.

Egyre inkább hajlok rá, hogy az a bizonyos legutóbbi interjú, melyben Prőhle kritikus megállapításokat tett a kormányzat külpolitikai szemléletmódjával kapcsolatban, kétségbeesett kísérlet volt arra, hogy e „beindult üzlet” menetét megakassza, hogy lerázza magáról az orbáni kormányzati vonalvezetés ostobaságát, primitívségét, gátlástalanságát. A jelek szerint tehát egy harmadik megoldással kísérletezik: marad ugyan, de azzal a feltétellel, hogy ne hozzák többé ilyen vállalhatatlan helyzetbe.

Persze felmerül a kérdés, mit tehet egy tehetséges, ráadásul tisztességes ember, akit a szocialista kormányok mindig partvonalon túlra szorítottak, s ekként – közvetve ugyan, de – belekényszerítettek egyfajta lojalitásba? És mit kezdhet ez az ember most lojalitásának kitüntetett pártjával? Azzal a párttal, amely cinizmusával és tisztességtelenségével kérkedve dönti népét és országát romlásba?

Nehezen megválaszolható kérdések, elvégre maga a külügyminiszter tette egyértelművé a legelső éves nagyköveti értekezleten még 2010-ben: „a nagykövetek teljesítményét az alapján is mérik majd, hogy hogyan reagálnak a helyi sajtóban megjelenő, »Magyarországot becsmérlő« hírekre.” És a külügyminisztérium munkatársai igyekeznek is teljesíteni az elvárást, tekintet nélkül arra, hogy normális ország normális helyzetben ilyesmihez sohasem folyamodik. Persze egy afféle abnormális országon, mint amilyenné hazánkat a Fidesz tette, az ilyesmi már végképp nem segít, hiába a belorusz Lukasenkához méltó erőlködés. És félek tőle, hiábavaló a Prőhlééhez hasonló egyéni áldozat is…

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.

A műfaj legnagyobbjaival

Tegye fel a kezét, akinek Bayreuth hallatán először nem Wagner jut eszébe. Nem csoda, hiszen 1876, Wagner Festspielhausának, a kizárólag Wagner-operák előadására épített operaháznak a megnyitása óta a két név elválaszthatatlanul összefonódott. De a városnak van egy másik elsőrangú fesztiválja is.

Furcsa kézfogás

A program az idén másodszor egészült ki a színiiskolák találkozójával. A Szemle Off keretében hét színiiskola nyolc előadása mutatkozott be szeptember 8. és 10. között a margitszigeti Kristály Színtérben.